„Ne tudd meg bazdmeg milyen nehéz ellenzékben lenni”, árulta el pár korsó sör és némi whisky elfogyasztása után egy volt, azóta elhunyt emeszpés országgyűlési képviselő, aki szabadidejében a helyi önkormányzat szoci frakciójában is nyomogatta a gombokat.
’92-t írtunk akkortájt, túl a szatócsbolt-tulajdonosváltás eufóriáján, a tragikomikusra sikeredett taxis-blokádon, a belügyér, alkohol közeli állapotban végrehajtott (majdnem) szalto mortaléjén a parlament erkélyén, a miniszterelnök „pizsamás interjúján”, a Barcelonából hazatérő olimpikonokat fogadó Antall József Sporcsarnoki, valamint Göncz Árpád Országház előtti kifütyülésén. Túl voltunk sok mindenen. Képviselő uram panaszkodott rendesen, és minél többször intette magához a pincérnőt, – emlékszem, mindig úgy rakta elénk a poharakat, hogy szinte számba lógott két, görögdinnyére emlékeztető melle  – annál többször szidta. Természetesen nem a nőt, hanem a haveri alapon működő, mindent önmaga klienturájának osztogató kormányt. Meg, és ez volt a meglepetés számomra, a saját tehetetlen frakcióját is. „A kormánykoalíció egy impotens, lankadt pöcs, kiherélni sem érdemes őket, de náluk van a madzag, mi, állítólagos ellenzék meg olyanok vagyunk, mint a tiki-taki másik része. Hol itt, hol ott ütik össze a golyóinkat, mi meg úgy teszünk, mint akinek nem fáj” – vázolta a helyzetet, majd abban maradtunk, hogy semmiben sem értünk egyet, de ezt legalább konzekvensen tesszük. Ha élne, most bizonyára nagyot csodálkozna, hogy mára mennyire megváltozott a helyzet. Hála az internetnek, minden apró hír, információ pillanatok alatt eljut a Föld bármely pontjára, néha olyan gyorsan, hogy már az is a világhálóra kerül, ami még meg sem történt… Ezt használják (szándékosan nem írom úgy, aknázzák, mert ugyebár, azokat fel kell szedni, a lövészárkok betemetésével együtt) ki az MSZP, egyes borsodi reprezentánsai. Amit eddig elmulasztottak, most alaposan bepótolják. Olvasnak. Permanens ctrl C, ctrl V üzemmódban vágnak is illesztenek. Bármi, nekik tetszőt találnak, az eddig oly csendes, halk szavú politikusok, azonnal nyomják föl a közösségi oldalakra. Kéretlenül, és mindent, aminek egy hangyányit is köze van (lehet) a kormányhoz, vagy az új összetételű helyi vezetéshez. Saját viselt dolgaikat természetesen szemérmesen elhallgatják, mint ha az elmúlt nyolc, húsz, vagy hatvankét évhez semmi közük nem lett volna. Emlékszem, milyen csúnyán húzta össze szemöldökét a miskolci polgármester mindig, amikor a beígért nyolcezer új munkahely szóba került. Aranyos ez az új tiki-taki játék. Tényleg nem kell félni, nem fog fájni, (by: Gyéef)? Akkor sem, ha egyszer tényleg emberesen összeütik a golyóitokat, fiúk? Tudom, fáj a kigolyózás, és nehéz ellenzékben lenni. De, még mindig jobb, mint a kőbányában alkalmazott súly. Ami, alakját tekintve – golyó.