A Sajóról várták a vizet, de meglepetésre nem onnan, hanem az ellenkező irányból, a Bódva patakról jött az ár. Felsőzsolca bizonyos részei napokig másfél-két méteres víz alatt voltak. A korábban csak külföldi tudósításokból ismert képsorok – csóna­ko­kon menekülő családok, tetőcserépig vízben álló házsorok – ezúttal Borsod megyében ismétlődtek meg.

1973-ban volt itt utoljára árvíz, de az sem volt akkora, mint a mostani. Olyan még nem történt, hogy az egész falut elöntötte – mondja egy munkásember a település határában, és a melléhez teszi kézfejét: odáig ért. A Felsőzsolca tábla melletti mezőn hegyekben állnak a homokzsákok. Már nincs szükség rájuk, a víz levonult. Amit maga után hagyott, az minden képzeletet felülmúl.

Az Arany János utcában, akárcsak a környező utcákban, minden házat le kell bontani. – Talán csak a Dezső bácsiéké marad meg – vélekedik Ágoston József. Az ő háza első ránézésre szintén sértetlennek tűnik. Kérdezem is, miért van kint a tábla, hogy „Életveszély, bemenni tilos!” Amikor bemegyünk, érthetővé válik. Ágoston József házának csak három fala van, a negyedik eltűnt. A 12 négyzetméteres lukon az ebédelő szomszédokat látjuk. Az ő házuk is megrogyott, bontás közben ültek le enni. Ágoston József házának tetejét a fal helyett a ruhásszekrény és a rajta lévő dobozok tartják. A dobozokban karácsonyfadíszek vannak, mondja Ágoston Józsefné. Azokra idén se lesz gondjuk, de a többi ingóságuk – már ami két méternél alacsonyabban volt – mind odaveszett: a bútorok, a tévé, a DVD, az étkészletek, az ágy, a ruháik. És persze az ingatlan. A kár összegét számokban is kifejezhetjük, de Ágoston József egyszerűbb megoldást talál: egy élet munkája. Ágoston Józsefné pontosít: ötven év munkája. – Ötven éve házasodtunk össze, három évvel ezelőtt vettük ezt a kis házat. Azelőtt Miskolcon laktunk bérházban, de mióta nyug­díjba mentünk, mindketten vágytunk egy kis kertre.

A víz egy pénteki nap hajnalán lepte meg Felsőzsolcát és benne az idős házaspárt. Hallották a hírekből, hogy megindult az áradás, körbe is rakták homokzsákokkal a házat. – Hajnal fél négy-négy óra körül jött a víz. Fél egyig zsákoltunk, akkor bementünk, hogy most már vége. Azt mondták, másnap délutánra tetőzik a Sajó, de arra senki nem számított, hogy a Hejő és a Bódva fog kiönteni.

– Pizsamában voltam, a fiam ebben a szobában aludt. Ki akart menni a WC-re. Ahogy letette a lábát, azt mondja, riadó, itt a víz. Mire fölöltöztem, nyitom az ajtót, már zúdult be. – Képzelje el – veszi át a szót Ágoston Józsefné -, én a hokedlin álltam, nekem térdig ért a víz. Egy méter magasan állt a házunkban, amikor jöttek és kimentettek.

Másnap, még tán harmadnap is vízben állt az egész környék, amíg át nem vágták a Sajó gátját. Egy helyi vállalkozó vágta át, a saját szakállára. Azt mondta, hogy itt élte le az életét, és nem akar tönkremenni. Hiába volt igaza, mivel önhatalmúlag vágta át a gátat, elvitte a rendőrség.

A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható.