Mint egy könnyű kis anyakomplexusból – úgy fognak Káliék kigyógyulni a hatalomból.

Emlékeznek még? Arra, amikor ezeken a hasábokon az országgyűlési választások után azt jósoltam, hogy az MSZP miskolci képviselőinek a száma tíz alá fog csökkenni a városi közgyűlésben, és ha Simonék október közepén körbenéznek majd a közgyűlési teremben, elmondhatják majd a Mesterrel: „nini, a sok kis izé közt felcsillan egy kis micsoda.”
Persze, a kommentelők tekintélyes része a cikkem után leginkább kard élére hányt volna. Jellemző egyébként a miskolci szocialisták között tapasztalható teljes politikai homályra, hogy az utolsó közgyűlési helyszíni beszámolók szerint, napokkal a megsemmisítő vereség előtt, még mindig magabiztosan nyilatkoztak az esélyeikről.
Miért megsemmisítő erejű tehát az MSZP számára ez a miskolci vereség?
Két ok miatt.

 
Az elemzők Miskolcról szólva, szoros küzdelmet emlegettek. Ez még a polgármester választásra sem igaz. Hiszen Káli nyolc év hatalomban töltött idő után, minden idők magasan legdrágább miskolci önkormányzati választási kampányát produkálva, elképesztő helyi médiafölényt folyamatosan, esztendők óta, elképesztő pofátlan módon maga mögött tudva, úgy szenvedett öt százalékos vereséget, hogy egy másik markánsan ellenzéki polgármester-jelölt is több, mint tizenöt százalékot kapott. A képviselő-testületi választás még ennél is sokkal egyértelműbb, ha tetszik simább, a vesztesek számára pedig egészen megalázó volt. Röviden: az eddig majdnem kétharmados többségben lévő MSZP-SZDSZ miskolci koalíció, ( 44 városházi mandátumból 23 plusz 3-at, azaz 26-ot birtokoltak ) 2010-re egyharmados kisebbségbe szorult, a megszerezhető 28 mandátumból elért 9 MSZP-s képviselői helyével.
A másik, a számoknál is súlyosabb vereséget jelző területről még valamikor a nyáron, a már említett blogomban azt írtam, hogy az MSZP bástyája Miskolcon igazából ősszel fog ledőlni. Akkor, amikor az Internacionálé világmegváltó jóslata visszájára fordulva tudatosodik nemcsak a káderek, hanem a hátország fejében is: „ minden voltunk, semmik leszünk.” Akkor, amikor ezek a gátlástalan és lelkiismeretlen helyi politikai menedzserek kikerülve a fincsiből, a halál közeli egzisztenciális élmény állapotába jutnak.
Azt nem merem mondani, hogy sokan mehetnek majd dolgozni – elvégre mégis csak Magyarországon élünk.