Ma már írtam neked Barátom, de nem tudom magamba fojtani ama indulatom, hogy a miskolci színházzal folytatott konfliktusomat egyesek a volt családomra is ki akarják terjeszteni. Volt feleségemmel fél éve külön élünk, ezen a héten kerül átadásra a közös megegyezésen alapuló kereset, s neki semmi köze az én dzsungelharcomhoz. Mégis érik őt inzultusok – miattam – a jelenlegi vezetés mellett hűségesen csaholó tagok részéről (ezeket közönségesen: seggnyaló ebeknek szoktam nevezni.) És nem csak őt, de a kislányomat is vegzálják miattam. Őket hagyják békén, egyikük sem írt sem kommentet sem egyéb jegyzetet a vezetővel szemben. Ezt csak én tettem, és csakis egy néven: Calvero-ként.
És az Északhírnököt is arra kérem, a jövőben ne vegyen át egyetlen jegyzet sem tőlem… nem, mintha nem esne jól egy szerzőnek, ha megduplázódik olvasottsága… Csakhogy az utolsó írásom kommentjeiben már az ötödik kommentelő eltért az írásom tartalmától, és két – általam ismeretlen személy – folytatott vitát egymással, hogy melyikük antiszemita, s melyikük nem. Ez az egész nagyon távol áll tőlem. Bár négy évvel ezelőtti tönkretételem (sikertelen) koncepciójában szerepelt, hogy majd antiszemitának állítanak be, hamis tanúkat is béreltek e célra (ahogy 56-ban is mindig akadt ilyen), de én soha nem zsidóztam, nem voltam antiszemita. Gyűlöletem s megvetésem csupán egy bizonyos ideológiai csoport elitje iránt irányult, mely nemzedékeket tett tönkre, beleértve a most élőket is… miközben ők – a klasszikus és az újkori nomenklatúra – svájci bankokban halmozták lopott kincseiket. Noha számos átfedés van ama népcsoport, és ama ideológiai közösség között, én mindig is különválasztottam… ahogy a népi mondásban: szart a májtól. (Ne magyarázd bele, szándékom ellenére, hogy én melyiken értem a szart.)
Tehát: én annak az igazgatónak a nevét már soha le nem írom, még azon kedvező fordulat esetében sem, hogy ügyészségi eljárás indulna ellene. A megtiszulás folyamatban van, egyre gyorsul: sok gennyes kelést nyitottak már fel, és hiszem s bízom benne, hogy a miskolci színház életmentő műtétére is fenik már a szikét.
Megértem ama patkánylelkű kollégák félelmét is, kik tudják: az igazgató leváltása számukra milyen kockázatokkal jár. Sajnálni majdan mégsem fogom őket, mert tudatuk megrekedt a közhelyekben beszélő ostobaság szintjén, és a pofavágós színészet szürke határvidékén.
Calvero