Az Orpheus Állatvédő Egyesület szakemberei nem tartják kizártnak, hogy akár a nyári szünidejüket töltő, unatkozó gyerekek „játék gyanánt” végezhették ki, és vághatták ketté a lakótelepen széthasítva megtalált kutyatetemet.
Mint ismeretes: kettévágott kutyatetemet találtak péntek reggel Kecskeméten a széchenyivárosi lakótelepen. Az
állatot reggel hat óra körül az Akadémia körúton egy munkába induló nő vette észre, aki azonnal értesítette a
Gong rádiót. A reggeli műsor vezetője hívta a Bács-Kiskun Megyei Állatvédelmi Őrszolgálatot az intézkedés
érdekében. Egy fekete keverék kutyáról van szó, amelyen több, mély vágott sérülést ejtett az egyelőre ismeretlen tettes.
A kecskeméti rendőrkapitányság életvédelmi alosztálya állatkínzás bűncselekményének alapos gyanúja miatt
indított eljárást. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint az elkövetők valószínűleg nem a helyszínen végezték ki az állatot,
hanem egyszerűen kidobták oda, mivel a sérülések súlyosságához képest kevés vérnyomot találtak. Úgy tűnik,
hogy az elkövetők szamurájkardot használtak a mészárláshoz. Aki bármilyen felvilágosítást tud adni vagy ismer kapcsolódó körülményt, az a bűncselekmény felderítése érdekében jelentkezzen a rendőrségen!
Az Orpheus Állatvédő Egyesület a szülőknek azt tanácsolja, hogy kiskorú gyermekeiket ne engedjék csoportosan
utcára huzamosabb ideig „semmit tenni”, mert az unaloműzés sok esetben a háziállatok kárára valósul
meg. Az állatkínzás Magyarországon bűncselekmény, amiért 3 évig terjedő börtön is adható!