Katasztrófabiztos építkezés

Konferenciát rendeznek holnap Alsózsolcán, alig pár kilométerre az árvíz sújtotta Felsőzsolcától. A szakmai rendezvényt a Holcim Hungária Zrt. hívta életre abból a célból, hogy az építész és építőmérnök szakelőadók megismertessék a résztvevőkkel, milyen megbízható, kipróbált építési eljárások jelenthetnek megoldást az elmúlt évtizedek megszaporodott környezeti katasztrófáira. Az eseményen szó lesz a természeti csapásoknak, így az árvíznek is jobban ellenálló monolit-vasbeton technológia előnyeiről is. Ilyen lakóházak épültek három árvízkárosult felsőzsolcai család számára, köszönhetően többek között a Holcim 28 millió forintos támogatásának. A szakmai program helyszínbejárással zárul majd.

A 2010. november 26-án, „Katasztrófabiztos építkezés” címmel megrendezésre kerülő szakmai konferencián elsőként Hegyi Dezső beszél a BME egyetemi adjunktusa az épületszerkezetekkel szemben támasztott követelményekről, majd Borlói Dániel, a Beston Monolit Ház csapatának tagja és Csőke Béla, a Ceemarisk Kft. kockázatkezelője a monolit házakról és azok biztosíthatóságáról. Kiss Attila, a Neo Építészműhely Kft. ügyvezető igazgatója a katasztrófabiztos tervezésről tart előadást, a monolit házak építése során alkalmazott technológiát és anyagokat pedig Migály Béla, a Holcim Hungária Zrt. minőségügyi vezetője ismerteti meg a résztvevőkkel. A tartalmas nap első felében sor kerül még a katasztrófabiztos tetőfedési rendszerek bemutatására is, Kóbor Csaba, a Bramac Kft. alkalmazástechnikai vezetőjének tolmácsolásában.

A szakmai nap második részében Csanády Pál, a Metszet és a tervlap.hu főszerkesztője érdekes nemzetközi kitekintést nyújt majd a monolit épületek világáról, a kivitelezési fázisok és a műszaki ellenőrzés mérföldköveiről pedig Hegedűs Tamás, a P1-Bau Kft. projektvezetője és Bardóczy Árpád, a Celer Kft. ügyvezető igazgatója mutatja be.

http://www.holcim.hu/HU/HU/id/1610650288/mod/6_1/page/news.html

A helyszínbejárást követően a Felsőzsolcai Római Katolikus Templomban ingyenes adventi koncertet ad V. Molnár Judit operaénekesnő.

Háttéranyag:

A Holcim Hungária Zrt.
A Holcim Hungária Zrt. Magyarország egyik vezető cement- és betongyártó, valamint kavicskitermelő vállalata, melynek 2009-ben elért nettó árbevétele közel 27,6 milliárd forint volt. Magyarországon a Holcim 642 főt foglalkoztat (2009.12.31-i adat). A társaság társadalmi felelősségvállalás területén végzett kiemelkedő tevékenységét 2009-ben a CSR Hungary díjjal ismerték el, 2010-ben pedig a vállalat elnyerte a Figyelő TOP 200 Társadalmi Elkötelezettség díját. További információért, kérjük, látogasson el a www.holcim.hu weboldalra.

A monolit technológia lényege röviden
Az épületek teherhordó szerkezete (alaptestek, teherhordó falak és födémek) úgynevezett helyszíni, monolit szerkezetépítési technológiával készül, vasalt beton alkalmazásával. Az alkalmazott módszer lényege: a teljes épületszerkezet megépítéséhez a kiviteli terveknek megfelelően úgynevezett zsaluzatot – függőleges falaknál zsalutáblákat, a födémek esetében pedig födémzsaluzatot – állítanak fel. Ezekben a statikai számítások alapján meghatározott vasalatot (betonacélokat), az építészeti terveknek megfelelően a közművek, nyílászárók helyén úgynevezett kizárásokat helyeznek el, majd a zsaluzatot összezárják és az egészet mixer kocsival a helyszínre szállított transzportbetonnal kiöntik, majd vibrálják. A függőleges falazat zsaluzata a betonozást követő napon eltávolítható a födém zsaluzatát folyamatos ritkítások mellett 2-3 hét után lehet kiszerelni, ugyanakkor a tetőszerkezet építése a födém betonozását követő második napon megkezdődhet. Egy átlagos méretű lakóház teljes szerkezete (alaptesttől a födémig) 6-8 munkanap alatt elkészül.

Nagyobb biztonság elérése
Az egybefüggő, masszív „doboz szerkezet”-nek köszönhetően az így épülő ház stabilabb, jobban ellenáll a durva környezeti hatásoknak, természeti katasztrófáknak. Például árvíz esetén a vasbeton tartófalak az összedőlt épületek vályogfalaival ellentétben nem veszítik el szilárdságukat, más, árvízben is szilárd falszerkezetekhez képest még vízzáróak is. (Bejáratoknál kialakított vízzáró torlaszok alkalmazásával padlószint feletti, de ablakpárkányt még el nem érő vízállás esetén is biztosítható a száraz belső tér.)

A megoldás további előnyei
· Árvízállósága fokozható: a bejáratoknál kialakított vízzáró torlaszok alkalmazásával a padlószint feletti, de ablakpárkányt még el nem érő vízállás esetén is biztosítható a száraz belső tér.
· Családi ház méreteknél nem szükséges belső teherhordó falakat építeni (szükség esetén elegendő a födémeket oszlopokkal alátámasztani), így a belső tér statikai szempontból szinte korlátlanul változtatható. Ezen felül a monolit szerkezet később is könnyen bővíthető akár vízszintes, akár függőleges irányban.
· A hagyományos szerkezetépítési megoldásokhoz képest keskenyebbek lehetnek az épület tartófalai, így a hasznos belső tér 5-6 százalékkal nő.
· A karcsúbb szerkezet extrém falvastagság nélkül is lehetővé teszi extra vastagságú hőszigetelés felhelyezését, amellyel különösen energiatakarékos házak építhetők.
· A zsalutáblás módszerrel készült falszerkezetek burkolás vagy festés előtt nem igényelnek vakolást, a felület burkolható, glettelést kövezően festhető, tapétázható.
· A gépészeti elemek elhelyezéséhez nincs szükség vésésre, a falszerkezetek megbontására így azok utólagos vakolására sem.
· Akár fagypont közeli hőmérsékleten is folyhat az építkezés, ezért az időjárás a hazai viszonylatok között csak kis mértékben korlátozza az építkezést.
· A monolit szerkezetű építkezés a leegyszerűsített folyamatoknak, a hagyományos építkezési megoldásokhoz képest szükségtelenné vált fázisok (például vésés, vakolás) elhagyásának, valamint a körültekintő építésszervezésnek köszönhetően 25-30 százalékkal alacsonyabb költséggel jár és 30-35 százalékkal gyorsabb építkezést tesz lehetővé a költséghatékonyság romlása nélkül.