2000-es évek eleje. Nővérem biológusként végzős egyetemista, jómagam még hallgató máshol. Fejér megyében, a Sárvíz területén kutattuk a békákat egy langyos nyári napon. Trabanttal mentünk, erre futotta anno az egyetem melletti keresetemből. Nagyhörcsökpuszta közelében, párhuzamosan a Sárvízzel leparkoltam, a kéziféket finoman behúztam (hiba volt). Ahogy sétáltunk a láp felé, egy nagy kattanással kidobta a kézifékem a trabi, és komótosan megindult a folyóval párhuzamosan. Rohantam, mint a meszes, de ahogy egy nagy kövön bukkant át az autó, a víz felé fordult, és menthetetlen a folyó felé gyorsult. Mire feltéptem az ajtót, és berántottam a kéziféket, már 45 fokban előre dőlve, a folyóban volt az autó. Utastérben állt az iszap, a motortérből egyedül az akkumulátor volt szárazon.
Ahogy ott a folyóparton kesergünk sorsunkon, arra vetődött egy jó öreg, japán autó, benne körülbelül 5-6 cigány. Meglátták a bajunkat, hát megpróbáltak kihúzni minket. Személyautóval reménytelen lett volna a töltésen felhúzni, így elmentek, és addig járták a falut, míg egy traktorost nem hoztak. Nagy Zoltán volt a neve, ha jól emlékszem. Szegény éppen cimboráival készült mulatni a helyi kocsmában. A traktor piheként kirántotta a trabit a folyóból, majd miután leengedtük a vizet, húzott pár kilométert minket. Ő úgy gondolta, ha jól kijáratjuk a vizet, saját lábon hazajutunk. Így is lett, egy gyertyát kellett csak venni hazafelé.
Örök hála a nagyhörcsöki cigányoknak és Nagy Zoltánnak!
Segítettek már valaha Neked? Segítettél-e már másnak? Hallottál olyan sztorit, amiben az emberi segítség életeket, sorsokat változtatott meg? Vagy csak jól esett a segítség, annak, aki kapta, vagy éppen adta? Írd meg ezeket a történeteket nekünk, ide: joemberekblog@gmail.com