Borsod megye a vegyipara miatt fontos a katasztrófavédelem szempontjából. A legveszélyesebb vegyipari üzemek három településen koncentrálódnak: Kazincbarcikán, Sajóbábonyban és Tiszaújvárosban  . A hvg.hu Tiszaújvárosban például arról tájékozódott, hogy a TVK-nak, a Mol tiszai finomítójának és az AES hőerőművének is helyet adó település miként készül egy esetleges ipari katasztrófára.

Mint megtudtuk, a MoLaRi rendben működik a Tisza-parti városban. A lakossági riasztó-tájékoztatórendszert 3-4 éve fejlesztik folyamatosan. A berendezések kettős célt szolgálnak, szirénával riasztják az ott élőket, de egyúttal szöveges tájékoztatók beolvasására is alkalmasak. Így tehát fel tudják szólítani az embereket az „elzárkóztatásra” vagyis, arra, hogy mindenki menjen „fedett, zárt helyre”. Erre káros vegyi anyagok levegőbe kerülésekor lehet szükség – mondta a hvg.hu-nak egy helybeli szakértő. Megtudtuk tőle, hogy Tiszaújvárosban is vannak zagytározók, de ezek már nem működnek, nem okozhatnak olyan problémát, mint amilyen az ajkai vörösiszap-lerakónál keletkezett.

Külső védelmi tervgyakorlat

Tiszaújvárosban a szokásos havi hangos próba mellett minden évben úgynevezett „külső védelmi tervgyakorlatot” hajtanak végre a veszélyes üzemek környékén. Ez a gyakorlat a külső szervezetek, tehát nem csupán a katasztrófavédelem, hanem többek között a helyi önkormányzatok, az önkormányzati cégek bevonásával zajlik. Az önkormányzati vezetők irányítása alatt működő helyi védelmi bizottságot készítik fel ilyenkor, ezért szükséges a gyakorlat, amelynek során szembesülhetnek a választott tisztségviselők is azzal, hogy mit kell tenniük vészhelyzet esetén.

Tiszaújváros körzetében 23 településre terjed ki a körzeti, helyi védelmi bizottság hatásköre, ezek közül a két legközelebbi, illetve legjobban érintett helység Tiszapalkonya és Oszlár. A védelmi bizottságok természetesen nemcsak ipari katasztrófák esetén dolgoznak, hanem árvíz és belvíz idején is tevékenykednek, sőt a téli időszakra való felkészülést is ezek irányítják.

Kazincbarcikán két riasztórendszer is működik

Borsod megye másik nagy vegyipari központja Kazincbarcika, ahol a műanyagipari BorsodChem, illetve a Francia-Magyar Finomkémiai Kft. (Framochem Kft.) és a BC-KC Formalin Kft. tevékenykedik. Tiszaújvároshoz hasonlóan itt is jól működik a MoLaRi – tájékoztatott egy helyi illetékes. Fontos tudni, hogy a MoLaRi egyik leglényegesebb alkotórésze a monitoring rendszer. Ez mérőállomásokat jelent, amely az üzemek területén, illetve azok környékén mérik az esetlegesen levegőbe került gázok koncentrációját. A megyei ügyeleten folyamatosan megjelennek a mért értékek és automatikus riasztási szintek is be vannak állítva. Ez egyébként országos rendszer, a szirénák megszólaltatása az országos főigazgatóság és a megyei igazgatóság feladata a katasztrófavédelmen belül.

Ugyanakkor Kazincbarcikán működik egy helyi, központi vezérlésű riasztási rendszer is, amely a polgármesteri hivatalba van „bekötve”, pontosabban innen irányítható. Ez szintén elektronikus szirénákból áll, de független az országos szisztémától. Ugyanúgy szirénahangot adnak, és tájékoztatásra is alkalmasak – tudtuk meg. Ez a rendszer balesetek, árvíz és más károkozás esetén is hasznos lehet Kazincbarcikán-írja a hvg.hu