Orbán Viktor sikerrel indította el az új politikai szerkezet eszmei és hatalmi kereteinek felállítását, a Fidesz támogatottsága magasabb, mint tavasszal volt, hatásos ellenzéke továbbra sincs , a módszeresen térfoglaló új hatalom korlátja sokáig csak a külföld és a gazdasági realitás lehet – értékelte az Orbán-kormány első száz napját a 180 percben az alkotmányjogász.

Orbán Viktor roppant elszánással indította el az új politikai szerkezet eszmei és hatalmi kereteinek felállítását. A választásokon legyőzött baloldallal azonosította a ’89-es fordulat államát valamint gazdaságát, és most elvileg ennek valóságos antitézisét kínálja az országnak. A szélesebb választóközönség számára 1989 legfőbb ígérete a csaknem mindenkit elérő gyors nyugatos felzárkózás volt, ám az elmúlt húsz, de különösen az utolsó hat esztendő inkább kudarcot eredményezett. Az uniós csatlakozástól a vetélytárs országok messze jobb tempóval haladtak, nálunk viszont 2004 után lényegében megállt a felzárkózás. A folyvást a külföldi tőke és a nyugati elvárások teljesítésére hivatkozó baloldali politika nem hogy nem hozott dinamikus növekedést és igazságosabb társadalmat, hanem egyik megszorításból a másikba vergődött. A csúcsokig ért a korrupció, és milliónyi magyar reménytelen leszakadása következett. A sok évtizedes piacosító reformgondolat mára csaknem teljesen elveszítette a szélesebb közönségben támogatottságát.

Plebejusdemokrácia

A nyilvánvaló kudarc érthetően kikezdte hatalommegosztásra, a jog uralmára és a piaci versenyre épített nyugatos rendszerbe vetett, kezdettől sem igazán erős állampolgári hitet, amire most válaszul alighanem egy keletiesebb rendszer következik. Orbán Viktor már jó ideje a magyarok összetett politikai kultúrájának keletibb felére alapoz: az intézmények alkotmányos rendje és a piaci verseny helyett a tényleges igazságosságot ígérő erős vezető akaratát kínálja. A Kádár-rendszer kisemberközpontú államszocializmusa után a fékek és ellensúlyok rendszere helyett tényleges plebejusdemokráciát ajánl. A külföldiek és a hetvenes-nyolcvanas évek óta folytonos hazai baloldali elitcsoportok kezéből a gazdaság erőforrásait inkább az új feltörekvő nemzeti középrétegek kezébe kívánja áttenni. Közben persze tudja, Magyarországot nem lehet kiszakítani a világkapitalizmus rendjéből: a pénzpiacok, a nemzetközi intézmények negatív jelzéseit tapasztalva, ha elkerülhetetlen, akkor visszakozik. Mégis állandóan felmutatja a világrendszer elleni lázadás, a gazdasági függetlenségért folyó harc népbarát gesztusait is.

Ellenpontok nélkül

A miniszterelnök nem csupán a végrehajtó hatalom kulcspozícióiba emeli kipróbált embereit, hanem sorra saját elkötelezettjeit teszi az elvileg független hatalmi intézmények élére is. Módszeresen elfoglalja az állami vállalatok, intézmények vezetését, hamarosan irányítása alá veszi a közszolgálati sajtót, és reményei szerint kiépíti a maradék ellenzéki média regulálásának eszköztárát. Orbán Viktor tudatosan jutalmazza a táborába átállókat, döntéseiben nem a jobboldal egészéhez való lojalitás, a fideszes múlt a meghatározó, inkább a személyéhez való hűség. Nem karakteres, táborának vonzását gyarapító egyéniségeket keres, hanem akaratának hajlékony végrehajtóit kutatja. Ideálja az ország egyetlen, ellenpontok nélküli központból való irányítása. A korábbiaknál is kevésbé hisz a közvetett hatalomgyakorlás eszközeiben, a modern plurális társadalomban is szinte minden valóságos hatalmi erőforrást közvetlenül a maga kezében akar összefogni.

Pártállami logika

A magyar társadalom, régi ösztöneit követve, továbbra is az ügyes szabálykerülésre alapozza életstratégiáit. ’89 nem hozott tényleges fordulatot a határozott állampolgári kiállás, az önszerveződés erejében, így a pártokat igencsak megvető országnak mégis csak jobbára a pártok adnak szervezett formát. A politikai táborok logikáján kívülálló hatékony civil szerveződés alig létezik. Pedig az új kormánynak annyi hatalma lesz, amennyit a társadalom neki enged. A pártok által átjárt társadalom más korai tömegdemokráciákban is előfordult. Az ötvenes-hatvanas évek Izrael államában a pártállami logika még a miénknél is inkább áthatotta az egész életet, de Ausztriában is ott volt szinte minden nagyobb állami munkahelyen. A mi gyakorlatunk sajátossága az egyre mélyebbre hatoló személycserék váltógazdasága, ahol a mindenkori győztesek mind több állásra terjesztik ki közvetlen befolyásukat, és ahol mindig csupán a másik kliensei fájnak.

Töretlen bizalom

A szélesebb közvélemény az új rendszer retorikai alapvetését általában eddig helyeslően fogadta: a közvélemény-kutatások szerint a választók többsége a kormány tevékenységét jónak minősíti. A Fidesz támogatottsága a mérések szerint magasabb, mint tavasszal volt, bár tény: a közvélemény-kutatók a későbbi eredményhez képest általában túlbecsülik Fidesz erejét. A szélesebb közönség bizakodik a régi vágyait kielégíteni ígérő Fidesz sikerében, már csak azért is mert az csökkenteni javasolja a politikusok számát, a vezetői fizetések és végkielégítések nagyságát. Egyébként is lépten-nyomon az új feltörekvő rétegek világlátására alapozza büntető- és szociálpolitikáját, a jövő iskoláit, valamint szinte minden gesztusát. Akadnak ugyan a jobboldalon, akik a realitások körültekintőbb megfontolását szeretnék, mégis a többség itt a nemzeti újjáépítés kezdetének, új honfoglalásnak gondolja a kormány szimbolikus forradalmát.

Tanácstalan ellenzék

A hatalomból kiszorult baloldali értelmiség többsége viszont minden szép és jó elpusztításának látja az eltelt három hónapot. Véleményformálói egymással vetélkedve fogalmaznak minél élesebben, és olykor már a magyar jogállam és alkotmányosság végéről beszélnek. Ám a baloldal kudarcának mélyreható vizsgálata nélkül tett erős kijelentések csupán régi szubkultúrájukon belül hatnak. A régi hideg polgárháború harcai egyelőre a baloldal gyengesége miatt szinte szünetelnek.

A hazai közéletből igencsak hiányzik a hathatós ellenzék. A nyugatos polgárosodásnak régóta nincsen erős önálló képviselete. A szocialistákon még jó ideig számon kérhetőek korábbi vétkeik. A Lehet Más a Politika igyekszik erélyes alkotmányvédő álláspontra helyezkedni, de a gazdaságpolitika ügyeiben a kormányétól nem eléggé megkülönböztethető az álláspontja. Nála pedig már csak a kormánytöbbség javaslatait kivételes arányban megszavazó Jobbik tudja magát kevésbé elkülöníteni a gazdasági függetlenségi harcot vezető Fidesztől.

Költségvetési kényszerpálya

A módszeresen térfoglaló új hatalom korlátja még sokáig csak a külföld és a gazdasági realitás lehet. Az 1989 eszméitől sokban elforduló Magyarország továbbra is a nyugati világ része marad, annak minden következményével együtt. Az önkormányzati választások után már csaknem minden hatalom Orbán Viktornál lesz, ám ezzel csak teljessé válik felelőssége rendszere tényleges eredményességéért.

A kormány az elődje által hátrahagyott csontvázakra hivatkozó mozgástér-bővítési kísérlete látványosan kudarcot vallott, ám azóta is újabb és újabb ötletekkel reméli növelni a költségvetés lehetséges hiányát, azaz magyar állam által felvehető új hitelek nagyságát. A magánnyugdíj-pénztárakba történő befizetések statisztikai figyelembevételének uniós elfogadása esetleg némileg javít az új hatalom pozícióján, mégis, ha nem akar magának azonnal bajt a pénzpiacokon, minden inkább afelé szorítja a kormányt, hogy a 2011-es költségvetést a régi konvergencia-vállalásoknak megfelelően, 2,8 százalékos hiány alapul vételével készítse el. Így azonban kérdéses, miként rakja össze a kabinet a következő év költségvetését. Ha bejelentéséhez híven úgy akar áttérni az egykulcsos adózásra, hogy közben senkinek se romoljon a helyzete, akkor a jelenlegi számok mellett nincsen meg a magasabb adókulcs teljes eltörlésének a fedezete. Ezért mégis csak áldozatot kell kérnie az emberektől, vagy a több éves bevezetéssel végképp elmarad az induló nagy ugrás a gazdaságban.

Az új hatalom váltig új közgazdasági filozófiáról beszél, amely szerinte növekedés- és nem pénzközpontú, de hogy mit is jelent ez pontosan a törvények és költségvetési döntések nyelvén, arról keveset tudni. A döntések eddig láthatóan ad hoc megfontolások alapján formálódtak, a Fidesz az ellenzékben nemigen készített az ország valós helyzetéhez igazodó részletes gazdasági és társadalompolitikai cselekvési terveket.

Súlyos döntések előtt

Mindent egybevetve az új hatalom eddig döntően nem adót csökkentett, hanem a bankadóval inkább ténylegesen a gazdaság egészére jelentős részben szétterülő adót emelt. Az Orbán-kormány már jogszabályba foglalt döntései eddig keveset mozdítottak az örökölt költségvetésen. A bankadó többletének 187 milliárdja, a kedvezményes vállalati nyereségadó hetvenmilliárdos kiszélesítése, az egyes kisadók eltörlése, a tartalékok tényleges zárolása idén várhatóan alig több mint négyszázmilliárd forintot mozgat meg, miközben a Medgyessy-, a második Gyurcsány-, majd a Bajnai-kormány döntései az első félévükben két-háromszor nagyobb összegeket forgattak meg úgy-ahogy. Ha mindez a következő esztendőben is így marad, és a kormány nem kezd bele az igencsak bajban levő számtalan terület – a köz- és felsőoktatás, az egészségügy, az önkormányzatok, a MÁV – gondjainak megoldásába, akkor a gesztusaival függetlenségi harcot indító Orbán-kormány ugyancsak ki lesz szolgáltatva a világgazdaság és a pénzpiacok mindenkori állapotának, és sikere az elkerülhetetlennél is jobban a világ helyzetétől függ majd.

Ha nem jön a világgazdasági válság második hulláma, akkor sem várható hazánkban a következő években három-négy százaléknál nagyobb növekedés, ám ennyi aligha elégséges az eredményfelelős, minden téren lényegi változást ígérő új rendszer legitimációjához. Márpedig a következő esztendő derekától a közvélemény mindjobban várni fogja a kézzel fogható sikereket. Ma azonban még egyáltalán nem világos, hogy a gesztusok áradatán túl, a világgazdaság bajos helyzetében milyen gazdasági döntésektől jöhetnének a tényleges eredmények.

www.mr1-kossuth.hu