Nagy András hangszerészmester a hazai vonóshangszer-készítés fiatal nemzedékének jellegzetes egyénisége. A miskolci hangszerkészítő elvégezte a budapesti hangszerésziskolát, majd a híres cremonai iskolába járt. Csöndes és igen szerény embernek tűnik, de ez megtévesztő. Elkötelezett alkotó művészről beszélünk, aki a saját véleménye alapján él, az általa fontosnak tartott úton halad: formálni akarja a környezetét. Nem véletlen, hogy kétszer választották be a hangszerét a cremonai Trienalle versenyére. Nagy András nagy befolyással bír környezetére, kollégáira, a vonós hangszerkészítés jelenére – és mindezt csöndben teszi.
– A zene mióta van jelen az életedben?
– Muzsikus családból származom: szüleim a Miskolci Szimfonikusoknál játszottak. Tizenéves koromig zenész szerettem volna lenni, el is végeztem a konzervatóriumot, de azóta nem vettem komolyan kezembe a hangszert.
– Honnan jött a hangszerkészítés ötlete?
– Amikor Stefano Conia és Gio Batta Morassi cremonai mesterek Magyarországon jártak és a munkájukról beszéltek egy előadáson, ami nagyon megragadott. Akkoriban járták a világot ezzel a rendkívüli projekttel, fantasztikus volt, a hegedűkészítés minden részletét bemutatták kiállításukon. 12 éves voltam ekkor. Akkor döntöttem el, hogy hangszerész leszek és hogy Cremonába megyek tanulni.
– Leérettségiztél, majd elkezdted a Hangszerészképző Iskolát.
– Igen, de sok tekintetben nem elégített ki, próbáltam más utakat találni. Az iskola elvégzése után azonnal kimentem Cremonába.
– A világot jelentő deszkákra léptél?
– Bizonyos tekintetben igen, miközben fenntartásaim egyre inkább erősödtek.
– Csalódtál?
– Az iskolában sajnos igen. Ezért is hagytam abba. Olasz nyelvet, történelmet és irodalmat tanultunk, meg egyéb közismereti tárgyakat középiskolai szinten. Én hangszereket akartam készíteni. Megismertem a később világhírűvé vált mestert, Maurizio Tadiolit és bejártam hozzá dolgozni a műhelyébe. Itt rengeteget tanultam. Ekkor engedtem el az iskolát, és komolyan kezdtem gyakorolni a hangszerkészítést.
– Nagy volt a kontraszt az itthoni léttel?
– Mások a kapcsolatok, az ismeretségek és a lehetőségek. Az új cremonai iskola nagyon okosan lett kialakítva. Ennek ellenére ott is érződik a szakmánkban fenyegető, növekvő recesszió. Amikor kint tanultam, rengeteg műhely működött Cremonában, most jó, ha a tizede nyitva van.
– Ekkora a baj?
– Nagyon nagy és Magyarországon nyilván ez hatványozottan jelentkezik. Sok kollégának alapvető megélhetési problémái vannak, amire úgy tűnik, nincs megoldás. A szakma nagyon nehéz helyzetben van, miközben a nagy megrendelések sokszor külföldi mestereknél csapódnak le. Pedig a munkánkkal nem lehet baj, hiszen külföldről javítást, restaurálást egyaránt rendelnek tőlünk.
– A hangszereidet több alkalommal benevezted a Cremona híres versenyére, a Triennáléra, ami hazai hangszerésszel tudomásom szerint nem gyakran fordul elő.
– Rengeteg instrumentumot neveznek be a világ minden tájáról, lényegében ezt tartja a szakma az egyik legfontosabb megmérettetésnek. Több ezer hangszerről beszélünk, amiből válogatnak, majd az első kör után a következő forduló dönti el, hogy kinek a hangszere lesz kiállítva. Ez nagyjából húsz százalék, ebbe minden alkalommal bekerültem, viszont 2003-ban a huszonkilencedik voltam. Ez igazán jó helyezés volt.
– Tavaly is kiállították munkádat, de úgy érzékelem, mintha csalódottság lenne benned.
– Nehezen érthető, hogy mitől tekintenek ott valamit jó hangszernek. A helyezettek között van olyan, ami szerintem nem igazán kiemelkedő, miközben a nem nyertes instrumentumok között egészen lenyűgöző alkotások is vannak. Ott is keresik az egyedit vagy szokatlant és ez az attitűd érdekes döntési mechanizmust generál.
– Az egyedi útról beszélve, te azon ritka mesterek közé tartozol, aki nem „antikol”. (Antikolásnak, régiesítésnek nevezik azt, amikor a hangszerkészítő a kész instrumentum felületét speciális eljárásokkal öregíti, hogy azt az érzetet keltse, mintha idős lenne a hangszer. Erre nagyon kidolgozott eljárások léteznek.)
– Tudatos döntés eredménye, engem vonz a tökéletesség. Ebbe nem illik a felületek elrégiesítése, nem imitálom a múltat, mert akkor a hibákat is másolom, továbbviszem.
– A közönség viszont hozzászokott a régihez és talán ezt is keresi. Nem jelent ez problémát?
– Kétségtelen tény, hogy nehezen szoknak hozzá, viszont úgy érzem, hogy fontos formálnom azt a közeget, amiben élek.
– Ez nem tűnik túl üzletképes gondolatnak, de értem: ez alkotói mondanivaló.
– A vonós hangszerkészítés meghatározott elvek alapján működik. Létezik a barokk forma, amely rendkívül sikeres már évszázadok óta. Ebben a világban kell megújulni, valamilyen értelemben újat létrehozni. Ebben a legfőbb eszközöm a tökéletességre való törekvés. Ezért is jelent sokat nekem a japán kézművesség, az a tökély, például ahogy a kardokat készítették. És az attitűd is fontos volt, nem lehetett hibázni, ha nem volt tökéletes a mestermű, akkor gyakran a készítő az életével fizetett.
– Radikálisan kell a tökéletességre törekedni?
– Igen, a szemlélet nagyon fontos, ezzel lehet fejleszteni a hangszereket.
– Szerinted túl lehet szárnyalni ezeket a nagy olasz instrumentumokat?
– Biztosan. Ezek régi, tényleg nagyon jó hangszerek, de tévedés azt gondolni, hogy nincs ezeknél jobb, vagy nincs tovább. Arról nem beszélve, hogy engem nem győz meg, hogy amikor Guarneri éppen börtönben ült, mert valamit elkövetett – sajnos szokása szerint -, csak egy kanál állt a rendelkezésére és azzal faragott ki egy csigát. Ilyenkor az utókor el van ájulva a teljesítménytől. Szerintem ez semmiképp’ nem mérce.
– Látszik, hogy a nagy hangszerek egészen magas és szofisztikált értékrendszer alapján készülnek. Meg lehet belőle élni?
– Egyedül a készítésből szerintem nem. Sok javításom van, sokan járnak hozzám. A hangszerész kicsit olyanná válik, mint egy pszichológus, olyanok hangzanak el nála, ami máshol nem. Ez a szakma a bizalomra épül. Itt Miskolcon rengetegen jönnek a műhelyembe, alapvetően a zenekar túlnyomó többsége hozzám jár. De más városokból, sőt külföldről is megkeresnek. Szerencsére, javításból el vagyok látva rendesen, bár szeretném igazi vállalkozásként üzemeltetni cégemet, hogy legalább hárman legyünk. Abnormálisnak tartom, hogyha a mester megbetegszik, akkor a szolgáltatás szünetel.
Itt szeretném megemlíteni frissen végzett tanulómat, Horváth Gábort, aki a budapesti hangszerésziskola elvégzése és a nálam töltött három év után segédként folytatja műhelyemben tanulmányait. Ahogyan eddig is, remélem a jövőben is sokat segít munkámban, miközben eredeti terve, a klasszikus gitár-készítés irányába indul tovább. Nem titkolt célom, hogy később ebben az irányban is bővítem vállalkozásomat.
– Visszatérve a hangszerépítéshez, te a forma felől közelítesz.
– Bár valóban a forma az első és abból indulok ki, de a hang is ott van. A zenei múltam is meghatározza, hogy a hang és a forma nálam együtt jár. Hiszem, hogy ha a forma és a kidolgozottság tökéletes, a hang, vagyis a funkció is tökéletes lehet. Az biztos, hogy a formában keresem a karaktert és bizony minden hangszeremnek úgy vélem, jellegzetes arca van. Ezt a karaktert csak az nem veszi észre, aki felületesen nézi.
– Ez rámutat arra a jelenségre, hogy nem figyelünk elég mélyen.
– A változtatások, az egyediség mind ott rejlenek a hangszerekben, miközben az előadó szerepe óriási, hogy mivé teszi az adott instrumentumot. Egy hangszer alakul, formálódik, a játékoshoz idomul. Ezért is nagyon fontos a figyelem. Én próbálom azt a spektrumot megtartani, hogy sokféle játékmód otthonos legyen a hangszereimen, a rendkívül intenzívtől egészen a légies, artisztikus játékig. Ezért is nagyon fontos a beállítás, a bejátszás pedig alapvetően meghatározó a hangszer további sorsában. Például, amikor sokáig nem játszanak egy hangszeren, azzal meg lehet ölni a hangot. Nehezen elképzelhető, de van olyan hangszer, amit nagyon nehéz vagy egyszerűen nem lehet hangi értelemben visszahozni.
– Érdekes megközelítése az előadónak, úgy tűnik mintha ő is részese lenne a hangszerkészítésnek, az alkotásnak.
– A hang irányában érzett felelősségről beszélünk, és hangsúlyozom, nekem mindenképpen prioritás a tökéletesség. Egyébiránt a hangszereimet és az általam javított hangszereket a párom próbálja ki, az ő segítségével szoktam beállítani azokat. Ő profi zenész, hegedűn és brácsán egyaránt magas szinten játszik. Birtokában van az a hangszeres játéktechnikai és hangképzési tudás, amely óriási segítség számomra a lehető legtárgyilagosabb véleményalkotáshoz a hangzás tekintetében.
– A párodén kívül más véleményt is elfogadsz?
– Természetesen, sőt, olyan szerencsésnek mondhatom magam, hogy néhány, az új hangszerek iránt nyitott, lelkes fiatal zenész rendszeresen és olykor hosszabb ideig is kipróbálja az éppen elkészült hangszereimet és bátran kritizálja is azokat. Ez rendkívül motiváló és gyakorlatilag elengedhetetlen a továbbfejlődéshez.
– Miben látod az előrelépést?
– Nagyon fontosnak tartom, hogy legalább a fiatal zenészek véleménye változzon az új hangszereket illetően. Rá kell őket döbbenteni, hogy a saját vélt hiányosságaik sok esetben az általuk használt régi, értékesnek tűnő, de valójában nem megfelelően épített, átgondolatlan hangszerek sajátosságaiból fakadnak. Ezzel szemben egy új mesterhangszer készítésébe – legalább is az én esetemben – több ponton is beleszólhatnak, a saját igényeikhez formálhatják azt. Ily módon az előadóművész valóban igazi részese lehet a folyamatnak, az alkotásnak. És ezzel az együttműködéssel, közös munkával megszülethet egy hangszer, ami bizonyára még nem tökéletes, de abba az irányba tart.
Nagy András 1974-ben született Miskolcon, zenész családban. Édesapja növendékeként, öt éves korában kezdett hegedülni. 1993-ban a miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában érettségizett hegedű szakon. 1993-1995-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Hangszerészképző Iskolájában tanult és szakvizsgázott. Mestere Harsányi István. 1995-ben felvételt nyert a cremonai Nemzetközi Hegedűkészítő Iskolába (IPIALL). Mesterei az iskolában és az iskolán kívül: Maurizio Tadioli, Roberto Collini, Stefano Conia, Claudio Amighetti. Itt tanult 1998-ig. Cremonai tanulmányai alatt a barokk kor cremonai mesterein kívül nagy hatást gyakorolt rá a 20. századi milánói iskola stílusa, elsősorban Giuseppe Ornati és Ferdinando Garimberti hangszerei. 1998-tól miskolci műhelyében dolgozik. Hegedűket, brácsákat, csellókat és vonókat javít és készít. 2003-tól Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Hangszerészképző Szakiskolájának gyakorlati oktató mestere. 2005-től hangszerkiállításokat, szakmai előadásokat, hangversenyeket is szervez. 2006-tól a VIOLIN ART Művészeti és Szolgáltató Betéti Társaság tagjaként gyakorolja hivatását. A Magyar Hegedűkészítők Társasága Közhasznú Egyesület tagja. Hazai és nemzetközi kiállítások, versenyek rendszeres résztvevője.
fidelio.hu