Őrült tévedésben van a (még) miskolci polgármester. Miután nem sikerült a települést semmilyen téren „fővárosítani” , (mert az összes ilyen irányú eddigi elképzelések úgy dőltek el, mint Lékó Péter, nemzetközi sakk nagymester bábui a még SZU-ban született, de már izraeli színekben induló Gelfland ellenében) most megkereste eddig gondosan a sufnii mélyén rejtegetett zöld overallját, mélyen belenyúlt a zsebébe, és előkaparta a zöld kártyát. Vett egy nagy levegőt, összeröffentette maradék, egyre fogyatkozó számú média csapatát, és előállt a farbával: nyiltan ugyan nem mondta ki, csak érzékeltette, megjött az isteni szikra (oroszul: iszkra), legyen Miskolc a kertészet fővárosa! Arról nem beszélt  , hogy Magyarország ( e percben még) fővárosának kertészeti vállalatában éppen mostanság robbannak a titokszobákban őrzött cserepekben tárolt szegfűk, rózsák, meg egyéb díszesnek és haszonnövénynek nem nevezhető mi és kicsodák, miután kiderült, több a gyom, mint a virág, a gyomirtót meg konkrétan lenyúlták. Ám ez legyen az ő gondjuk, lesz nekik erre olyan szakértőjük, aki ha minden igaz, egyetlen Tarlóhántással elintézi majd az ügyet. Miskolcon viszont igenis volt valamikor, nem is olyan régen, egy jól működő kertészeti vállalat, csak azt – ahogy a rosszabbik jobboldal örökké mosolygó nagyasszonya szokta (show)használni – a „magukfajták és elődeik ” szét tetszettek verni, a területet meg elkótyavetyélték a multiknak. Eddig azt is mondhatnánk, mindez klasszikus duma az újra kapitalizálódás kényszerű folyamatáról. Azt viszont tegyük hozzá, a miskolci „Törpészet” (mert, hogy így becézték) anno rengeteg munkát adott az ittenieknek, ráadásul ide jártak (jártunk) külsősként gyakorlatra a Kossuth gimisek is, mivel az anyaiskolában nem volt erre (sem) lehetőség. Jókat röhögtünk, nyomtuk a rizsát a kertész csajoknak, csöcsörésztünk egy sort, aztán be az üvegházba, oszt adj neki… Néha pofonokat cseréltünk a féltékenykedő gumicsizmás legényekkel, olyan is elpőfordult, hogy úgy tettünk, mint aki dolgozik, talán némi hasznot is hajtottunk, de összességében jól elvoltunk egymással, végül is mi csak vendégművészek voltunk itt. Működött viszont egy mezőgazdasági és dísznövénykertész szakmunkásképző iskola, a megtermelt áru pedig saját értékesítésben került piacra, ergo, kimaradtak a viszonteladók, kisebb lett az árrés, olcsóbban kapták meg a vevők, stb. Az innen kikerült szakmunkások ápolták-gondozták a város parkjait, közterületeit, – nem is néztek ki úgy, mint most, „közmunkásék” idején, (lásd. belvárostól tapolcáig bárhol) akik szakmai tudás (meg munkakedv) híján, több kárt tesznek, mint hasznot Nem véletlenül siratták meg sokan, mikor bezárták Szentpéteri kapui intézményt. Erre most jön valaki, és úgy tesz, mint aki fölfedezett valami újat, és mozgósító erejű kinyilatkoztatásban tárja a környezetvédő témát a város elé. Már csak az hiányzik, hogy hozzátegye: Gyerünk, csináljuk meg, csináljuk együtt! (Ezt a szöveget egyébként Gyurcsánynak tulajdonítják, helytelenül, ugyanis egy egykor volt, hazánkban mérhetetlenül alacsony nézettségű endékás gyerekműsor jelmondata volt: „Gyere velünk, csináld velünk, csináld jobban”). Azt még hajlamos lennék elhinni, hogy Káli előtt most világosodott meg, hogy rossz a szeme, eddig tévedésben élt, és a vörös valójában zöld, ami persze nem igaz, de a lényeget tekintve indifferens. Viszont a zsugások nevében határozottan kikérem magamnak, hogy valaki csak úgy eldobja és cserélgesse a lapokat. Különben is, csak a pancserek nem tudják, hogy a piros hetes nélkül ultit bemondani akkora bűn, mint amikor egy virágkertész összekeveri a nőszirmot a kankalinnal!