1989. 01. 29-én 21 órakor Balázsi Tibor beszélt K. Zs-tal. K. mondja, hogy amikor ott voltak Balázsiéknál ott volt az a kis „patkánypofájú” ember, aki a megyei tanács elnökének volt több évig a titkára és felajánlotta, hogy különböző párt és más vezetők visszaéléseit ismerteti az MDF-el.
Konkrétan abban egyeztek meg, hogy kigyűjti a miskolci tanácsi kisvállalatok igazgatóinak jelenlegi fizetését és átadja K-nak.
K. véleménye, hogy „gennyes, szar ember”, de utálja a jelenlegi vezetőket és nagyon sok mindent ki lehet belőle húzni, meg kell próbálni.
Intézkedés:
– a személy kilétét megállapítjuk, a BM III/III. Csoportfőnökséget és a megyei PB első titkárát tájékoztatjuk.
4. K/3 12-14
1989. 01. 30-án keletkezett anyag szerint: Bégány Attila tájékoztatja dr. Furmannt, hogy február 3-4-5-én egy új, népben, nemzetben gondolkodó ifjúsági szövetség alakul, amely a tervek szerint az MDF-el szellemi és stratégiai szövetségben, de annak keretein kívül kíván működni. A találkozó helye Vámosmikolán a Börzsöny turistaházban lesz.
Ugyanezt az anyagot megkapta Kalmár János a FIDESZ miskolci egyetemi csoportjának egyik vezetője.
Intézkedés:
– a BM III/III. Csoportfőnökséget tájékoztatjuk.
5. ATA 12-12
HMB, ASZA
Az 1989. 01. 23-i 11/4. sz. táviratunkhoz kiegészítésként jelentjük:
Az információ ellenőrzése során megállapítottuk, hogy az MNME területén SZDSZ csoport nem működik. […]
Intézkedés:
– a BM III/III. Csoportfőnökséget és a megyei PB első titkárát tájékoztatjuk.
Megjegyzés: tény, hogy Nádassy megpróbál szervező tevékenységet kifejteni, de az is valószínűsíthető, hogy személyisége inkább elriasztja, mint aktivizálja a szimpatizánsokat.
6. K/3 12-14
Feladó: Kristály Gyula
Címzett: Kőszeg Ferenc
F. tájékoztatja C-t, hogy Ózdon a Kun Béla Művelődési Központ színháztermét február 19-én de. 10 órára lefoglalta az SZDSZ alakuló ülésének megtartása céljából.
Ismerteti, hogy az ózdi Béke Szálló vezetője Farkas László felkereste és közölte vele, hogy a fia disszidált és politikai nemzedékjogot [sic!] kért az NSZK-ban azzal, hogy ő is részt vett az ózdi röpcédulázásban. Kérte, hogy ezt Kristály egy pár sorban erősítse meg. Megtagadta azzal, hogy külföldi adóknak már másképp nyilatkozott és ez nem is igaz.
Farkas L-t, aki párttag, ingatag jelleműnek festi le, aki bevonható a párt soraiból való információszerzésbe és úgy véli, hogy szükségük lehet rá a közeljövőben, egyébként Farkas ezt felajánlotta.
Kristály konkrétan így nyilatkozik: Farkas L. párttag „éntőlem kért segítséget, pedig tudván tudja, hogy a halálos ellenségük vagyok. Csupán azért mentem bele a játékba, mert minden módon igyekszem bomlasztani a párt amúgy is bomlásnak indult sorait… nekem szükségem van olyan adatokra, amikhez talán az ő segítségével juthatok majd. Itt Ózdon szét kell robbantani azt a klikket, ami most is az uralmat gyakorolja…”
A továbbiakban a már ismert szélsőséges stílusban szidja a „kommunista bandát” majd kifejti: „ha sikerülne ezt a klikket megbolygatni, vagy egy személyt közülük leleplezni, akkor itt olyan zűrzavar keletkezne, hogy egymásra kiabálnák a disznóságaikat. Csak el kellene indítani a lavinát és ez a feladat a Szabad Demokraták Szövetségére vár… én mindent elkövetek a cél érdekében, és hogy teltház legyen, már az első gyűlésen is.”
Mellékelten megküldi az SZDSZ-be a belépési nyilatkozatát és felajánlja, hogy visszamenőleg kifizeti az 1988. évi tagdíjat is.
Intézkedés:
– a BM III/III. Csoportfőnökséget és a megyei PB első titkárát tájékoztattuk;
– külön terv alapján intézkedünk a mélységi felderítés megszervezésére, ennek alapján aktív, operatív intézkedések megtételére.
7. TA 12-12
HMT
Az 1989. 01. 27-i 15/6. sz. információhoz kiegészítésként jelentjük:
– 1989. 01. 29-én 16 órakor Sóvári Ernő az AGROBER mérnöke, MDF tag tájékoztatta Furmannt, hogy megszerezte a városi PB hatásköri listáját. Erre írt egy levelet ezzel kapcsolatban, amelyben a hatásköri listára „válaszolnak”, kifogásolják pl. a városi rendőrkapitányság vonatkozásában.
A levelet el fogják juttatni a Déli Hírlapnak, Észak-Magyarországnak, a városi TV-nek, Pozsgay Imrének, a Magyar Nemzetnek, és az MDF elnökségének. Furmann kérte, hogy csütörtökig ne küldjék el, mert ő is meg akarja nézni.
– Sóvári közölte, hogy beszélt egy FIDESZ-es „gyerekkel” (nevet nem mond) és felvetődött, hogy március 15-ét tartsák együtt az alternatívok az MSZMP-től külön. Furmann ezt helyeselte és kifejtette, hogy ezt így akarják, össze kell jönni a FIDESZ-szel és a többi alternatívokkal kialakítani a menetrendet.
Elképzelésük szerint erre csütörtökön február 2-án a HNF-ben sor kerülhet.
Furmann tájékoztatta Sóvárit, hogy 29-én délelőtt Nyékládházán is megalakult az MDF, melyen jelen volt.
Intézkedés:
– a BM III/III. Csoportfőnökséget és a megyei PB első titkárát tájékoztatjuk.
látta: készítette:
Kolok Péter r. ezredes Szuhár Dezső r. fhdgy.
főkapitány áb. helyettese tájékoztató tiszt
1989. február 1.
R-204-18/1-17/89. Szigorúan titkos!
II. 1989. február 01. (17)
1. K/3 12-14
Feladó: Furmann Imre
Címzett. Tömörkényi Imre Ózd […]
1989. 01. 31-i anyag szerint: Furmann sajnálkozik, hogy C. nem vett részt a megyegyűlésen és megemlíti, hogy ott volt Takács József középiskolai tanár, Ózd […] alatti lakos.
Kéri, hogy C. keresse fel és kifejti: „jó lenne, ha Ózdon egy szervezet alakulna. Ennek a megszervezésében ön nagy szerepet játszhatna. Ha ebben segíthetünk, kérem, hogy értesítsen és lemegyünk Ózdra. Egyébként Miskolcon nagyon zajlik az élet, egyre többen és többen vagyunk.”
Intézkedés:
– a BM III/III. Csoportfőnökséget és a megyei PB első titkárát tájékoztatjuk.
Megjegyzés: az információ megerősíti utóbbi tapasztalatainkat, miszerint Ózd az alternatív szerveződéseknek a fő célpontjává vált megyénkben.
2. HMB 12-14
1989. 02. 10-én az MDF edelényi csoportja „A demokrácia lehetőségei” címmel vitafórumot rendez, melyen részt vesz az MSZMP edelényi bizottság első titkára, a KISZ edelényi bizottság titkára, az edelényi tanács vb. titkára, a HNF városi titkára, a városi NEB elnöke, két országgyűlési képviselő, valamint az FKGP, a FIDESZ és az MDF miskolci szervezeteinek képviselői.
Az összejövetel népszerűsítésére szórólapot készítettek.
Intézkedés:
– a BM III/III. Csoportfőnökséget és a megyei PB titkárát tájékoztatjuk.
3. K/3 12-14
Feladó: MDF Lakitelek, Lezsák Sándor
Címzett: dr. Furmann Imre
Felhívás Bács-Kiskun megyei MDF megyegyűlésre, melyen Bács megye településeinek MDF szervezetei vesznek részt.
A téma: helyi hatalom, helyi társadalom.
Helye: Kiskunhalas, Fáklya Filmszínház.
Ideje: 1989. február 18. de. 9 óra
Az anyagot Furmannak meghívóként küldi.
Intézkedés:
– a BM III/III. Csoportfőnökséget és a Bács Megyei RFK ÁB szervét tájékoztatjuk.
4. LBE 12-14
A mai napon állampolgári bejelentést tett Kajor Béla […] a miskolci „Kossuth” Gimnázium igazgatóhelyettese, mely szerint:
1989. 02. 01-én 10.25-kor ismeretlen férfi az igazgatói telefonon az alábbiakat közölte: „az iskola tanárainak és tanulóinak érdekében jelentem, hogy az iskola épületében robbanószer van elhelyezve”. Az igazgatóhelyettes kérdésére, hogy ki jelenti ezt, a férfi megismételte a közlést, majd letette a telefont. A rendőrség értesítése után, saját kezdeményezésére tűzriadót rendelt el és az iskolát kiürítette. A helyszínre 2 fő operatív tiszt kiérkezett, robbanószerkezetet nem találtak. Eközben az ig.h. felhívta a figyelmüket az iskola kapujában nevetgélő két tavaly végzett fiúra, akik diákjaik voltak, de mire az igazoltatással megbízott rendőrök odaérkeztek, a helyszínről eltűntek.
Intézkedés:
– a BM III/III. Csoportfőnökséget tájékoztattuk, a személyeket elszámoltatjuk, az elkövetők felderítésére intézkedünk.
5. HMT 12-14
Az 1989. 01. 31-i 16/6 sz. táviratunkhoz kiegészítésként jelentjük: Kristály nem ismert külföldi személyekkel tart kapcsolatot, akiktől anyagi alapot fog kapni az ózdi SZDSZ megalakításához.
Tervezi egy munkásgyűlés összehívását, véleménye szerint ennek engedélyeztetése nem jelent problémát számára. Az SZDSZ megalakítása után tervezi 1956 újraértékelését és megjegyezte kapcsolatunknak: „de lesz itt még más is”. Elképzelései között szerepel a párt egyeduralmának megtörése.
Intézkedés:
– a BM III/III. Csoportfőnökséget és a megyei PB első titkárát tájékoztatjuk.
látta: készítette:
Kolok Péter r. ezredes Szuhár Dezső r. fhdgy.
főkapitány áb. helyettese tájékoztató tiszt
1989. február 3.
R-204-18/1-18/89. Szigorúan titkos!
II. 1989. 02. 03. (18)
1. TA 12-14
Sajószentpéteren Szlezsák István vezetésével meg akarják alakítani a kisgazdapártot. Dr. Iván Géza ígéretet tett, hogy előadást tart, és propagandaanyagot is szállít.
Intézkedés:
– a BM III/III. Csoportfőnökséget és a megyei PB titkárát tájékoztatjuk.
2. K/3 12-14
Feladó: MDF Kecskemét
Címzett: dr. Furmann Imre
1989. 02. 04-én 09.00 h-kor Kecskeméten a városi moziban az MDF szervezésében választójogi fórumot tartanak. Ennek keretében az alábbi témák megtárgyalására kerül sor:
– a magyar országgyűlés fejlődése,
– a magyar választási rendszer fejlődése,
– egy törvénytervezet csapdái (a választójogi tv. vitája)
– politikai képviselet az országgyűlésben.
Intézkedés:
– a BM III/III. Csoportfőnökséget tájékoztatjuk.
3. HMT 12-14
Kapcsolatunk átadott egy „Magyar Színkör” fejlécű „Tisztelt Honfitársaink” kezdetű felhívást, a Jurta Színház fennmaradása érdekében, mely szerint a kormányhoz fordultak segítségét.
Amennyiben a kormány ezt elutasítja, március 4-ére a Vörösmarty téren tömegdemonstrációt szerveznek az összes alternatív szervezetek részvételével.
A felhívást így fejezik be: „a Jurta Színház élet-halál harcát vívja a hatalommal”.
Intézkedés:
– a BM III/III. Csoportfőnökséget tájékoztatjuk.
4. HMT 12-14
1989. 02. 02-án a HNF székházban MDF összejövetelt tartottak kb. 40-45 fő részvételével. Balázsi Tibor úgy nyilatkozott a HNF és KISZ kezdeményezésére – miszerint közösen ünnepeljék március 15-ét – hogy ezt nem tartja valószínűnek. Március 11-12-én MDF kongresszus lesz, 13-án és 14-én demonstrációkat terveznek Budapesten az alternatívok, 15-én pedig nagy élő erődemonstrációt szerveznek szintén Budapesten.
Furmann kapcsolatunk jelenlétében úgy nyilatkozott, hogy az MDF párt lesz. Felhívta a jelenlévők figyelmét, hogy az MDF-et érintő fontos – pld. létszám – adatokat ne adjon ki senki.
Ugyanakkor felhívott a toborzómunka fokozására, bíztassák megalakulásra a vidéki szimpatizánsokat.
Elmondta, hogy az MDF hetilapot akar megjelentetni. Kérte a jelenlévőket, hogy aki még nem tag, az lépjen be az MDF-be mert később csak a tagokat fogják beengedni. Szavicskó László közölte, hogy megkezdte az LKM-en belül MDF csoport létrehozását, már több személy aláírta a belépési nyilatkozatot. Kapcsolatunk előtt bírálta Furmannt antidemokratikus tevékenysége miatt.
Intézkedés:
– a BM III/III. Csoportfőnökséget és a megyei PB első titkárát tájékoztatjuk.
látta: készítette:
Kolok Péter r. ezredes Szuhár Dezső r. fhdgy.
főkapitány áb. helyettese tájékoztató tiszt
1989. február 6.
R-204-18/1-19/89. Szigorúan titkos!
II. 1989. 02. 06. (19)
1. K/3 12-14
Feladó: MSZDP Budapest 1445, Pf. 321.
Címzett: Végh László Mikolc […]
F. a Magyarországi Szociáldemokrata Párt nevében közli, hogy örülnek a jelentkezésének és mellékelten megküld 5 db tagkönyvet, valamint a „Mit akar a Magyarországi Szociáldemokrata Párt” című röpiratot, melynek aláírója dr. Révész András elnök.
C-t tájékoztatják, hogy március 1-én Budapesten nagyobb szabású rendezvényt tartanak, melynek konkrét helyéről, időpontjáról később értesítik.
Intézkedés:
– a BM III/III. Csoportfőnökséget és az MSZMP megyei első titkárát tájékoztatjuk.
2. K/3 12-14
Feladó: nincs
Címzett. Kishonthy Zsolt
A FIDESZ helyi vezetői (Fogarasi Péter, Juga György, Szabó Ferenc) tájékoztatják C-t, hogy a FIDESZ miskolci csoportjának gyűléseit ezen túl minden héten kedden tartják.
Február 7-én megtárgyalásra kerül: március 15. megünneplése, a február 8-i országos Duna-napra aláírásgyűjtés megbeszélése, beszámoló a KISZ-el és a HNF-el való kapcsolatfelvételről.
Ugyanezt az anyagot további 14 személynek is megküldték.
Intézkedés:
– a BM III/III. Csoportfőnökséget és a megyei PB első titkárát tájékoztatjuk.
3. HK 12-12
Dr. Furmann Imre az MDF miskolci szervezete nevében egy felhívást juttatott el az Észak-Magyarország szerkesztőségéhez abból a célból, hogy azt közöljék.
A felhívásban minősítik a megyei pártbizottság reflexióját a Pozsgay nyilatkozatra, melyben elhatárolja a pártot Pozsgay nézeteitől. A párt vezetőit azzal vádolják, hogy önös, hatalmi érdekeiket mindennek fölébe, a politikai stabilitásnak is fölébe helyezik. Támadják a párt megyei első titkárát, a „retrográd, ultrabalos erők nyílt zászlóbontásáról” beszélnek.
„Az MDF miskolci szervezete tiltakozik az ellen, hogy a megye és Miskolc lakosságának megkérdezés nélkül ezek az erők most ilyen eszközökkel akarnak nyomást gyakorolni a legfelsőbb politikai vezetésre. Minden, a demokráciáért aggódó honpolgárt felszólítunk arra, hogy munkahelyén és lakhelyén hallassa hangját. Bizonyítsuk be, hogy ez a megye és ez a város nem a konzervatív erők gyűjtőhelye.”
Intézkedés:
– az MSZMP első titkárát tájékoztattuk, a BM III/III. Csoportfőnökséget tájékoztatjuk.
4. ATA 12-13
ATA
A SZOT országos egyeztető tanácsa 1989. 02. 07-én összeül a kormánnyal, ebből az alkalomból 02. 07-én 14 órakor a szakszervezet megszervezte, hogy a MÁV összes mozdonya 30 másodpercig dudálni fog és munkatársunk tudomása szerint ez az ipari üzemekre is érvényes. Ezen kívül ugyanezen a napon Budapesten tüntetést szerveznek a kormány politikája ellen. Fő követelésük a béremelés és az árak befagyasztása lesz. Kb. 10-12000 fő résztvevőre számítanak. A Vasutas Szakszervezet főtitkára Koszorús Ferenc felelős a MÁV területén a szervezésért.
A miskolci MÁV igazgatóság e területéről 20-26 főt kell Budapestre küldeni a tüntetésre.
Tisztünk tudomása szerint nagykanizsai MÁV állomáson a dudáláson kívül rövidebb munkabeszüntetést is terveznek.
A miskolci MÁV igazgatóságon 02. 06-án rendkívüli szakszervezeti gyűlést tartottak, melynek során tiltakozó táviratot fogalmaztak meg a kormány felé s Meggyesi Péternek címezve el is küldték.
Intézkedés:
– a BM III/III. Csoportfőnökséget és a megyei PB első titkárát tájékoztatjuk.
5. HMB 12-14
1989. 02. 03-án Miskolcon a KIOSZ székházban az MDF szervezésében ún. vállalkozói fórumot tartottak kb. 150 fővel, melyen részt vett Morvai Ferenc is.
Az MDF az összejövetelt tagtoborzásra is felhasználta. Részletesen foglalkoztak a magyar-román kapcsolatokkal, és egy írásos állásfoglalásról döntöttek, melyben számon kérik a kormánytól hathatós rendezést.
Morvai hozzászólásában ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a közelmúltban az USA-ban kapott egy térképet, melyen a szovjet csapatok Magyarországról való kivonulása utáni Románia van ábrázolva és a Tisza Románia közepén folyik.
Egyéb politikai kérdésekben is kormányzatellenes megnyilatkozásokat tett és szidalmazta az MSZMP főtitkárát is. Az 1988. évi adóbevallással kapcsolatban elmondta, hogy ő személy szerint megtagadja és ezt javasolja másoknak is „…mert tolvajok és gazemberek ne kérjék tőle számon a munkával keresett jövedelmet.”
Intézkedés:
– a BM III/III. Csoportfőnökséget és a megyei PB első titkárát tájékoztatjuk.
6. TE 12-14
1989. 02. 03-án 15 órakor Furmann és Balázsi Tibor arról beszélnek, hogy Miskolcon legyen-e március 15. alkalmából megemlékezés. B[alázsi] szerint ezt még Pesttel meg kell beszélni, és ha úgy döntenek, hogy legyen, akkor már a jövő héten ki kell alakítani egy 5 fős stábot a szervezéshez.
Furmann felhívta a figyelmét Balázsinak, hogy adott egy interjút a BBC-nek, azt olvassa el.
Közölte, hogy átgondolta a politikai helyzetet és lehetségesnek tartja, hogy „Grósszal kell az MDF-nek – taktikai – szövetséget kötni” mert a szélsőbal megjelenése miatt a Centrum, amely eddig a balt képviselte, várhatóan jobbra tolódik és elhatárolja magát a szélsőbal nézeteitől.
Abban reménykednek, hogy Szűrös Mátyás kiáll majd Pozsgay mellett, legalábbis erre következtetnek Szűrös Miskolcon, a megyei PB-n tartott beszédéből.
Intézkedés:
– a BM III/III. Csoportfőnökséget és a megyei PB első titkárát tájékoztatjuk.
látta: készítette:
Kolok Péter r. ezredes Szuhár Dezső r. fhdgy.
főkapitány áb. helyettese tájékoztató tiszt
1989. február 7.
R-204-18/1-20/89. Szigorúan titkos!
II. 1989. 02. 07. (20)
1. ATA 12-12
HMB
Az 1989. 02. 06-i 19/5. sz. információhoz kiegészítésként jelentjük.
Morvai felszólalásában még kijelentette:
– 1982-ig a pártvezetőknek nem lehetett külföldön rokona, ezzel szemben a jelenlegi[ek]nek aktív és kiterjedt rokoni kapcsolatai vannak nyugaton, ismét nem lehet felnézni vezetőinkre (megtapsolták).
– Meggyesi Pétert és az APEH vezetőjét tolvajoknak titulálta.
– Közölte a jelenlévőkkel, hogy jól teszik, ha bevásárolnak alapvető élelmiszerből 4-5 hónapra való mennyiséget, mert itt olyan csetepaté várható, amely miatt ez is szükségesnek látszik.
– Kijelentette, hogy a titkárnőjét azért hordja mindenhová magával, hogy a felszólalásait gyorsírással jegyezzék, és ezek miatt ne tudják megtámadni.
Intézkedés:
– a BM III/III. Csoportfőnökséget tájékoztatjuk.
2. HMB 12-14
Az 1989. 02. 03-i vállalkozói fórumon „Furmann négyszemközt elbeszélgetett a hálózatunkkal, aki még nem tagja az MDF-nek. Felhívta a figyelmét, hogy sürgősen lépjen be, mert csütörtöktől csak a tagokat fogják beengedni az összejövetelekre”.
Intézkedés:
– a BM III/III. Csoportfőnökséget tájékoztatjuk.
Megjegyzés: az utóbbi időben egyre gyakrabban észlelünk az MDF részéről konspiráció fokozására utaló jeleket.
3. TA 12-14
1989. 02. 04-én 09.30-kor dr. Iván Géza Pártay Tivadarral beszélt a 763-304-es budapesti számon.
Tájékoztatta, hogy Igriciben, Nagycsécsen, Sajószögeden és Sajószentpéteren már megszervezte az FKGP helyi csoportjait, jelenleg szervezi a Hernád völgyét „Novajidrányt, Garadnát és a többit”.
Pártay közölte, hogy Sonkádon (Szabolcs-Szatmár megye) él dr. Kávási állatorvos, akinek a bátyja már vagy hat községet beszervezett a kisgazdapártba. Kérte Ivánt, hogy küldjön neki egy megbízólevelet és írja alá, mint főtitkárhelyettes. A megbízólevél szövege „megbízom önt, hogy Szabolcs-Szatmár megye területén a kisgazdapárt részére szervezést végezzen és kérek mindenkit, hogy támogassák ebben munkáját”.
Iván tájékoztatta Pártayt, hogy február 21-én a pedagógus szakszervezetnek programismertetőt tart és az egyetemen is két helyen tart ismertetőt.
Közölte, hogy az MDF és a FIDESZ részéről kérték, hogy dolgozzanak együtt. Pártay erre szó szerint a következőket nyilatkozta: „ne kösd le magad semerre sem. Nem tudni, hova alakulnak a dolgok. Kerüld meg ezeket a kérdéseket olyan formában, hogy a legnagyobb barátságot tartsátok, de ne kötelezd el magad!… lehet, hogy szembe kerülsz….”
Intézkedés:
– a BM III/III. Csoportfőnöksége, a megyei PB első titkárát és a vonatkozó részből a Szabolcs-Szatmár Megyei RFK ÁB szervét tájékoztatjuk.
4. TA 12-14
Balogh László zádorfalvai lakos, aki BVK műszerész, beszélt Iván Gézával az FKGP-be való belépés lehetőségéről. Amikor bemutatkozott Iván közölte, hogy jobban szerette volna, ha a nevét csak négyszemközt mondta volna. B[alogh] érdeklődésére, hogy figyelik-e, úgy vélekedett, hogy sosem lehet tudni, „ők fizetnek ebben az országban mindenkit, minden harmadik ember talán ugye fizetett ember. Úgyhogy vigyázni kell”. B[alogh] ezt kétségbe vonta, amire I[ván] G[éza] úgy nyilatkozott, hogy csak viccből mondta.
Intézkedés:
– a BM III/III. Csoportfőnökséget tájékoztatjuk.
5. HK 12-14
1989. 02. 06-án 15.36-kor ismeretlen férfi felhívta a Miskolc, Kun Béla u. 27. sz. alatti általános iskolát és az igazgató helyettesével az alábbiakat közölte: „Bomba van az iskolában, hívja a rendőrséget”. Tanítási szünet miatt az iskolában gyerekek nem tartózkodtak. A helyszínre kiszálltunk is iskolát átvizsgáltuk, robbanószerkezetet nem találtunk.
Intézkedés:
– a BM III/II. Csoportfőnökséget tájékoztattuk.
6. K/3 12-14
Feladó: Republikánus Kör
Címzett: Dudla József MSZMP megyei bizottsága Miskolc
Címe: Az MSZMP központi bizottsága tagjainak.
Az irományban kifejtik, hogy teljes mértékben támogatják Pozsgay minősítését, az 56-os eseményeket illetően. „Minden olyan törekvés, amely konzerválni akarja az eddigi, tarthatatlan minősítést, egy reakciós fordulat irányába tett lépés lenne.”
1989. február 2.
Aláírók: Bánlaki József, Benkő J. László, Bősze Péter, D. Nagy Zsuzsanna, Hermán Péter, Hermann Péter, Jakab Lajos, Jász Pál, Jász Viktor, Kartal Zsuzsa, Mannai Mária, Mikes Tamás, Szabó László, Szolnoky Pál.
Intézkedés:
– a BM III/III. Csoportfőnökséget tájékoztatjuk.
7. ER 12-14
1989. 02. 07-én 07 óra 04 perckor ismeretlen telefonáló a Miskolc Városi RK URH ügyeletét hívta és a következőket mondta: „a Bláthy Ottó Villamosipari Szakközépiskola robbanni fog”. Egyben közölte: „a Kossuth Gimnázium csak ijesztgetés volt” (febr. 1-i 17/4 sz. információnk).
A bejelentés hangszalagra lett rögzítve. Az iskola vezetése tűzriadót rendelt el és az iskolát kiürítette. Két fő operatív tiszt az épületet átvizsgálta, robbanószerkezetet nem találtunk.
Intézkedés:
– a BM III/II. Csoportfőnökséget tájékoztatjuk.
látta: készítette:
Kolok Péter r. ezredes Szuhár Dezső r. fhdgy.
főkapitány áb. helyettese tájékoztató tiszt
1989. február 8.
R-204-18/1-21/89. Szigorúan titkos!
II. 1989. 02. 08. (21)
1. HK 12-12
HMT
1989. 02. 08-án 08.25-kor telefonon bejelentést kaptunk, mely szerint a Borsodi Vegyi Kombinát granuláló üzemének „D” műszakja, 26 fő munkabeszüntetésre készül, amennyiben nem kapnak differenciált béremelést.
Előzmények:
Dr. Tolnai Lajos vezérigazgató a közelmúltban megtartott tervtárgyaláson bejelentette, hogy átlagosan 10 százalékos béremelést hajtanak végre. A műszakiak, az alkalmazottak és az állandó délelőttös fizikai állományú dolgozók plusz 4 százalékos differenciált béremelésben részesülnek. A tervet azzal indokolta, hogy a váltóműszakban dolgozók bérét 2 éve rendezték. A szakszervezeti bizalmiak a dolgozókat tájékoztatták a tervről, de ezzel a váltóműszakban dolgozók nem értenek egyet.
A bérpolitikai tárgyalás a mai napon lesz és reggel az említett „D” műszak bejelentette követelését. Amennyiben sor kerül munkabeszüntetésre, jelentős anyagi kárra kell számítani, mert a granulátum a gépbe bedermed.
Intézkedés:
– a BM III/II. és III/III. Csoportfőnökséget, valamint a megyei PB első titkárát tájékoztatjuk.
2. TA 12-14
1989. 02. 06-án 08 órakor Nyíregyházáról Grajcárik Lajos hívta dr. Iván Gézát és közölte, hogy Nyíregyházán 1989. február 11-én 11 órakor tartják az FKGP alakuló gyűlését. Közölte, hogy személygépkocsival eljön Ivánért, aki propagandaanyagokat is visz a gyűlésre.
Intézkedés:
– a BM III/III. Csoportfőnökséget és a Szabolcs-Szatmár Megyei RFK ÁB szervét tájékoztatjuk.
3. TA 12-14
1989. 02. 06-án 18.45-kor egy nem ismert kilétű férfi beszélt Furmannéval. Közölte, hogy az MDF budapesti összekötője és Kodolányi Gyula kérését tolmácsolja, mely szerint február 8-án a Duna Kör újabb aláírásgyűjtő akciót szervez országosan, ehhez kérik Furmann segítségét.
Az akcióhoz szükséges lapokból Szegfű Andrásnál lehet kapni, tel: […] budapesti számok.
Intézkedés:
– a BM III/III. Csoportfőnökséget tájékoztattuk.
látta: készítette:
Kolok Péter r. ezredes Szuhár Dezső r. fhdgy.
főkapitány áb. helyettese tájékoztató tiszt
1989. február 9.