Közel három hete rajtolt a mexikói Monterrey-ben a Double Deca Ironman, a 14 versenyzőnek négy héten belül kellett húsz ironmannek megfelelő távot teljesíteni. Egyetlen magyarként Szőnyi Ferenc is belevágott az őrült
versenybe.
Szőnyi a 76 kilométeres úszás végén félnapos hátrányban volt. Ez a leggyengébb száma, tartott is tőle: „Egyedül az úszás, nos, képes lehet-e erre az ember?” – írta a blogján a verseny előtt. Az 1520 hosszt nehezen tudta le, a tervezett 48 óra helyett 58-at volt vízben. A 30 fokos víz közel sem volt ideális. Szőnyi nyaki gerincsérve, felsebzett bőre, és gyomorpanaszok miatt is szenvedett; ez utóbbi problémája újra és újra visszatért az egész verseny alatt.
A kerékpározás már egyértelműen Szőnyi száma volt, rendületlenül haladt előre, fokozatosan ledolgozva a több száz kilométeres hátrányát. A jelentős különbségek nem vették el a kedvét, fejben is jól bírta, versenytársait üldözötteknek, menekülőknek tekintette. A futás elején is bizakodóan nyilatkozott: „Úgy mozognak, mint a múmiák, az izmaim nagyon lazák hozzájuk képest, letolom őket a pályáról” – elemezte ellenfeleit.
Az egyben húsz maratonnak harmadikként vágott neki. Néhány órányi futás után nyilvánvalóvá vált, ha végig tudnak menni a pályán, a verseny közte és a német Uwe Schiwon között fog eldőlni.
Szőnyi 230 kilométer után állt az élre, de Schiwon később visszavette a vezetést, újra 20 kilométeres előnyt harcolt ki magának. Ezután hol Szőnyi, hol a német vezetett. Eltérő időpontokban álltak ki pihenni, ebből is adódtak olykor nagy különbségek. Szőnyi nagy gondot fordított az alvásra, tudta, a végére kell tartalékolnia. Terve bevált, a hajrában újra olyan köridőket teljesített, mint a futás elején. Míg az ellenfelek 20-22 percet mentek, addig ő 13-14 perc alatt tette meg az 1,88 km-es köröket. A végére közel 50 km-es előnyt szerzett Schiwonnal szemben, és első magyarként, a világon ötödikként teljesítette a húszszoros ironmant.
Barátai azt mondják róla, a húszszoros távot egyenesen neki találták ki, győzelme nem is lehetett kétséges. A komáromi ultrasportoló azt vallja, a végtelennek tűnő távokra nem igazán lehet edzeni, egyszerűen kész kell lenni rájuk. Versenyzői filozófiáját blogja fejlécében egyszerűen összefoglalja: „Megtehetem, meg tudom tenni, és meg is teszem!”
Ezt már sokszor bizonyította, 2008-ban harmadik volt a tízszeres ironmanen, tavaly a tíz nap tíz ironmant nyerte meg. Idén a Csendes-óceántól az Atlanti-óceánig kerékpározva vágott keresztül Észak-Amerikán, de futott már a 246 kilométeres Spartathlonon is.
Gumicukor és chips
Kerékpározás és futás közben nem lehet rendesen táplálkozni, ez a gyomrot is megviseli. Szőnyi menet közben csak édességet, folyadékot, gumicukrot, chipset vett magához. A pihenőidőkben kísérői, Horváth György és Boross Lilla próbáltak fehérjedús ételeket főzni neki. A segítők persze nem csak a főznek, egyszemélyben orvosok, masszőrök, pszichológusok, szerelők, hogy Szőnyi csak a versenyzésre tudjon koncentrálni.
Mexikóban szurkolói csak Racemachine-ként (Versenygép) ismerik, ragadványnevét versenyzői stílusáról kapta: a több száz órás versenyek végén is ugyanolyan fáradhatatlanul mozog, mintha éppen akkor kezdte volna. Jó erőbeosztása miatt nagy hátrányból is meg tudja fordítani a versenyeket.
Szőnyi Ferenc Komáromban már így is hős volt, az egész város érte szurkolt, arcképével óriásplakátokon is lehetett talákozni. Sokan vele együtt gyűjtötték a kilométereket a helyi uszodában, és a sportpályákon.