Elkészültek az első összesítések, amelyek szerint – a felsőzsolcai eseteken kívül – hatszáz helyen avatkozott be a miskolci tűzoltóság az elmúlt hetek árvizei miatt – közölte a tűzoltóság. A felsőzsolcai eseteken kívül 600 helyen avatkozott be a miskolci tűzoltóság, 156 fős állományukból 141 ember hetekig szinte folyamatosan túlórázva dolgozott a vízkárok megelőzéséért, enyhítéséért. Összesen 21.139 túlórát teljesítettek a víz elleni küzdelem során a tűzoltók.
Ez év májusában és június elején több hullámban eddig nem tapasztalt vízkárok keletkeztek működési területükön. Kezdődött egy lokális zivatarral, amely rövid idő alatt özönvízszerű csapadékot zúdított a Bükk keleti oldalára, elöntve ezzel a perecesi, lyukóvölgyi és diósgyőri városrészeket. A megáradó patakok rövid időre ugyan, de kiléptek medrükből, kaotikus állapotokat okozva. Több, a segítségükre érkező tűzoltóegységgel már ekkor jelentős munkálatokat kellett végezniük – idézte fel az eseményeket a miskolci tűzoltóság szóvivője. Mint mondta, mindez csak „előszele” volt az utána következő másik két hullámban érkező áradásnak, amelyek kezdetben a Szinva-völgyében adtak munkát egységeiknek, majd a nagyobb folyók áradása miatt a védekezés Miskolc keleti városrészére, valamint a Sajó- és a Hernád-völgyi településekre is kiterjedt. Bódi Zoltán a felsőzsolcai beavatkozásokat külön kiemelte: itt ugyanis a miskolci tűzoltók több tízezer homokzsákkal védvonalakat építettek, „megszámolni is nehéz, hány életmentést hajtottak végre az elöntött utcákban, az összedőlt vagy jelentősen sérült házakat előzetesen felmérték, anyagi javakat mentettek és szivattyúztak” – részletezte, hozzátéve, hogy megközelítőleg félezer épületnél dolgoztak az egységek.