Engem szilveszter éjszakáján vittek be a Jánosba, eltörtem a lábam. Mielőtt bárki azt gondolná, hogy egy duhaj buli és ivászat következtében, nem: krónikus izületi beteg vagyok, lement a vérnyomásom, elájultam.

Egyórai várakozás után megvizsgált az orvos, közölte műtét, összecsavarozzák a lábam. Én meg közöltem, hogy nem: magas vérnyomásom van, csontritkulásom, csak konzultáció után. De ha adnának egy algopyrint, azt megköszönném. Nem adtak, betoltak egy műtőbe, átfúrták a sarkamat, és betoltak egy hatalmas kórterembe, súlyt akasztottak a lábamra, aztán szevasz.
Másnap reggel jött a műtős, közölte én vagyok a második a műtőben, összecsavarozzák. Elismételtem a gondjaimat, erre rám rontott egy orvos, hogy ne hisztizzek.

Mondtam, ő még azt nem hallotta, amikor én hisztizek, de feltételezem, hogy akaratom ellenére nem tolhatnak be a műtőbe. Megadtam a kezelő orvosom nevét, aki 100 m-re volt a Jánostól /Kútvölgyi/, telefonszámát, beszéljenek vele, mondja meg ő.
Na ezzel elindult a bosszúhadjárat.Az, hogy fogat csak akkor moshattam, ha a családom bejött, az egy dolog. Az, hogy az ágytálat nem mosták ki, hanem közölte velem a kedves kis nővér, hogy fér még abba, és letette a földre, amiért súllyal felkötött lábbal kellett letornáznom magam, és óriási mákom volt, hogy nem öntöttem magamra, hát az is egy dolog.

Én ennyi bunkó nővért és orvost még nem láttam. Kikapcsolták éjszakára a csengőket, nehogy már zavarjuk őket. Volt, akit este műtöttek, infúziója volt, és nem tudtunk csöngetni.Ott zokogott szerncsétlen.Szerintem Fekete Afrika jobban ellátott, kosz, mocsok mindenhol. És ezek mind nincsenek kapcsolatban az egészségügy pénztelenségével, ezek csupán embertelenségek, ezeknek az embereknek egy csöpp jóindulat nem jutott. Az ágytál kimosása szerintem nem kerül vagyonokba, sőt e felfekvések elkerülése sem. Néha forgatni és mosdatni kell a kedves beteget.
Harmadnap szóltam, hogy fáj a sarkam. Kibontották, összenézett orvos, nővér, visszacsomagolták.

Húsz napig voltam bent, addig minden nap szóltam, hogy fáj a sarkam, kaptam injekciót, aztán kész. A huszadik napon közöltem, hogy én megyek haza, ebből elegem van, megbolondulok a fájdalomtól Közben egy nővér megsajnált, és mondta, nagy palávert csináljak, mert. direkt nem segítenek, inkább kábítószer erősségű fájdalomcsillapítót adnak. Levették a gipszet, rohadt a sarkam a felfekvéstől.

Kitoltak az ággyal együtt, csak éppen bennehagyták a sarkamban a súlyt, amit mivel leakasztották, már csak a sarkam husa tartott. Órákig itt hagytak, azt hittem megőrülök a fájdalomtól és senki nem segített, pedig csak ki kellett volna akasztani a súlyt. Azután mondta az orvos, hogy a felfekvést csakis bőrátültetéssel lehet helyrehozni. Mondtam, köszi, lehet, de itt nem. Begipszelték a lábamat, hazamentem. Másnapra feketedtek az ujjaim, mert rosszul gipszeltek be.

Családom elvitt egy másik kórházba /Honvéd/ , levették a gipszet, lekezelték a sebet, mondta az orvos, csak egy vízzel teli gumikesztyűt kellett volna a sarkam alá tenni, és akkor nem lenne felfekvésem. A hátamon tenyérnyi felfekvés. A gipszet hátul ki kellett végni, így kezelhető volt a seb. És a János traumáján ezt mind nem tudták.

Júniusig kezeltek, addig gipsz is volt a lábamon. A másik doki azt mondta, ha megcsavaroztak volna, a gipszlevétel után az első lépésnél tört volna el a lábam a csavarnál. A sarkam fele hiányzik, de a lányom segítségével megúsztam a bőrátültetést. Egy vagyonomba került ez a kis lábtörés, de helyrejöttem. Tulajdonképpen egy idióta vagyok, fel kellett volna őket jelentenem, megnyertem volna a pert.

Azóta mindenkit figyelmeztetek, csak ne a Jánosba. De tudom, hogy más erre meg tud egy másikat. Nekem sajna ez jutott.

ER

Van egy sztorid a magyar egészségügy helyzetéről? Megvárattak, félrekezeltek, megaláztak? Küldd a praxisblog@yahoo.com címre!