A kétharmados fölhatalmazású kormánypártnak láthatólag elhatározott szándéka, hogy korlátlan uralmát az országgyűlés – és az általa meghatározott minden intézmény – megszerzése után az összes önkormányzatra is kiterjessze. E célból különösen az ún. „billegő” helyeken vetnek be különféle, vagy rafinált, vagy épp durva módszereket. Mondjuk a miniszterelnök körbejár néhány ilyen helyet, hogy demagóg ígéretekkel segítse a nem egyértelműen jól álló kormánypárti jelöltet, mint Szegeden, máshol meg ügyészségi fenyegetésekkel próbálják lejáratni az ellenzéki jelöltet, mint Újbudán.
Miskolcon mindkét módszer alkalmazására sor került. Az odalátogató kormányfő itt először is arról beszélt, hogy a város számára nagyon nem lenne jó, ha úgymond „ellenzéki tűzfészek” lenne belőle a továbbiakban. Ami egyszerre fenyegetés és ígéret: ha ellenzékiek lesztek, megnézhetitek magatokat, de ha jól viselkedtek, talán nem kaptok ki olyan nagyon. (Ahogyan a kormánypárt szürke eminenciása is elmondta néhány napja, hogyan is képzeli ő el a partnerséget az ellenzéki, illetőleg a kormánypárti önkormányzatokkal.) A miskolciak semmi egyéb, pláne valami különlegesen vonzó ígéretet nem kaptak, ami azt jelenti, hogy a kormánypárti jelölt győzelme esetén sem számíthatnak másra, mint a kormány buzgó – netán túlbuzgó – kiszolgálására. Már maga ez a kifejezés is milyen jellemző egyébként: „tűzfészek”! Mintha az ellenzék valójában egy gyújtogató banda lenne, amely ha valahol netán meg meri és tudja vetni a lábát, akkor onnan akarja majd lángba borítani a kormány békés építőmunkájának örvendező országot! Tudtommal az előző kormányok idején senki nem nevezte „ellenzéki tűzfészeknek” Debrecent.
De alkalmasint nem véletlen, hogy a kormányfő éppen Miskolcot láttatta olyan bűnös városnak, amely egy ilyen szerepet eljátszhatna. Mert ezzel párhuzamosan, másodszor, sorozatos támadások érik a meglehetősen népszerű miskolci ellenzéki polgármestert. No persze támadni végül is mindenkit lehet, és prejudikálni a magunk részéről sem kívánunk. Az azonban mégiscsak az ízléstelenség és az arcátlanság netovábbja, hogy a „közszolgálatinak” csúfolt magyar televízió napok óta minden híradásában előáll egy vagy két, pillanatnyilag még tisztázatlan, ám abszolút piszlicsáré miskolci üggyel, s azt hosszasan tárgyalja, persze olyan tálalásban, hogy a polgármesterre valami sár fröcsköljön belőle.
Úgyhogy szegény miskolciak rövidesen nyakig ülhetnek majd a kocsonyájukban, s onnan pisloghatnak kifelé, mint az a bizonyos béka. Mert ha ragaszkodnak népszerű, ám ellenzéki polgármesterükhöz, akkor azért nézhetik meg magukat, ha meg a kormánypárti jelöltet veszik a nyakukba, akkor azért.
Lendvai L. Ferenc