borsod.blog.hu

Aggtelek és a cseppkőbarlang baró hely, de ötödször

már nem  annyira. Kedves szegedi vendégeinket kalauzoltuk el a barlanghoz, ám mi már korábban illedelmesen exkuzáltuk magunkat, mert nem mennénk be sok pénzért sokadszor. Megbeszéltük velük, hogy amíg ők bent rálehelnek a cseppkövekre, addig mi inkább valami vérbeli falusi kocsmát látogatnánk meg, ha már itt vagyunk fent északon, csak a hangulat végett. A vendégeink barlangra és étteremre vágytak, így megbeszéltük, hogy hol és mikor találkozunk, majd elváltak útjaink.

Kitaláltuk, hogy Tornanádaska nincs túl messze Aggtelektől, csorogjunk át, igyunk meg ott egy sört és egy műsört, meg hátha látunk valami helybéli műsort, Borsodban ezek a spontán folklórelőadások teljesen kiszámíthatatlanok és sokszor fejlődnek látványos tömegverekedéssé. Meg az is érdekelt, hogy mi a helyzet az egynapos polgármesterrel.

A falu a főútról egészen kicsinek tűnik, na ide aztán jól eljöttünk… gondoljuk, de aztán fordulunk egyet balra és már meg is érkeztünk a „belvárosba”, ami egy százméteres utca, ott van a bolt, az önkormányzat és egy focipálya is. Így már nagyobb Tornanádaska. Sétálnak az utcán a népek fel-alá, pedig 12 fok van. A hely elég érdekes, magyar embert nem is látunk. Lassan gurulunk a kocsival, felkészülve egy gyors megfordulásra-menekülésre, de az emberek békésen sétálgatnak, beszélgetnek, babakocsit tologatnak, mint valami szanatóriumban.

Kidugjuk a fejünket az ablakon, megkérdezünk egy helyi erőt, a kocsmát keressük, kiröhögnek minket. „Itt bezárt a kocsma, he!” – tájékoztat egy huszonéves hölgy. (Az idézőjelek nem egészen pontosan, de stílusában és tartalmában körülbelül fedik a dialógusokat.) Az autót leparkoljuk egy kis téren egy szintén bezártnak tűnő templom előtt, és valami kastélyt vélünk felfedezni a hegytetőn. Megtudjuk, hogy az tényleg kastély és nem üres, de ennyi. A téren van egy patak is, kis tóval, egészen pofás. Megállítunk két arrajáró tizenéves-forma gyerkőcöt: „Hé, öcsi! Itt tényleg nincs kocsma?” Tényleg nincs. Hát milyen falu ez??? Leginkább halálraítélt.

A srácoktól megkérdezzük, mit tudnak a közelmúlt helyi történelméről. Ahhoz képest, hogy olyan 14-16 éves formák voltak, nagyon tudták a leckét és szívesen szóba elegyednek velünk. A régi polgármester visszavonul, most meg a boltos, meg egy szendrői pasas harcoltak a tisztségért. Az a szendrői ember a „Fidesznél dolgozik” – tudjuk meg.

Kérdeztük őket, hogy ismerik-e a két jelöltet, s, hogy volt-e kampány. Volt! Volt! – bólogatnak, miután egy kicsit körülírtuk, hogy mi az a kampány. Volt kampány, „amikor a szendrői ember hívott papokat”. „Oszt mi a búbánatnak? Feladják a falunak az utolsó kenetet?” – kérdezzük, utalva a kocsma nélküli népi lét borús kilátásaira, meg… ez a hely valahogy nagyon kihalt, komor, ha nem szűrődne ki egy házból lakodalmas zene, mély csendre is panaszkodnánk. A fiúk a második kérdést elengedik a fülük mellett, viszont nagyon tudják a történetet és mondják is, nem kell őket nógatni. Egy hónappal ezelőtt jöttek és kézrátétellel gyógyítottak a papok. „Elvittek minket a kultúrházba, oszt ott mondták, hogy gyógyuljunk meg, és meggyógyultunk.” Természetesen rákérdezünk: „És miféle halálos betegségetek volt?” Összenéznek. „Nekünk aztán semmi.”

Hja, így könnyű! Elmesélték, hogy a fél falu ott volt a fideszes jelölt népszerűsítésére szervezett gyógyító papos műsoron, de volt, aki másnapra éppenhogy lebetegedett. Azt is mondták nekik a papok, hogy ha az általuk favorizált illetőre szavaz a falu, és ő nyer, akkor a jóisten megbocsátja a vétkeiket.

Szóval kollektív gyónás is volt, kitűnő ötlet. Hát, ez aztán az extra sztori, de még nincs vége. A helyiek politikailag két csoportra osztódtak, az egyik csapat az egyik jelölt mellé állt, míg a másik a másik mellé. A független jelöltként induló boltos embert azért szeretik, mert hitelre ad kaját, ezért szavaztak rá, míg a másik jelölt maga mellé állított fontos embereket, ezen kívül másoknak ezer forintot adott egy szavazatért – mondják. Az egyik elereszt egy méretes galambot, jót röhög a mutatványán, mi pedig pár méterrel arrébb sétálunk. Ekkor odajött hozzánk egy idősebb úr is, látván, hogy mekkorákat röhögünk a srácok műsorán. A beszélgetés végét elkapta, tudta, miről van szó, a gyerekeket természetesen ismerte, s talán ezért vált az első pillanattól közvetlenné és barátságossá. Rögtön cigit kér, és kap. Kettőt! Na jó, kettőt kap. De azért megkérdezi: maguk biztosan nem rendőrök? Mondjuk nem, kocsmát keresünk. „Itt? Hát itt nincs kocsma már évek óta.”

Ja, persze! – tér vissza a választási témára az öreg, majd elmondja, hogy ő választási csalásról, pénzért vett szavazatokról is hallott. Ezt részletesen elmondja, hogy mi történt, de nekünk egy ponton nagyon sántított a sztori, annak ellenére, hogy igaznak tűnt. „Most majd biztosan tiszta lesz a szavazás, ne aggódjon!” – nyugtatgatjuk szegényt, mert nagyon felidegesítette magát.

„De miért mondott le a polgármester?” – térünk a lényegre. A gyerekek visszaveszik a szót, elmondják, hogy nagy tömegverekedés volt, de az öreg ezt nem nézi jó szemmel, rájuk ripakodik és elszaladnak, így aztán nem is mondanak többet a verekedésről. Együtt nézzük, ahogy távolodnak vissza-visszanézve, az egyik srác felkap egy botot és azzal üti a levegőt. A bácsi még annyit szomorúan hozzátesz: „Nagy verekedés volt, az új pógármester és az egyik vesztes jelölt hívei vesztek össze, de hát hülyééék ezeeek!!!” Elmondja, hogy a polgármester azért mondott le, mert halálosan megfenyegették. Pedig ez egy békés hely volt, mégha szegények is az emberek. Megtudjuk azt is, hogy a lakók igen nagy része roma, a magyarok elköltöztek, s már csak hírmondónak maradtak itt páran, de nincs probléma cigány és magyar között, ez egy békés, zárt közösség: itt mindenki tisztel és ismer mindenkit.

Aztán az öreg kért még egy szál cigit, majd ő is arrébb oldalgott, mi meg elmondhatjuk, hogy találkoztunk a nagy magyar demokráciával.