3. K/3 12-14
Címzett: dr. Furmann Imre Miskolc
Feladó: MDF komáromi szervezete, Komárom Pf. 82.
Tartalma: meghívó az MDF komáromi szervezete által 1989. jan. 22-én de. 10.00-kor rendezendő vitafórumra.
Helye: Csokonai Műv. Központ Komárom, Kelemen L. u. 8.
Témák:
– a bős-nagymarosi vízlépcső várható hatása Komárom városára és környékére;
– Komárom és Komárnó kapcsolatának bővítési lehetőségei.
Jelen lesz Budapestről Vásárhelyi Judit a Soros alapítvány intéző bizottságának tagja és Mészáros Ferenc vízmérnök.
Aláírás: Lendvai Imre, Kővári Jenő, Lezsák Lajos (az MDF komáromi szervezetének vezetősége).
4. K/3 12-14
Címzettek: Borsodi Szénbányák Vállalat vezérigazgató (Kiss Dezső) MÁV Vontatási Főnökség (Keszthelyi Zoltán); városi tanács (Bodonyi Csaba) mindhárman országgyűlési képviselők.
Feladó: a Megyei Öregdiák Szövetség Bessenyei György Kör, Hungarian Alumni Association p.o. boksz 174. New Brunswick, New Yersey 08903.
A feladó kifejti, hogy harminc éve munkálkodnak a magyar nyelv és kultúra ápolásán és távollétük ellenére a magyar nemzet részének tekintik magukat.
Felhívja a figyelmet, hogy a bős-nagymarosi vízlépcső megépítésének ügyében egy hatalmon lévő kis csoport nem dönthet, ha mégis megteszi visszaél hatalmával, majd utal az 1988. október 30-i tüntetésekre, amikor 30 nagyvárosban 47 tüntetést szervezett a világ magyarsága. Felkéri a képviselőket az alábbiakra:
– „javasolja a parlamentben a BNV ügyének újratárgyalását;
– népszavazás meghirdetését, lebonyolítását, természetesen nyílt és teljes tájékoztatás után”; végül hivatkozik a képviselők történelmi felelősségérzetére.
Dátum: 1982. jan. 2. aláírás: Nyeste Zoltán elnök
Intézkedés:
– a BM III/III. Csoportfőnökséget és a megyei PB első titkárát tájékoztatjuk.
látta: készítette:
Kolok Péter r. ezredes Szuhár Dezső r. fhdgy.
főkapitány áb. helyettese tájékoztató tiszt
1989. január 18.
II. 1989. 01. 18. (8)
1. TA 12-14
1989. január 26-án a BAZ Megyei Tanács Pártbizottsága és MDF megyei képviselői között eszmecsere lesz a megyei tanácson.
A találkozás zártkörű lesz, de a városi televízió felvételt készít.
A tanácskozáson részt vesznek a mezőkövesdi, az edelényi és a leninvárosi MDF képviselői is. A párt részéről kb. 19 fő az MDF részéről 8 fő lesz jelen.
Furmann Imre a fenti rendezvényen túlmenően két újabb MDF találkozót szeretne létrehozni, február 6-16 között, illetve március elején a helyi KIOSZ székház nagytermében.
Az első rendezvényt a kisiparosok számára tervezi, előadónak Morvai Ferencet akarja meghívni.
A másik MDF találkozó előadója Király Zoltán országgyűlési képviselő lesz. Közelebbi időpontok nem ismertek
Furmann Imrét tájékoztatta Szabó Ferenc MDF szervezőbizottsági tag arról, hogy megkeresték Tokajból és Kazincbarcikáról, és felkérték segítsen létrehozni a helyi FIDESZ csoportokat. Furmann egyetértett ezzel és javasolta Szabónak, hogy a FIDESZ tagokat léptesse be az MDF-be is.
Intézkedés:
– a BM III/III. Csoportfőnökséget és a megyei PB első titkárát tájékoztatjuk.
2. TA 12-14
Kiegészítésül az 1989. 01. 10-i 5. sz. napi jelentésünk 2. pontjában szereplő információhoz.
1989. 01. 17-én 11-kor Korompai Viktor hívta Iván Gézát és a cserkészmozgalommal kapcsolatban az alábbiak hangoztak el:
Iván Géza elmondja, hogy egyházuk a keresztény ifjúsági egyesület szervezését indította el, de ettől függetlenül támogatják a cserkész szövetséget.
Ennek érdekében írtak egy amerikai ismerősüknek, hogy intézze a cserkészmozgalom amerikai támogatását.
Céljuk, hogy az „ifjúságot közös platformra hozzák, ezáltal egy sor társadalmi feszültség megszűnik és egy új embertípus is alakul”.
A továbbiakban Korompai tájékoztatja Iván Gézát az 1989. 01. 10-i 5. sz. napi jelentésünk 2. pontja szerinti információról.
Intézkedés:
– a BM III/III. Csoportfőnökséget tájékoztatjuk.
3. K/3 12-14
Feladató: Berecki Vilmos Budapest
Címzett: dr. Iván Géza Miskolc
dr. Szakáts Gábor Miskolc
Tartalma: 1 db meghívó és 1 db értesítés.
A meghívó 1989. január 21-én 10 órára a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt országos vezetőségi ülésére szól, amelyet a HNF országos központja (Budapest, Belgrád rkpt. 24.) földszinti klubhelyiségében tartanak.
A vezetőségi ülés napirendje a pártépítés lesz. Az értesítés az esedékes tagdíjak beszedésére szólít fel, azzal az indoklással, hogy a párt szervezéséhez szükséges alapvető dologi kiadásokra sem elegendő a pénz, és kérik, hogy legkésőbb a vezetőségi ülésre vigyék magukkal vagy postai utalványon küldjék el Balogh Erika gazdasági vezető Budapest, Torockó u. 5. fsz. 3. sz. címére.
Intézkedés:
– a BM III/III. Csoportfőnökséget tájékoztatjuk.
1989. január 19.
II. 1989. 01. 19. (9)
1. ER 12-12
ASZA
1989. január 18-án 17.00-kor ismeretlen férfi telefonon felhívta a kazincbarcikai rendőrkapitányság ügyeletét és az alábbiakat közölte: „Ha nem lesz bérrendezés, akkor a hőerőmű felrobban! Vége!”
A kézi vezérlésű magnetofonon csak annyit sikerült rögzíteni, hogy „A hőerőmű felrobban! Vége!”
Intézkedés:
– haladéktalanul intézkedtünk a Borsodi Hőerőmű Vállalatnál a rezsimszabályok megszigorítására;
– az ismeretlen elkövető felderítésére a szükséges lépéseket megtettük;
– a BM III/II. Csoportfőnökséget tájékoztattuk.
2. K/3 12-14
Feladó:
Címzett: SZDSZ Magyar Bálint 1052 Budapest […]
Ladányi országgyűlési képviselő Miskolc […]
F. kommentár nélkül megküldi a Szabad Demokraták Szövetsége által készített, „Állásfoglalás a sztrájk törvényi szabályozásával kapcsolatosan” című 3,5 oldalas irományt, melyben egyértelműen elvetik a kormány és a SZOT által közösen készített sztrájktörvény-tervezetet. Az iromány 1989. január 12-én készült, az SZDSZ országgyűlési csoportjának javaslata alapján Bruszt László, Eörsi János, Magyar Bálint és Pap Mária aláírásával.
Intézkedés:
– a BM III/III. Csoportfőnökséget tájékoztatjuk.
1989. január 20.
R-204-18/1-10/89. Szigorúan titkos!
II. 1989. 01. 20. (10)
1. K/3 12-14
Címzett: dr. Furmann Imre Miskolc […]
Feladó: Blaskó Mihály Tokaj […] a tokaji MDF ügyvivője.
F. elküldi C-nek a tokaji MDF 1988. szeptember 5-én kelt alapító levelét. Eszerint az alapítók: „szabad és független demokraták, Blaskó Mihály közgazdász tanár, Hidasi Lajos, Tóth Lajos, Boros Miklós, Tóthné Barta Ibolya és további 8 fő, mint csatlakozók.
F. Tájékoztatja C-t a tokaji MDF eddigi tevékenységéről, helyiséggondjukról, mellyel kapcsolatban kijelenti: „semmi sem lenne megalázóbb, mint a bolsevikoktól a legkisebb kegyért is könyörögni” rendszeresen részt vesz a nyíregyházi MDF tanácskozásain, az ottani MDF vezetők közül kiemelkedő személyiségnek tartja Hamvas Lászlót, dr. Szendrei László ügyvédet, Paál István, dr. Takács Péter történészt, Suták Mihályt, dr. Arnótfalvi Sarolta ügyvédet és Horváth Jánost.
Kapcsolatot tart a Szerencsen alakuló MDF szervezőjével, Tóth Barnabással, Blaskó lesz az ajánlójuk.
Várható, hogy rövidesen Szerencsen is megalakul az MDF csoport.
1989. január 12-én az egyik középiskola III. osztályos diákjai részvételével megalakították a helyi FIDESZ csoportot Tokajban, ami „óriási vihart kavart a pozícióit féltő állami vezetés berkeiben”.
Az alapító levélen túl elküldi egyéb, az MDF-el kapcsolatos levelezéseiknek másolatát is, melyekben rendszeresen használja az „Isten óvja hazánkat” kifejezést.
Intézkedés:
– a BM III/III. Csoportfőnökséget és a megyei PB első titkárát tájékoztatjuk;
– a tokaji MDF csoportra fokozott figyelmet fordítunk.
Megjegyzés: a keletkezett adatok alapján a tokaji csoport vezetése politikai nézeteiben eltér a többi csoporttól. Közelebb állnak a szabad demokratákhoz és klerikális beütés is érezhető.
2. K/3 12-14
Feladó: MDF Lakitelek
Címzett: dr. Furmann Imre
Lezsák Sándor tájékoztatja Furmannt és Balázsi Tibort, hogy 1989. február 25-én Dunaújvárosban országos munkásfórumot rendeznek, melynek előkészítésére egy szűk csapatot hoztak létre, kéri, hogy ebben mindketten vegyenek részt. Az ezzel kapcsolatos első összejövetelre január 30-án 18.00-tól kerül sor, a „Hitel” szerkesztőségében.
Intézkedés:
– a BM III/III. Csoportfőnökséget és a megyei PB első titkárát tájékoztatjuk.
3. HMT 12-14
1989. 01. 19-én a HNF székházban a miskolci MDF kb. 60 fő részvételével összejövetelt tartott.
Dr. Iván Géza propagandát fejtett ki a kisgazdapárttal kapcsolatban és meghívta a jelenlévőket a 20-án 16.30-kor kezdődő gyűlésükre az Ady Művelődési Házba, ahol többek között a „magyarság jövője” címmel fog előadást tartani. Balázsi Tibor beszámolt az elmúlt szombaton a Reform szerkesztőségében tartott sajtókonferenciáról, melynek fő célja az volt, hogy külföldre küldött független tudósítok közös finanszírozásával megtörjék az MTI monopóliumát.
Január 14-én Mályiban megkísérelték létrehozni az MDF helyi csoportját, de akikre számítottak, nem jöttek el, a megjelent 45 fő közül pedig senki nem töltött ki a belépési nyilatkozatot.
Furmann bejelentette, hogy Nyékládházán a jövő héten alakul meg a helyi csoport.
Metz Ferenc kifogásolta az MDF propaganda munkáját és szorgalmazta a tömegkommunikációs eszközök fokozott felhasználását a taglétszám bővítése érdekében. Jelezte, hogy kapcsolatot tart repülősökkel (MHSZ?) akik közül sok embert fog bevonni az MDF-be.
Intézkedés:
– a megyei PB első titkárát tájékoztatjuk;
– megállapítjuk a repülősök hovatartozását.
4. HMT 12-14
Operatív kapcsolatunk meghívót kapott az 1989. 01. 21-én fél 11-kor BME Rózsa Ferenc kollégiumában tartandó FIDESZ tanácsülésre. Napirend:
– a csoportlétszámos és az egyszerű (kézfeltartásos) szavazási mód alkalmazási eseteinek elkülönítése és konkrét meghatározása;
– irányelvek megállapítása a szervezeti és működési szabályzat módosítására;
– a II. FIDESZ Kongresszus időpontjának meghatározása;
– a FIDESZ-tanács feladatkörének meghatározása;
– országjáró munkacsoport előterjesztése;
– a március 15-i megemlékezés megbeszélése.
A meghívót aláíró Bíró László soros elnök kéri, hogy vitassa meg a csoporttagokkal az alábbiakat:
– irreálisan nagy létszámú csoportok kialakulásának elkerülésére a csoportlétszám maximalizálását;
– a tanácsban országos képviseleti rendszer bevezetést;
– küldöttkongresszus bevezetését;
– a FIDESZ testületek munkájának nyilvánosságát (ezt javasolja);
– javasolja, hogy a II. FIDESZ Kongresszus április végén kerüljön megrendezésre.
Intézkedés:
– kapcsolatunk részt vesz a tanácsülésen;
– a BM III/III. Csoportfőnökséget tájékoztatjuk.
5. K/3 12-14
Feladó: nincs;
Címzett: Szabó Ferenc Miskolc […]
Megszólítás: T. FIDESZ!
Kiss Ferencné aláíró közli, hogy piacot keresnek lapjuknak az „Országgyűlési Tudósítások”-nak. Mivel a posta nem vállalja a terjesztést, ez úton próbálkoznak. Kéri, írják meg, hogyan juttathatnák el ide is a lapot, mely tartalmazza az országgyűlés első és második napi interpellációit szó szerint.
Értesítést az alábbi címre kérnek:
Kiss Zoltán Budapest 1118 Frankhegy u. 2. telefon: 736-913
Intézkedés:
– a III/III. Csoportfőnökséget tájékoztatjuk.
6. K/3 12-14
1989. 01. 16-án fogott anyag szerint Dupka György 294000 Szovjetunió Ungvár […] címről kapcsolatot tart Serfőző Simonnal a Napjaink c. kulturális lap főszerkesztő-helyettesével, aki tevékenyen részt vesz az MDF munkájában. Dupka verseket küldött közlésre és emellett üdvözölte az MDF 4 résztvevőit [sic!], Furmannt személyesen.
A mai napon fogott anyagban Serfőző válaszában meghívja Dupkát és 2-3 társát Miskolcra és Sárospatakra, előadói estre február végére, március elejére.
Jelzi, hogy be akarja vonni egy itt induló új lap szerkesztőségi munkájába (az MDF helyi kiadványa), végül köszöni Dupka szervező munkáját (nem tudni mit) és várja, hogy pontosan mikor érkeznek.
Intézkedés:
– a BM III/III. Csoportfőnökséget tájékoztatjuk, és javasoljuk a szovjet társszervek tájékoztatását.
Megjegyzés: Serfőzőt különnyilvántartásban ellenőrizzük.
látta: készítette:
Kolok Péter r. ezredes Szuhár Dezső r. fhdgy.
főkapitány áb. helyettese tájékoztató tiszt
1989. január 23.
R-204-18/1-11/89. Szigorúan titkos!
II. 1989. 01. 23. (11)
1. ATA 12-14
1989. január 20-án Miskolcon az „Ady” művelődési házban megalakult a kisgazda párt helyi szervezete 23 fő jelenlétében dr. Iván Géza vezetésével.
Iván felszólalásában az ország jövőjével foglalkozott, kifejtette, hogy vérfrissítésre van szükség, s erre a legmegbízhatóbb bázis az USA-ban élő magyarság, melynek haza kell jönnie.
A hozzászólók hangot adtak azon véleményüknek, hogy a kisgazdapárt ügyének elsősorban a fiatal értelmiségieket kell megnyerni. Ennek érdekében Iván február elején a miskolci NME-n tagtoborzó előadást fog tartani.
Intézkedés:
– a BM III/III. Csoportfőnökséget és a megyei PB első titkárát tájékoztatjuk.
2. K/2 12-14
Feladó: az MDF martonvásári szervezete.
Címzett: dr. Furmann Imre
Az anyag egy Kossuth címerrel ellátott nyomtatott meghívót tartalmaz január 30-án 18 órára a martonvásári községi könyvtárba, ahol „Kit képvisel a képviselő” címmel vitafórumot szerveznek.
Az összejövetelen jelen lesz Király Zoltán országgyűlési képviselő is.
Intézkedés:
– a BM III/III. Csoportfőnökséget és a Fejér Megyei RFK ÁB szervét tájékoztatjuk.
3. HMT 12-14
1989. 01. 21-én a BME Rózsa Ferenc kollégiumában kb. 150 fő részvevővel FIDESZ tanácsülést tartottak. A levezető elnök Bíró László volt.
Bejelentette, hogy Rockenbauer Zoltán vezetésével ad hoc bizottságot hoztak létre a március 15-i megemlékezés megszervezésére, a pénz meg van reklámkampány megszervezésére. A FIDESZ választmánya úgy döntött, hogy csak alternatív szervezetekkel hajlandók a közös megemlékezésre. A rendezvény 12 órakor kezdődne, útvonala a Petőfi szobortól a Batthyány térig a Kölcsey szoborig tartana.
Felvetődött még, hogy a Parlament előtt gyülekezzenek. Felszólították a vidéki csoportok képviselőit, hogy mindenki szervezzen lakóterületén felvonulást, koszorúzást, vagy zárttéri megemlékezést a helyi alternatívokkal közösen. A szervezéshez röpcédulákra, egyéb költségekre a központ pénzt biztosít.
A pécsi, egri, kaposvári, debreceni, gyöngyösi és a szegedi FIDESZ képviselők bejelentették, hogy megszervezik a tüntetéseket.
Bartók Gyula a közéleti csoport képviselője bejelentette, hogy 01. 22-én Jan Palach# emlékére és a 68-as bevonulás kapcsán koszorút juttatnak el a csehszlovák nagykövetségnek. Ha nem veszik át, akkor a Hősök terén helyezik el.
Darda Sándor szerint a képviselők visszahívására indított aláírásgyűjtő akció során 2500 aláírás gyűlt össze. A ferencvárosi csoport 01. 27-én sajtótájékoztatón fog tiltakozni a tervezett világkiállítás ellen.
Kövér László elmondta, hogy kapcsolatot tart egy prágai ellenzéki lánnyal, aki fotókat fog küldeni az ottani tüntetésekről a FIDESZ hívek számára.
A csákvári csoport képviselője elmondta, hogy a fő szervezőik lakásán házkutatások voltak, őt magát garázdaság miatt perbe fogták. Vádolta a választmányt, hogy nem tettek az ügyben semmit.
Az alkalmazottak csoportja bejelentette, hogy mivel a választmány nem védi meg őket, MDF és SZDSZ csoportokkal közösen önvédelmi csoportot alakítottak. Egy középiskolás hozzászóló javasolta, hogy a FIDESZ tartson minden középiskolában tájékoztató fórumot, illetve minden csoport tartson kapcsolatot valamely középiskolával.
Március 15-30 között FIDESZ heteket szerveznek, ezen belül 25-26-án rock-koncertek lesznek.
A FIDESZ helyzetét értékelve megállapították, válságban vannak, nem nő a tagok száma, a választmány tevékenysége lelassult, a szervezeti és működési szabályzat rossz, csupán párszáz aktív tag van, a többiek csupán adminisztratíve tagok. Döntöttek hogy 10 napon belül minden csoport levélben számoljon be eddigi tevékenységéről. A következő tanácsülést ugyanitt 1989. 02. 18-án tartják.
16 órától Szelényi Zsuzsa bevitte egy holland TV társaság stábját, akik felvetették a tanácskozás egyes részleteit. A miskolci FIDESZ csoport várhatóan ketté fog szakadni, mert a vezetés nem egységes, ezt Fogarasi Péter egyetemista jelezte kapcsolatunknak.
Intézkedés:
– a BM III/III. Csoportfőnökséget tájékoztatjuk.
4. HMT 12-14
Nádassy József tájékoztatta kapcsolatunkat, hogy január 4-én az NME-n Miskolcon 40 fővel megalakult az SZDSZ helyi csoportja, a BBC riportot készített az eseményről.
Február végén a Vitamin Klubban lesz egy összejövetelük, melyre meghívták Kőszeg Ferencet, Haraszti Miklóst, Pálinkás Róbertet, Solt Otíliát, Buda Gézát, Kiss Tamást és egy Szilágyi nevű személyt.
Intézkedés:
– a BM III/III. Csoportfőnökséget és a megyei PB első titkárát tájékoztatjuk.