A Vár u. 24. sz. alatt feltüntetett ingatlan e szerény fedőnév mögött a Diósgyőri Várat rejti, amit – ha máshonnan nem – a történelemkönyvből biztosan ismer még a tanulatlan tanuló-ifjúság is. Éptört órákról emlékezetes, hogy ez a vár a síkvidéki – már nem kifejezetten védelmi, sokkal inkább kényelmi funkciókat szolgáló – gótikus várak példája. A szakember számára egyedülálló művészettörténeti emlék, amely ráadásul a maga korában a csúcsminőséget képviselte. A közönség számára azon kevés romok egyike, ahol a múltat kézzelfoghatóan érzékelheti, átélheti, nem kell térdig érő kőfalak közt bóklászva kénytelen-kelletlen képzeletére hagyatkoznia.
A bemutatott tervkoncepciója a műemlék-helyreállítás alapvető dilemmáját feszegeti: kinek őrizzük a múltat? A szakembernek, aki a maradványokat vizsgálva egyre pontosabb, hitelesebb információkat hagyományozhat az utókorra, vagy a közönségnek – akit némi fellengzősséggel társadalomnak is nevezhetünk. Melynek identitása köztudomásúlag erősen függ a kulturális örökség birtoklásától – elhagyásától. Márpedig tagadhatatlan, hogy a gonosz Jumurdzsák leskelődő fél szeme elé minimum vállmagasságú fal dukál, bokáig érő romok közt a borzongás mérsékelten jelentkezik. A szakember olvassa a romokat, a fejlődésben lévő szervezet mászkál rajtuk. Az élmény nem ugyanaz. A műemlékvédelem didaktikus kiegészítések mellett érvelő gyakorlata a romokat „kötelező olvasmánnyá” változtatta, de azt mindnyájan tudjuk, tapasztaltuk, hogy a kötelező olvasmányok közül egyedül az Egri csillagok válik élménnyé. Persze ebben szerepe van Várkonyi Zoltánnak, Bárdi Györgynek és a vizualitásnak is – s ez utóbbi korunkban vitathatatlanul a befogadás elsőrendű médiumává kezd válni. A Diósgyőri Vár bemutatását tervező alkotók – építész és művészettörténész – ennél is tovább gondolkodtak: az építészet élményszerűségét a tér bemutatásában akarják megragadni. Véleményük szerint a tér az, amely leginkább megidézi a kor gondolkodásmódját – ahogy azt vallják sokan, építészettörténészek és filozófusok egyaránt.
Ezért a rom mivoltában is erős asszociációkat keltő emlék rehabilitációja során a részletek minél teljesebb visszaépítésével az eredeti térstruktúra élményszerűen átélhető bemutatására törekedtek – vagyis visszaépítették, amit lehet. Tervük első változatát a tervtanács műemlékvédelmi szempontból elhibázottnak, fikciókra hagyatkozónak, túlzóan historizálónak tartotta, és nem javasolta engedélyezésre. A jelenleg bemutatott változat a hitelesség és az élményszerűség közti ingatag pallón egyensúlyoz.
A diósgyőri vár királynői birtok volt, kiépítése az egész középkoron át folytatódott, és végeredményképpen a korában a legmagasabb színvonalat képviselte a maga műfajában. Az opponensi véleményt idézve:
„…az egyetlen, amely a maga korában, e tárgyban született „csúcs-építészetet” – lásd analógiaként a párizsi Louvre elpusztult középkori épületét – megközelíthette. Értelmetlen, történelmietlen, de szemléletes: minek kellene állni a diósgyőri vár helyén ma, ha elmaradásunk a világtól ma is csak annyi lenne, mint akkor volt.”
A vár erődítése az 1526-os mohácsi vész után kezdődött meg. Építéséről kevés forrás áll rendelkezésre, alaprajzok a 16-17. századból származnak. Felmérések 1870-től kezdődően maradtak ránk, feltárást 1930 óta végeznek. Adatokat maga a rom, annak kutatása szolgáltathat. A hatvanas években megkezdődött ásatások alapján 1968-ban Ferenczy Károly helyreállítása az akkori műemlékvédelmi szemléletnek megfelelő „avatgard”, kontrasztos módon nyúlt a romhoz. Annak állaga azonban tovább romlott, 1999-ben, amikor a várral újra foglalkozni kezdtek, a felújítást gyakorlatilag újra lehetett volna kezdeni. 2006-ig műemléki karbantartás folyt, 2006-ban elvi engedélyezési terv készült a bejárásra. Jelenleg a város a diósgyőri várat fontos kultúrateremtő bázisként tartja számon, az épületet – történeti értékeinek megóvása mellett – olyan funkciókkal kívánja gazdagítani, melyek a szerves működés folytán biztosítják annak továbbélését, megoldják a folyamatos karbantartás gondját, és gazdagítják a város kulturális életét.
A terv ezen igénynek megfelelően nyúl az épülethez. A felújítás alapja a részletes kutatás alapján kialakított elméleti rekonstrukció. Az eredeti tér és tömegformák, illetve közlekedési rendszer helyreállítása a romok lefedésének, az állagmegóvásnak a gondját is megoldja, amellett, hogy az újonnan létrejövő terek lehetőséget kínálnak olyan funkciók betelepülésére, melyek aztán életben tartják az épületet. A falmaradványokról sok helyen leolvasható a csatlakozó szerkezetek helye és formája, ezenkívül (sok esetben még álló) analógiák alapján feltételezhető az eredeti állapot. A rekonstrukció mikéntjéről a tervezők úgy vélekednek, hogy annak egyik lehetséges módja a harmonikus illeszkedés – a szakember úgyis észreveszi, hogy mi az újkori hozzáépítés, a laikusnak pedig nem feltétlenül az a fontos.
A rom karakterét eddig is meghatározó négy torony közti kétszintes épületszárnyakat különböző mértékben visszaépítik. Az északi szárnyban maradt meg a legtöbb nyom, itt a gótikus boltozatú lovagtermet teljes egészében helyreállítanák, a déli szárnyban két szinten múzeumi funkciót helyeznének el, a keleti szárnyban a falmaradványok alapján teljes egészében rekonstruálnák a kápolnát, a legkevesebb adattal szolgáló nyugati szárnyban a vendéglátó funkciók kapnának helyet. Ezzel a megoldással zárt várudvar jönne létre, ahol további rendezvények tarthatóak. Ahol lehet, eredeti, vagy azzal analóg helyükre kerülnének vissza a kutatás során fellelt töredékek, a lovagterem esetében a kőszerkezeteket megkülönböztetett felületkezeléssel újra faragnák. A boltozatsüvegek imitálására egy jelzésszerű fémszalagokkal imitált, áttört változat mellett a teljes visszaépítést is elfogadhatónak tartják a tervezők. A falak visszaépítésénél szintén megkülönböztethető, mélyített hézagos, tört kőfalazást használnának, 50 centiméterenként kiegyenlítő rakással. A visszahelyezett nyílások körül – jelezve, hogy ezek formája, mérete feltételezésen alapul – téglafalazást alkalmaznának. Ugyancsak téglasorokkal csatlakoztatnák a kőfalakat a jelzésszerű, pusztán a térlefedést szolgáló, alacsony hajlású, befelé lejtő cinklemez tetőhöz. A jelzésszerűséget fokozandó, a tetőt több helyen megtörve a tetősíkokat különböző magasságba helyezik – ezzel a játékkal utalva a kortárs hozzátételre. A visszaépített kápolnához csatlakozó falakat romszerűen építenék vissza.
A megoldás a tervezők szándéka szerint a védőépület és a rekonstrukció között igyekszik egyensúlyt teremteni a funkcionális igények szem előtt tartásával. Az opponensi vélemény – tekintettel a feladat funkcionális és elvi összetettségére – négy kérdésre keresett választ a tervvel kapcsolatban.
– Szolgálja-e a felújítás a maradványok jó, jobb állapotban való fennmaradását?
– Több hiteles ismeretet ad?
– Hogyan teszi mindezt?
– Jobban szolgálja-e az épület a „megrendelő” közösséget?
A bírálat önmagában is érdekes esszé a műemlékvédelem szemléletváltozásáról (ld. kiegészítés), itt csak a tervbírálat szempontjából fontos válaszokat emeltem ki. A fennmaradással kapcsolatban Gál Tibor leszögezi, hogy gyakorlatban a megőrzésnek a kiépítés az egyetlen hatékony eszköze, bár ennek módja kétségtelenül számos elvi kérdést vet fel. A rekonstrukciók vonatkozásában értékeli a terv törekvéseit, de amellett, hogy elismeri az ilyen látványos helyreállítások sikerességét, mégis amellett érvel, hogy „minden egyes rekonstrukció üdvözlendő, de ebből szerkezetként csak az építhető be, mely közvetlenül meglévő, ráadásul eredeti (!) szerkezethez/töredékhez kapcsolódik, amely annak egykori létét egyértelműen igazolja. A többi esetben – bár önmagában hiteles részlet – de csak installáció/kiállítási tárgyként szabadna alkalmazni.” Az építészeti eszközökről szólva (hogyan teszi mindezt) az anyaghasználattal, és a beillesztett funkciókkal egyetért, a tetők megmozgatását, és a kápolna stilizáltságát (romfalak közé ékelt teljes rekonstrukció) nem tartja szerencsésnek. A közösség szolgálatába állítással az opponencia teljesen elégedett, a terv eddig megvalósíthatatlan célokra ad lehetőséget.
Összességében a védőépület kontra rekonstrukció elvi vitájában inkább a védőépületre utaló, jelzésszerű, szabad építészeti eszközökkel kialakított megformálás irányába mozdítaná el a jelentős kvalitásokkal bíró tervet. A tervtanács tagjai az opponenciával annak lényeges pontjain egyetértettek. A tetők megmozgatását nem javasolták, ugyanígy megfontolandónak tartották a kápolna rekonstrukciójának stílushűségét – ebben az esetben a szabad építészeti eszközök mellett voksoltak, a tervezőkre bízva a döntést, illetve az esetleges módosítást. A műemlékvédelem jelen lévő szakemberei (Okrutay Miklós, Nagy Gábor) a tervet az előző változathoz képest jelentős előrelépésnek ítélték. A másik, ezzel ellentétes álláspontot Ritoók Pál képviselte, aki ragaszkodna ahhoz, hogy csak olyan részleteket építsenek vissza, ahol a fikció kizárható. Ő a lovagterem rekonstrukcióját sem tartja elfogadhatónak, beérné egy-két boltszakasz helyreállításával. A maga részéről a módosított tervet szívesen viszontlátná egy újabb tervtanácson.
Az ülésen részt vett az ásatásokat a hatvanas években megkezdő Czeglédi Ilona, a helyreállítást tervező Ferenczy Károly özvegye, aki egyértelműen pártolta a vár rekonstrukcióját. Hivatkozott arra, hogy a TV-torony akkor épült, amikor Diósgyőrben a kutatás kezdődött, és most a felújítását tervezik – így a Vár is megérdemelné a gondoskodást. Felmerült a várárok vízzel elárazatásának lehetősége, és ezzel a Vár hajdani, festői látványának helyreállítása – de mint kiderült, a várárokban házak állnak.
Összességében a tervtanács a romesztétika és a rekonstrukció közti vitában az utóbbi mellett tette le a voksát, meghaladva a Reimholz Péter által didaktikus protézisnek (aranyfog!) titulált szemléletet. Ugyanakkor minden résztvevő – építészek, régészek, műemlékes szakemberek és a hatóság emberei – egyetértettek abban, hogy ilyen jelentőségű műemléket minimum a Nemzeti Múzeumnak kellene kezelni, nem a helyi önkormányzatnak,- ezt a tervtanács állásfoglalásában külön kiemelte. Az opponencia megállapításait elfogadva, a kápolna és a tető kérdéseinek újragondolásával a tervtanács a tervet engedélyezésre javasolta.
Zöldi Anna
epiteszforum.hu