Túl van az életveszélyen a megszúrt diáklány
Akár egy hónapon belül jogerős ítélet születhet a Dunaújvárosban szombaton hajnalban mellkason szúrt 16 éves lány ügyében
. A rendőrség vizsgálja a gyorsított eljárás lehetőségét.
A dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórházban életmentő műtétet hajtottak végre a lányon még szombaton hajnalban. Hamarosan elhagyhatja az intenzív osztályt.
Mészáros Lajos, a kórház főigazgatója a lány édesanyjának kérésére csupán annyit árult el, hogy túl van az életveszélyen. Ezt megerősítette R. Szabó Ágnes rendőrségi szóvivő is, aki elmondta: már ki is hallgatták a lányt.
Lapértesülések szerint a Bánki Donát Szakközépiskola angol szakos tanárnője és a 16 éves lány tavaly még bizalmas, gyengéd kapcsolatot ápolt. A diáklány állítólag azért ment a tanárnő lakáshoz, hogy rendezze kapcsolatukat.
A lapértesüléseket nem kommentálja a rendőrség, mondta R. Szabó Ágnes. Azt azonban elmondta, hogy a 16 éves lány a barátnőjét kereste a tanárnőnél. A tanárnő a rendőrségtől segítséget kért, mire a lány elment. A járőr távozása után azonban visszatért és ismét dörömbölni kezdett. Ekkor szúrt ki az ablakon többször a tanárnő egy konyhakéssel, megsebesítve a lányt. A mentőket a lakásban tartózkodó másik diáklány hívta ki.
A rendőrség életveszélyt okozó testi sértés alapos gyanúja miatt indította meg a nyomozást. A tanárnő szabadlábon védekezik.
A tanárnő egyik ismerőse csak annyit árult el: a 34 éves nő teljesen normális, aranyos volt és mindenki szerette.