A lányok minimum egymilliót megcsinálnak havonta

Ő nagyjából 6 millió forintra becsülte azt az összeget, amit egy évben ki kellett fizetnie futtatóinak. Ugyanez igaz a többi vádlottra is, akik lefoglalt ingóságai között csupa márkás holmi volt. Armani-, Dolce Gabanna-napszemüvegek, -ruhák, drága mobiltelefonok, rengeteg ékszer.Egy, a tárgyaláson érdeklődőként részt vevő siófoki férfi ennél többet is elárult a Blikknek.

– Nem egy-kettő, hanem tucatnyi lány dolgozott nekik. A lányok minimum egymilliót megcsinálnak havonta. Nagyon rosszul bántak a lányokkal, ezért is beszéltek a rendőröknek – mondta el a férfi, aki szerint hatalmas köteg pénzekkel járkáltak a Cozma-gyilkosság vádlottjai, és egy-egy este simán elszórakoztak két-háromszázezer forintot is. Mint arról tudósítottunk, szerdán kezdődött az MKB Veszprém kézilabdázója, Marian Cozma meggyilkolása kapcsán indított bírósági eljárás, amelyben a Patrióta lokálban randalírozó 25 férfi garázdaságát és prostitúcióhoz való kötődését vizsgálják. Marian Cozmát 2009. február 8-án a vád szerint Raffael Sándor szúrta le, Németh Győző és Sztojka Iván bűnsegéd volt. A gyilkosság ügyében szeptemberben kezdődik a tárgyalás-írja a blikk