Igazi különlegességekkel csábít az idei színházi évadban a Miskolci Nemzeti Színház, így – egyebek mellett – műsorára tűzte Peter Shaffer Amadeus című drámáját, amelynek bemutató előadását október 8-án, a Nagyszínházban tartják, Tordy Géza – Jászai-, illetve Kossuth díjas, Kiváló- és Érdemes művész – rendezésében.

Peter Shaffert a darab címszereplője, Wolfgang Amadeus Mozart és az olasz származású komponista, Antonio Salieri közötti legendás konfliktus ihlette meg, amelyet többek között Alekszandr Szergejevics Puskin is feldolgozott.

Salieri – szinte egyedüliként Bécsben – felismeri Mozart zsenijét, és innentől kezdve egyetlen célja van: háttérbe szorítani a fiatal tehetséget, hogy az ne tudja elhomályosítani az ő munkásságát. Ezt leginkább udvari intrikákkal és cselszövésekkel éri el, és ebbe Mozart szó szerint beleroppan.

Tordy Géza rendezőként, még javában a próbák sűrűjében beszélt a drámáról. Mint mondta, az Amadeus a szó nemes értelmében vett kommersz darab: ez az a „bélyeg”, amelyet azokra a színházi alkotásokra sütik rá, amelyeket nagyon jól írtak meg, színpadszerűek és jól előadhatóak. Ezen túlmenően persze jól játszható, a közönség és a színészek számára nagyon vonzó előadás, és rendelkezik egy „gyönyörű mondanivalóval, amely az alkotó embert elkíséri egész élete folyamán” – fejtette ki a művész, majd kitért a jellemvonásokra, tehetségekre.

– Az alkotó emberek között nagyon sokfélék vannak: vannak tehetségtelenek – akikről nem beszélünk -, akik próbálnának létrehozni valamit (legyen az építész, festő, vas-esztergályos, bádogos, bármi), de nem ügyesek, nem tehetségesek. Vannak nagyon tehetségesek, akik sikeresek a pályájuk során, szépen dolgoznak, és csinálják, végzik a feladatukat… És vannak egész kivételes esetekben zseniálisak” – érvelt Tordy Géza, csak zárójelben jegyezve meg, hogy ez a kifejezés napjainkban elhasználódott, hisz „nálunk már mindenki zseniális, a legelső senkitől az utolsó tv bohócig – igazi zsenialitással bíró tehetség viszont nagyon kevés van egy században, egy-kettő-három világviszonylatban”.

– Megasztárnak gondolom Michelangelót, Leonardo da Vincit, Ludwig van Beethovent, no meg persze Mozartot, Thomas Mannt, Dosztojevszkijt, vagyis ők a zsenik, a megasztárok – sorolta.
A drámához visszatérve a rendező a témáról és a szereplők jelleméről is szólt. Úgy fogalmazott, hogy a világhírű angol drámaíró művében olyan találkozást jelenít meg, ahol egy nagyon tehetséges, nagyon kifinomult férfi akad össze egy első ránézésre trehány, vacaknak látszó emberrel, aki viszont Isten áldotta tehetséggel rendelkezik.

– A kifinomult, életét a művészetnek, a zenének áldozó Salieri számára ugyanis a művészet, a zene a minden. Ha a világát felruháznák isteni hatalommal, azt a zene testesítené meg. Az őt körülvevő, körülölelő világgal való kapcsolatát is a kellem és a finomság jellemzi. Ez tükröződik társadalmi kapcsolataiban, az emberekhez fűződő viszonyában, minden mozdulatában. Ekkor találkozik a tőle hat évvel fiatalabb Mozarttal, aki első ránézésre rendetlen, prüszkölő, hányaveti, aki sem viselkedni nem hajlandó, sem tiszteletet nem ad senkinek, az önhittsége pedig alkalmasint elviselhetetlen, emellett mindenféle emberi gyarlósággal rendelkezik. Mégis benne nyilvánul meg az az istenség, az a zene, amelyet a másik főszereplő igazán szeretne. Ez az a konfliktus, amely töltést ad az Amadeusnak – magyarázta Tordy Géza.

Kitért arra is, hogy a dráma magyar ősbemutatója 1982-ben a Pesti Színházban volt – az előadást Kapás Dezső rendezte -, és Salieri szerepét ő maga játszotta. Rendezőként úgy látja, hogy nagyon más most az egész. Magára a műre emlékszik, de az alakításra nem igazán. „Nagyon nagy szerencsének” tartja, hogy nem sok maradt meg belőle emlékeiben, így senkit sem befolyásol.

Most Cservenák Vilmos alakítja a komponistát, aki úgy játssza a szerepét, ahogy neki jól áll, ahogy meg tudja jeleníteni a figurát.

– Mellette nagyon ígéretesen és szépen dolgozik a másik két fő jellem is – Harsányi Attila Mozartot, illetve Pataki Szilvia Mozart feleségét alakítja -, akik által van három olyan főszereplőm, hogy biztosan nagy örömöt okoznak majd a közönségnek. A drámában jásztó többi művész pedig szintén kiváló tehetség, a teljesség igénye nélkül Fandl Ferenc, Hunyadkürti István, Baj László vagy Áron László – sorolta a neveket.

Közlése szerint a díszlet is különleges, egy német díszlettervező, Peter Umbach készítette. Nem közös munka folyt, „készen” kapta a díszletet, de már a fekete-fehér rajzokon szereplő tervek is nagyon megnyerték a tetszését. Hasonlóképp a jelmezek, amelyek Laczó Henriettet dicsérik.

– Ez az első közös feladatunk, az öltözékek kitalálása során anyagminták özönét láttam, és formákat, amelyekből végül tökéletesség születik – idézte fel rendezői, darabbal kapcsolatos kötelességeit Tordy Géza, aki végül arról is szólt, hogy nem először jár Miskolcon, ez már a negyedik munkája a borsodi megyeszékhelyen. Nagyon jól érzi magát a színházban, a városból épp emiatt még nem sokat látott, ugyanis első a premier, folyamatosan dolgoznak, próbálnak.

A településhez egyébként rokoni szálak fűzik, ezért különösen kedves számára ebben a teátrumban alkotni – árulta el a rendező, hozzáfűzve, hogy Miskolc mellett játszik Pesten, a Játékszínben, az Őrült nők ketrecében és a budapesti kamarában, Slawomir Mrozek Tangójában.