Az alábbi írást e-mailben kaptam, hát továbbadom. A benne leírt esetről korábban már beszámolt a Roma Sajtóközpont, például a 168 Órában.

Tisztelt Hell István Úr megkérem önt, hogy (…) a hazámhoz intézett levelet közreadni szíveskedjék országunk változása érdekében. Előre is köszönettel a Mozgalom nevében, Horváth Gyula

Nyílt levél Hazámhoz!

Külön is ajánlva dr. Márkus Gábor sportvezetőnek és Kopcsó László Zoltán Hejőpapi polgármesterének

Tisztelt Hazám!

Tizenkét évvel ezelőtt kényszerből egyéni vállalkozó lettem, jobb híján lufi-árusításból keresem a kenyeret a családom számára. Leselejtezett szabolcsi munkásból hétvégente vándorló pesti kiskereskedővé lettem. A munka keresése, gyakorlása közben sokszor tapasztaltam bizalmatlanságot, elutasítást, amit mivel a „ potenciális munkaadók” nem ismertek korábban, nem lehet másnak, csak a bőrszínemnek tulajdonítani.

Vagyis azért fosztottak meg munkától, büszkeségemtől, a méltóságomtól, mert „cigány” vagyok, és dolgozni szeretnék.

Ez év augusztus harmadikán Tiszaújvárosban és tizennegyedikén, Hejőpapin újra sárba tiportak. Úgy éreztem: ez volt az utolsó csepp…tovább nem hallgatok, nem tűrök! Elegem van abból, hogy számtalanszor le kell tagadnom, hogy cigány vagyok, azért, hogy a családom megéljen! „Elmondom hát mindenkinek”, ami a két településen történt, tanuljunk belőle, és tegyünk valamit, együtt!

Ez év augusztus 3.-án a miskolci Unió Coop Zrt. pénztárába fizettem be 30.000 Ft-ot, a bolt előtti járdarész 5 négyzetméteréért, így teremtve lehetőséget arra, hogy tiszaújvárosi triatlon versenyre látogatók számára léggömböket árusítsak. Alighogy megkezdtem az árusítást, megjelent 3 biztonsági őr, akik felszólítottak, hogy igazoljam, a rendezvény területén milyen jogon árusítok. Megmutattam az engedélyem, megnézték a személyimet is, egyeznek-e az adatok, s amikor mindent rendben találtak felhívták a rendező urat, s közölték: „a roma gyereknek van engedélye, nem tudunk mit tenni”.

Nem telt el 5 perc, és nagyot fékezve megállt egy fekete autó, amelyből kiugrott egy dühödt, kopaszodó úr, be sem mutatkozva elkezdett velem kiabálni: „Te biztos loptad, vagy hamisítottad az engedélyed! Azonnal takarodjatok innen!” Bemutatkoztam, illedelmesen, mutattam az engedélyem, ő is bemutatkozott, így megtudhattam, hogy magával dr. Márkus Gábor főrendezővel, a triatlon szövetség elnökével állok szemben. Nem csillapodott felém és segítőim felé való dühe, visszahívta a biztonsági őröket, és felszólította őket, zavarjanak át minket egy másik helyre. Megjegyezte még: „Te egy szemétláda vagy!” –ezt arra értette, hogy őt megkerülve, a Coop áruháztól kértem engedélyt. „Mástól kellett kérjek, mert maga nem adott lehetőséget” – válaszoltam. (Viszonyunkra jellemzően ő végig tegezett, én pedig magáztam…) A hatalmi –és fizikai erőfölénynek engedve átpakoltunk egy 10 méterrel távolabbi, Márkus úr által kijelölt helyre. Szóltam, uram, ez a hely a közúti forgalmat akadályozó területen van, ami szabálytalan. „Minden rendben lesz”- nyugtatott meg. Most menjek a túloldalra, holnap már jöhetek a „rendes”, vagyis a nem faxolt engedélyemmel a Coop járdájára! Megköszöntem ezt a lehetőséget is, kezet nyújtottam a főrendező úrnak, örvendve, maradhatunk. Kézfogással szentesítettük a szerződésünk. Két perce rá megérkezett 2 rendőr, 4, vagy 5 polgárőr, vezetőjük, mint később kiderült, a főrendező úr fia. Újabb igazoltatás vette kezdetét. Az eljáró rendőr, meghallgatva történetem, azt nyilatkozta: „én ránézésre állítom, ez valós engedély, de mivel még a faxolt engedély van az ön birtokában, és különösképp a főrendező úrral való béke érdekében, és az ő kérésére, hagyja el a helyszínt, és másnap az eredeti engedéllyel folytathatja az árusítást.” A főrendező úr fia, a helyi polgárőrség alelnöke kiírta a coop-os engedélyem valamennyi adatát. Ezután az intézkedő rendőr felszólításának eleget téve elhagytam a helyszínt.

Úgy éreztem magam, mint egy országúton kidobott, agyonvert házőrző kutya.

Néhány nappal később jött a másik „hidegzuhany”. Tudomást szerezetem róla, hogy Hejőpapi községben falunapot tartanak, ezért telefonon kértem engedélyt Kopcsó László Zoltán polgármestertől, hogy a rendezvényen léggömböket árusíthassak. Azért, hogy „bizalmi indexemet” növeljem, előadtam, hogy civilben az „Igaz Szó” szövetség nevű szervezet tagja vagyok, és társadalmi munkában segítek a bajba jutott embereken. A község elöljárója azonnal igent mondott kérésemre, megnyugtatott, kijelölt helyet fog biztosítani részemre, csak annyit kért, hogy vigyem magammal az egyesület működését igazoló okmányt.

Augusztus 14.-én megérkeztem Hejőpapiba, örömmel nyugtáztam, hogy ki volt alakítva az árusítóhely részemre, és annak rendje-módja szerint jelentkeztem a közelben tartózkodó polgármesternél. Jó napot kívántam, megköszöntem a lehetőséget, és mutattam is az Igaz Szó cigány szervezet működéséről kiállított bírósági igazolást.

A polgármester összevonta szemöldökét, és azt mondta: „Maga az? Azonnal takarodjon a helyszínről! Távolítsák el!”-szólt az itt is kéznél lévő biztonságiaknak.

Meg se tudtam szólalni, és máris ki voltam dobva a polgármester falujából.

Mit teszel velem, Édes Hazám? – teszem fel a kérdést magamban. És mit tehetek én ebben a megnyomorított helyzetben? Ha elveszítem a fejem, minden ránk tukmált előítéletet igazolok. „Ezek ilyenek…És újabb érvet is adok a kirekesztőknek: „Ezért nem lehet őket beengedni…”

Amíg nem változik meg a szemlélet a társadalomban, amíg nem fogadnak el engem „cigánymagyarként”, mert másféle magyar nem igen lehetek, s miért is kellene lennem, addig kiebrudalt pária leszek saját országomban. Úgy érzem, össze kell hozni a józan emberek társaságát, cigány és nem cigány honpolgárok gyülekezetét, akik hűen tudják képviselni az összetartó ország érdekét.

Ezért, 2010. augusztus 20.-án, itt és most egy mozgalom alapítására hívom a paradigmaváltásért tenni akarókat! Hozzuk létre a Szemléletváltást! – az Összetartó Társadalomért Mozgalmat!

Alakuló ülésünkre pedig külön meghívom a „Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt” kitüntetésben részesült dr. Márkus Gábor sportvezetőt, valamint Kopcsó László Zoltán urat, Hejőpapi polgármesterét, hogy mások mellett legyenek partnereim az összefogásban, az előítéletek eloszlatásában. Egy emberségesebb ország felépítésében.

Őszinte kézszorítással:

Horváth Gyula