„Elloptad a tollamat”, gyanúsította meg Mokrai Mihály szoci képviselőt a padtársa a miskolci önkormányzat alakuló ülésén. A penna előkerült, és a párt miskolci nehéz embere közölte, soha az életben nem tapadt semmi a kezéhez. 361 millió forintot spóroltam a munkámmal a miskolci embereknek, közölte lapunk munkatársával hamarjában.
Ha ez megjelenik, és valaki valami csúnyát ír hozzá, azt beperelem, tette hozzá. Megtudtuk, jelenleg hét, személyével kapcsolatos, az eszakhirnok.hu oldalon megjelent komment miatt tett eddig feljelentést. Búcsúzóul némi rábeszélés után igent mondott, hogy lapunk munkatársa is ott lehet a neogótikus villája megnyitó buliján.
Ami a közgyűlést illeti, ennél izgalmasabb dolog nem történt, hacsak az nem, hogy Kiss Edina, a miskolci MSZP csodafegyverének szánt, de elbukott képviselője ezúttal 4 mm-es műszempillát ragasztott, míg a szavazás éjszakáján ennél rővidebbel pillogott , miközben érkeztek a bukásáról érkező hírek. (Végül csak beválasztották valamilyen önkormányzati bizottságba.) A retró divat vadhajtásainál érdekesebb volt a terembe zsúfolódott tömeg megfigyelése. Például kik nem jelent meg? Hiányoltuk a magyar rendszám nélküli, amerikai kabrióval suhanó Táboros Sanyit, aki korábban mindig ott volt, és mindenkihez volt egy jó szava, de nem volt ott a lovággá ütött Halmai Gyula sem, csak a spanjai szimatoltak bele a közgyűlés levegőjébe.
Hiányoltuk a mindig egy kinőtt, lomis vadászzakóban feszitő Kobold Tamást, a választásokkor az agyagba fúródó, SZEMÉS Hircsu Ákost és csapatát, de nem volt Edőcs József sem, aki állítólag visszamenne MIK igazgatónak, ha szépen kérnék meg rá.(A helybe hallott pletykák szerint a Miskolc Holding első embere Szombathy Zsigmond lesz, aki hajdanán a Rákóczi Bankban dolgozott.) Az állítólag kirúgással fenyegetettt önkormányzati cégek vezérei is kissé foghíjasan képviselték magukat. A sikertörténetnek kikiáltott Zöld Nyíl villamos buli vezéralakját, Börzsei Tibort sem láttuk. Már összecsomagolta a holmiját, kommentelte a témát egy másik vezér. 100 busz jövendőbeli beszerzés, bizalmi embert kiván. A legnagyobb hiányzó azonban Szűcs Erika volt. A hölgy, aki egymagában többet tett a miskolci szocialisták bukása érdekében, korábban mindig délután jelent meg a közgyűléseken rajongói gyűrűjében, ezúttal nem jelentkezett, de nem láttuk a régi Fideszes embereket, Jugát, Lenárteket, Tavaszit, de még a rehabilitált Szinay Attilát sem.
Az ülésterembe lépve nyoma sem volt egyébként annak, hogy a fideszesek vágyai szerint rövidesen bilincsbe verve viszik el majd a csaló, tolvaj miskolci szocikat. A frissen megválasztott képviselők párthovatartozától függetlenül, mint régi cimborák lapogtatták egymás vállát, csak a jobbikosok ültek kissé elanyátlanodva a teremben, (te jó ég, nyertünk, mi a faszt foguk itt csinálni?) akárcsak az önkormányzat osztályvezetői, akik közül, ha igaz, kevesen fogják túlélni a változásokat. Lapunk tippjei egyébként teljesen bejöttek. (Ha még lottóznánk is.) Azok lettek alpolgármesterek, akiket megneveztünk korábban. Ezzel kapcsolatban azt hallottuk, hogy Kovács doktor is ambicionálta volna ez egyik alpolgármesteri helyet, és a nagy hiszti végén kiszúrták a szemét egy tanácsnoki állással.