— Csak nem maguk is lopni jöttek? — fogadott Csépán a 86 éves Hajdú Mihály. Az előszoba falára kifüggesztett rendőrségi telefonszám szem előtt van.
— Ne haragudjanak, de idén már hatszor törtek be hozzánk és vitték el az értékeinket. Legutóbb négy napja csenték el az összes tyúkállományunkat és tíz zsák búzát. A jércéket már az istállóban tartottuk, hogy ne férjenek hozzájuk, de onnan is sikerült elemelni azokat. Feszítővassal leszakították a lakatot. Mindenki csak nevet rajtunk, hogy másnak neveljük az állatokat. Nem tudom, hoztak-e magukkal vacsorát, de estig panaszkodhatnék maguknak. Vadonatúj akkumulátort tettem a traktoromba, fél nap múlva annak is hűlt helyét találtam. Loptak már tőlünk gazdasági szerszámokat, ekét is. Amikor a darálóról elemelték a villanymotort, megállt az élet számunkra. Az öt zsák daránkat is elvitték — folytatta. — A traktorba csak annyi gázolajat teszek, amennyi egy útra elég. Volt, hogy benne hagytam, és akkor rögtön kiszippantották az üzemanyagot.
— A rendőrök nem találják a tetteseket, de mi tudjuk, kik azok, már az édesapjuk is tolvaj volt — vette át a szót Marika néni, a bácsi felesége. — Félünk, hogyne félnénk, de tehetetlenek vagyunk. Mondta is a fiam, ha halljuk, hogy jönnek, ki ne menjünk, mert a végén még mi is kapunk. A fiunk és a lányunk aggódik, hogy mikor ütnek agyon bennünket. A kutyánk nagyon hamis, de a tolvajokat már meg sem ugatja. Úgy járnak ki és be a házunkba, mintha hazajárnának — számolt be a könnyeit törölgetve az idős néni.
— Mi fog következni ezután? Ránk rúgják az ajtót? Kétségbe vagyunk esve. Hatvan éve itt élünk, most menekülnünk kell. Cserkeszőlőn van egy kis ház, oda megyünk, mert így nem lehet élni. Nehéz elhagyni ezt a helyet, ahol felneveltük a gyermekeinket, ahol hosszú éveken át éltünk. Nem tudom, megszokjuk-e valaha is a másik házban. Amikor ide jöttünk, az egyik legszebb ház a miénk volt a faluban. Zárni se kellett az ajtót. Most már enni sincs kedvünk, meg élni se. Az idő úgyis ott van már, hogy lejár, nekünk pedig most kell szednünk a sátorfánkat. Elüldöztek innen, de ki mer itt szólni? A polgármester a szomszédunk, azt mondja, hogy védekezzünk. De hogyan tegyük ennyi idősen?
Fialka György polgármester nem tartózkodott otthon, telefonon reagált a történtekre.
— Elhiszem, hogy történnek lopások, de az önkormányzathoz kevés bejelentés érkezik ezzel kapcsolatban — állította. — A hivatalra kizárólag a közterületen történt tolvajlások tartoznak. Magánterületen az ott élőknek kell védekezni. Nem lehet mit tenni, ha egyes lakosok semmit nem tesznek vagyonbiztonságuk érdekében. A polgárőrök és a településőrök váltott műszakban járják az utcákat egész éjszaka. Nem állíthatunk be minden egyes disznóólba településőrt. Biztosítást kellene kötni és olyan riasztót felszerelni, amely közvetlen a rendőrséggel van kapcsolatban. Ilyen esetekben tetten is érhetik a tolvajokat.
Az emberek félnek, nem mernek tanúskodni
— Sajnos nem ritka a településen a tyúklopás, Hajdú Mihályékat is többször megkárosították már — számolt be Deák István, a csépai polgárőrség vezetője. — Fogtunk már el tolvajokat, de nem lehetett rájuk bizonyítani, honnan került hozzájuk a jószág. Nehézséget jelent, hogy a lakosság sok esetben nem jelzi nekünk a tolvajlást. Többször voltak olyan szemtanúink, akik, bár látták a lopást, mégsem mertek tanúskodni. Az emberek félnek, nem mernek beszélni. Attól tartanak, ha vallomást tennének, ők lennének a következő áldozatok.
szoljon.hu