Vesztegetésen ért tetten két, az Országos Rehabilitációs Szakértői Intézet egri irodájában dolgozó orvosszakértőt a rendőrség – jelentette be a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának megbízott vezetője.

Az egri nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak 2007 júliusától rendszeresen fogadtak el készpénz azért, hogy a leszázalékolási, illetve a leszázalékolást felülvizsgáló eljárásokat befolyásolják – közölte Péró Albin.

A rendőrség hivatalos személyként, hivatali hatalommal üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel gyanúsítja az orvosszakértőket – tette hozzá az alezredes. Péró elmondta: egyelőre tíznél több vesztegetésről tudnak. Az orvosszakértők esetenként 100 ezer forintot meghaladó vesztegetési pénz fogadtak el.

Az irodában tartott szerdai összehangolt rendőrségi akcióban személyi motozást alkalmaztak, és megtalálták a vesztegetésként átadott pénzt.
hirdetés