Évek óta egyre erősebb nemzetközi dokfilmes fesztiválmezőny látható Miskolcon. Érdemes ezeket a filmeket megnézni: új dimenzióba helyezni a dokumentumfilmekről alkotott sablonos képet! A versenyprogram igen változatos: a hip-hop-streetartos szubkultúrán át a kiürült szellemvárosok lakóinak hiteles ábrázolásán keresztül a napjainkban is zajló ökológiai és gazdasági átalakulások elszenvedőit bemutató szocio- és ökofilmekig minden megtalálható itt. 120 filmből a legjobb 9 jutott versenybe.
A Vakondok – Az igazság odalent van (Moleman – The Truth Lies Down Under), Matusik Szilárd, Csépai Gábor filmje a magyar mezőny egyik dokumentumcsemegéje. A Vakondok már több fesztiválon is, köztük már New Yorkban, a világ egyik legnagyobb nemzetközi függetlenfilmes fesztiválján is a felszínre tört. A feltűnően friss alkotás, az alkotók éjszakai és szubkulturális életben tapasztalt mozgóképes naplója a „hip-hop-streetartos” szubkultúráról – egyedileg animált blokkokba csomagolt finom szatirikus ábrázolással.
Karosta gyermekei (Karostas berni) – (Children of Karosta) – Janis Jurkovskis alkotása Lettországból érkezett. A Karosta lepusztult szellemvárosában játszódó történet főszereplője egy nő megélhetési harcáról szól, aki egyedül maradt öt gyermekével és kétségbeesetten próbál életben maradni abban a városban, amiben az orosz csapatok kivonása után nincs munka és az emberek segélyekből élnek.
A Csendespihenő (Or les murs) – (Still Times) Julien Sallé francia rendező filmje, egy kortárs zeneszerzőről, Thierry Machuelről szól, aki a rabok vallomásait zenésíti meg, a Clairvaux-i apátság mellett található legszigorúbban őrzött fegyházban. A film kiemelkedő és gondolatébresztő operatőri munkája a fény-árnyék játékára épít.
Amíg a tavalyi dokumentumfilmes mezőny kiemelkedő filmjei lengyel alkotókhoz kötődtek, ebben az évben a német rendezők készítették a legigényesebb műveket. A német Sandra Staffl Changgo című filmjét könnyed vonalvezetés jellemzi. Aki azonban a Moldva és Gyimes vidékén élő csángó kultúráról szóló filmre szeretne beülni, az csalódni fog. A filmben szereplő Changgokért egy kicsit messzebbre kell utaznunk. De megéri: a Koreában játszódó történet főszereplője a nagy tiszteletnek örvendő tradicionális dob és azon előadóművészek, akik ezt a nemes hangszert megszólaltatják. Ez az a film, amitől biztos fel lehet ébredni a több napos mustra során.
A Sorsod Borsod (Hard Lines), Nagy István és Ruszkai Nóra alkotása, a magyar mezőny másik gyöngyszeme. A 41. Magyar Filmszemlén a dokumentumfilm kategórián belül megérdemelten kapott különdíjat és emellett bekerült az idei Szarajevói Filmfesztivál versenyprogramjába is. A film hősei, Peti és Robi két teljesen különböző világból jönnek. Miután mindketten fiatalkorú bűnelkövetőkké váltak, ugyanabba az irodába járnak pártfogó felügyelőhöz. Egykorúak, de két teljesen különböző közegből jönnek. Az egyik srác, egész nap a monitorra meredve számítógépezik; apja rengeteg pénzt ad neki – a másik fiú szegény családból érkezik. De sorsuk mégis összefonódik.
Demian John Harper Száműzöttek anyja (Mother of Exiles) filmje a német mezőny egyik színvonalas darabja. Három bevándorló, igazi életművész new yorki bolyongásait, az amerikai álmot kergető utópiáját követi végig a film, olyan megkapó erővel, ami leginkább Wim Wenders: Millió dolláros hotel-feelingjéhez hasonlítható egy igényesebb dokumentarista kiadásban. Fanyar humora, csak diszkréten és igen finoman rántja le a leplet az amerikai álomról a film zárójelenetében, amelyben kiderül, hogy: „Minden út az amerikai toborzó irodába vezet.”
A Briar March: Volt egyszer egy sziget (There Once was an Island) számos díjat tudhat magáénak. Kiváló alkotás – annak ellenére, hogy a film hossza nem feltétlenül nézőbarát. A film a Csendes-óceánon található kis szigeten élők drámáját dolgozza fel, a kényszer kilakoltatásra váró álomsziget sorsán keresztül. A klímaváltozás következtében érkező áradás apró morzsává zsugoríthatja össze a szigetet.
A Mapi Liberia Loraine Blumenthal és Michael Schmitt közös alkotása. Az argentin Lucit édesapja, Mapi tanította meg focizni. Édesapja halála után viszont Ghánába megy tanulni és elhatározza, hogy az ott élő libériai menekültekből női futballcsapatot állít össze és édesapjáról nevezi el. Erős sodró erejű alkotás új megvilágításba helyezi a menekült kérdést, a csapat fogalmát és a tiszteletet.
A Müezzin, Sebastian Brameshuber filmje igazi osztrák filmcsemege. Az egzotikus, jó operatőri munkával készített film egy müezzinversenyről szól, megspékelve a transzvesztita török megasztáros zsűritag rövidke felbukkanásával. Ki lesz Isztambul legjobb müezzinje, vajon kit választ Allah – és a zsűri?