Az amatőrök, akik örülnek, ha egy felvételükért kapnak egy kis pénzt, a hivatásosoknál jóval olcsóbban bocsátják rendelkezésre képeiket az újságoknak.
Matt Eich 2004-ben kezdte meg tanulmányait egy fotóriporter-iskolában. Akkoriban a magazinok és a napilapok már hanyatlásnak indultak. Ám a fiatalember gyermekkora óta fotósnak készült, amikor pedig megnősült, és gyermeke született, úgy gondolta, hogy családjának is megélhetést tud biztosítani ebben a szakmában. Bár azóta, hogy elvégezte az iskolát, kapott ugyan megbízásokat különböző képeslapoktól, azt kellett tapasztalnia, hogy fotózásból nehéz megélni. „Pedig elegendő pénzt kell keresnem ahhoz, hogy tető legyen a fejünk felett – panaszolja a 23 éves férfi. – Valaha ez a szakma jó lehetőséget jelentett, de ma már nem az”.
A fotózással kísérletezik a 40 éves, hatgyermekes Sharon Pruitt is, aki egy Utah állambeli légitámaszponton él. Férje katona, akit gyakran helyeznek át, így Sharon nem tud állandó állást vállalni. Egy Hawaiiban töltött vakáció után ezért úgy döntött, hogy felteszi a világhálóra a 99 dolláros Kodak kamerájával készített felvételeit. Szerencséje volt: a Flickr portálra küldött képei révén szerződést is kapott a Getty Images ügynökségtől, így havonta némi mellékesre tesz szert, ha a cég el tudja adni a fotóit. Ezek a csekkek arra jók, hogy a család időnként vendéglőbe mehessen vacsorázni, vagy alkalomadtán kifizessék az esedékes jelzálogkölcsön-részletet. „Egyelőre az is pompás dolog, hogy van egy kis pluszjövedelmem” – állítja.
A két történet azért keltette fel a The New York Times figyelmét, mert érzékelteti, hogy milyen gyökeresen megváltozott ez a szakma az internet korában, amikor mindenki – bárki – fotózhat. Az amatőrök, akik örülnek, ha a gyerekükről vagy a naplementéről készült felvételükért kapnak egy kis pénzt, a hivatásosoknál jóval olcsóbban bocsátják rendelkezésre képeiket – ezzel pedig korlátozzák az utóbbiak lehetőségeit. A profik helyzetét az is nehezíti, hogy a képeslapok és az újságok egyre szűkítik terjedelmüket. Vagy akár meg is szűnnek létezni.
Holly Stuart Hughes, a Photo District News című New York-i szaklap szerkesztője szerint kevés olyan fotóriporter akad, akit ne sújtanának ezek a változások. Egy évtizede még egészen más volt a helyzet. Azóta szűkült a hirdetési piac, márpedig a képeslapok oldalszáma a hirdetések mennyiségétől függ. 2000-ben a PIB nevű kereskedelmi szervezet által számon tartott magazinok összesített terjedelme 286 932 oldal volt, 2009-ben viszont már csak 169 218 – ez 41 százalékos zuhanás -, aminek következményeként kevesebb hely jut a fotóknak is.
„Nagyobb a verseny azért, hogy bármi bejusson a lapba, és magasabb a minőségi követelmény” – fejtette ki Bill Shapiro, a Life.com portál főszerkesztője, aki a Life nyomtatott változatának feltámasztását irányította. Ám a Time végül beszüntette a magazint, maradt az online változat. 2009-ben 428 képeslap szűnt meg a Mediafinder.com médiaportál szerint, köztük sok olyan akadt – például a Gourmet és a National Geographic Adventure -, amely rendszeresen közölt saját fotókat.
A magazinok korábban vonakodtak az archív fotóktól, amelyek nem közvetlenül az adott anyaghoz kapcsolódó felvételek, ám a szerkesztőségek rendelkezésére álló költségkeret zsugorodása változtatott ezen. Jonathan Klein, az 1995-ben alapított Getty Images vezérigazgatója elmondta, hogy amikor létrehozták az ügynökséget, „még egyetlen magára valamit adó művészeti vagy kreatív igazgató sem tett közzé archív képet, mert az nem volt eredeti, nem ők rendelték, vagy nem az ő kreativitásukat fejezte ki”.
Másfelől az internet egyszerűbbé tette a szerkesztők számára kikeresni és megrendelni a felvételeket a fotótárak anyagából. Ezzel párhuzamosan a digitális fényképezés is kibontakozott. „A múltban igazán érteni kellett a fényképezőgép használatához – jegyezte meg Keith Marlowe, a Spin és a Rolling Stones fotósa. „Ha az ember elrontott egy tekercset, a hangversenyről készült elvesztett fotókat nem lehetett pótolni. Most viszont bármely fotós azonnal láthatja, sikerült-e a felvétel, és mit kell változtatni mondjuk a világításon”.
Özönleni kezdtek a felvételek, köztük az egészen jók is, ami megváltoztatta a fotótárakat. Ugyancsak új jelenség, hogy az utóbbi néhány évben a fotóarchívumok bizományos szolgáltatásokat hoztak létre: a legtöbbször 1 dollárt – sőt akár csak 50 centet – fizetnek az alkotóknak egy-egy fotó utánközléséért. A felvételek nem egyszer amatőröktől származnak. A Getty 2008-ban szerződést kötött a Flickr portállal, szerkesztői rendszeresen átfésülik a portál képeit, és bizományosi megállapodást kötnek az amatőr fényképészekkel. „Ezeknek a bizományos felvételeknek a minősége gyakorlatilag nem különböztethető meg a hivatásosoktól megrendelhető fotókétól, ám az áruk töredéke annak, amit egy profinak kellene fizetni” – magyarázza Klein.
A Getty Images 4 éve 14 millió fotóra kötött bizományos forgalmazási szerződést, tavaly már 22 millióra. Az amatőrök olcsósága sokat segített. „Azok, akik nem a fotóból élnek, hanem hobbinak tekintik, nem érzik fontosnak, hogy megfizettessék a reális árat” – hangsúlyozta Eich.