Ma bejelentik, hogy a négy közmédia, a Duna Tv, az MTV, a Magyar Rádió és az MTI elveszti függetlenségét, a munkatársak ezentúl egy közös műsorszolgáltató alapnak dolgoznak majd. A tévék és a rádió pár fős cégek maradnak csupán.A közmédiák majdnem háromezer dolgozóját ezentúl a Műsorszolgáltatási Alapból létrehozott új szervezet alkalmazná, a tévék és a rádiók a Műsorszolgáltató Támogató és Vagyonkezelő Alaptól rendelnék meg a műsorokat. Az alap kezeli január elsejétől a médiák tárgyi eszközeit, az archívumot és ingatlanait, vagyis az átszervezés után az MTV vagy a Magyar Rádió tulajdonképpen csak egy pár fős, megrendelő cég lenne, aki irodát bérel az alaptól, a tartalmakat teljes mértékben az alap készítené. A műsorszolgáltatási alap intézi emellett a médiák beszerzéseit is, vagyis ezentúl abba is beleszólhatnak hogy milyen külföldi műsorokat vegyenek meg.

 

A közmédiákban ezentúl vállalatonként mindössze 49-en dolgoznak majd a vezérigazgatóval együtt, és csak a jogi, a promóciós osztályok és a programigazgatóságok maradnának meg. Úgy tudjuk, hogy az átszervezés után, jövőre drasztikus leépítés várható, az 1580 embert alkalmazó MTV munkatársai közül, a rádió ezer fős gárdájából, és a Duna Tv 520 fős stábjából legfeljebb 120 ember maradhat, a Magyar Távirati Irodánál viszont a 331 főből várhatóan alig százat bocsátanak majd el, mert ez az intézmény gyártja jövőre a hírműsorokat az összes közmédiának.