A DVTK a Debrecen ellen 1–0-ra elveszített felkészülési mérkőzésen tesztelte a 22 esztendős Vadon Dávidot, aki a Manchester City utánpótlásánál is megfordult, ám a futballista nem marad a diósgyőrieknél – adta hírül a klub hivatalos honlapja.

„Gyors, technikás, képzett kapust ismertünk meg Vadon Dávid személyében, de nem a kapusposzt az, ahol elsősorban igazolást tervezünk. Arra jó volt ez a mérkőzés, hogy képbe kerüljünk, most már pontosan tudjuk milyen képességű kapusról van szó. Azonban Vadon Dávid a továbbiakban nem készül együtt a DVTK-val” – mondta Benczés Miklós a dvtk.eu-nak.
Hirdetés

„Legalább ennyire fontos volt, hogy a saját utánpótlásunk tagjait is lássuk felnőttek ellen pályára lépni – folytatta a DVTK vezetőedzője. – Voltak olyan fiatalok, akiknek ez volt az első szereplése az első csapatban, hiszen csak tizenhat évesek. Láttuk, hogy tehetségesek, de velük még nem az a célunk, hogy azonnal beépítsük a csapatba őket. Összességében elmondhatom, az edzőmérkőzés elérte célját.”