A köztársasági elnök, Schmitt Pál és felesége, Makray Katalin házasságából három
yermek született, akik hat unokával ajándékozták meg szüleiket. A család ezúttal is együtt ünnepel, az idei karácsony azonban más lesz, mint a korábbiak: új otthonukban töltik a szentestét.
A férj nemzetközi elfoglaltságai okán bárhol is éltek a világban, arra mindig ügyeltek, hogy a karácsonyt Budapesten ünnepeljék. Az év végén hazatértek Svájcból, Spanyolországból és Belgiumból is. Ezúttal nem kell utazniuk.
– Mit gondol, az idei karácsony mennyiben lesz más, mint a korábbiak?
– Annyiban feltétlenül, hogy az új otthonunkban díszítjük fel a fát, a köztársasági elnök rezidenciáján, a Béla király útján található épületben. 1996-ban tértünk haza Madridból és költöztünk Pesthidegkútra, azóta minden évben otthon töltöttük az ünnepeket. De most másként alakult az életünk, a napokban költöztünk el. A karácsony tartalmilag nem lesz más, a család ismét összegyűlik. Amit sajnálok, hogy a legnagyobb lányunk, Alexa nem lesz velünk. Sok évvel ezelőtt beleszeretett egy amerikai operatőrbe, és követte őt Amerikába.
Azóta az Egyesült Államokban, Washingtonban él a családjával, és mivel a téli időjárás miatt a repülés rengeteg bizonytalanságot tartogat, ezért úgy döntöttünk, hogy most nem kelnek útra. Nagyon fognak hiányozni, ami viszont könnyebbség, hogy telefonon folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, tehát lélekben itt lesznek velünk. Korábban előfordult, hogy mi ültünk repülőre, hogy velük legyünk karácsonykor, de miután a férjem akkor már EP-képviselőként sokat utazott, hogy ez a pár nap valóban nyugodtan teljen, beálltunk arra a ritmusra, hogy a magyar fővárosban maradunk. Otthon, családi körben telnek az ünnep napjai.
A másik két lányom, Petra és Gréta nagyon közel lakik a családjával, tudatosan úgy rendeztük az életünket, hogy nagymamaként minél többet segíthessek a gyerekeimnek. Az óvodát, az iskolát, a sportolási lehetőségeket célzottan, úgy választottuk, hogy bármiben segíthessek. A kicsik ma is sokszor alszanak nálunk, az utóbbi időszakban is gyakran jöttek hozzánk, ugyanis megneszelték, hogy rövidesen költözünk. Hat unokánk van, Alexának kettő, Petrának egy, Grétának pedig három gyermeke született. A legnagyobb 16 éves lesz februárban, a legkisebb hét lesz áprilisban.
– Az elmúlt fél évben nagyban változott az életük, a férje parlamenti elnök lett, majd a nyáron köztársasági elnök. Ez az Ön életét is befolyásolja. Szereti a közszerepléseket?
– Ez egy szolgálat, amely sok feladattal és társadalmi elvárásokkal jár. Az elmúlt húsz évben köztársaság vagyunk, amelynek van elnöke, akihez feleség tartozik. Utóbbinak akadnak meghívásai, amelyek elsősorban nem reprezentációk, hanem olyan kérések, amelyeknek szívesen teszek eleget. Az elődeim jó példával jártak előttem, volt tehát kikhez kapcsolódnom. Más dolgom nem volt, mint elővettem a saját emlékeimet, ugyanis a diplomataként dolgozó férjem révén én is nagyon sok helyen megfordultam, valamint átnéztem, hogy a korábbi elnökök feleségei milyen feladatokat vállaltak fel. Nagyon sok megkeresést kapok, azonban előfordul, hogy több esemény ugyanazon időpontban kerül megrendezésre, ilyenkor válogatnunk, súlyoznunk kell. A férjemmel közös politikai programon eddig mindössze a visegrádi négyek összejöve- telén vettem részt Karlovy Varyban. Jól szervezett, kellemes esemény volt, megismerhettem a többi elnök feleségét.
– Ön a második világháború befejezésekor, 1945 áprilisában született. Ha visszagondol a gyerekkori karácsonyokra, milyen emléket őriz legszívesebben?
– A belvárosban laktunk, egy bérházban, társbérletben, ami annyit jelentett, hogy egy nagy lakás mindegyik szobájában más család élt, tehát nem volt egyszerű. Az élet a háború utáni időszakban kevés csodát tartogatott, gyerekként mégis boldog várakozással tekintettünk a karácsony elé a testvéreimmel. Ugyanis ilyenkor azért mindig került valami a fa alá, narancs, új iskolatáska, vagy az a játék varrógép, amit a mai napig őrzök. A fát szépen feldíszítettük habkarikákkal, amiket előszeretettel ettem meg az ünnep után. Szeretem az ízét, többen rám csodálkoznak, hogy még ma is képes vagyok megenni.
Az első négy karácsonyom különleges volt, vidéken zajlott. Édesapámat hadifogságba vitték, Miskolc mellett, Mezőkeresztesen, egy tanyán töltöttük az ünnepeket. Az anyai nagyapámnak volt egy kis birtoka, és amíg édesapám haza nem tért, ott éltünk. Később, mikor felköltöztünk a fővárosba, édesanyám mindent elkövetett, hogy minél szebbé tegye a karácsonyt. Éjfélkor mindig csokiból készült, aranyszínű fóliába csomagolt tallérokat kaptunk, én pedig meg voltam győződve, hogy ezeket az angyalkák szórták le odafentről. Később is szerénység jellemezte az ünnepeket, villanyégők nem voltak, a díszek is háború előttiek, ezeket anyukám mentette meg. Így teltek a karácsonyok, de én szeretettel emlékezem rájuk. Csak egyszer fordult elő, hogy kíváncsiságból kifigyeltem, mi lesz az ajándékom, de rájött a család, ezért akkor nem is kaptam meg, hanem csak később.
– A gyerekeinek át tudott adni valamit a fél évszázaddal korábbi hangulatból?
– Igen, bár hozzáteszem, nálunk a mértéktelen ajándékozás nem jellemző. Természetesen mindenki kap valamit, de nem az a cél, hogy rengeteg felesleges dolgot vásároljunk. Én a férjemnek nem veszek nagyobb ajándékot, mint ahogyan ő sem nekem. Illetve ez úgy igaz: csak akkor, ha tudom, hogy szüksége van valamire. De abból soha nem volt probléma, ha csak egyikünk kapott valamit. Mint minden nő, én is szeretek nézelődni a boltokban, vásárolni, de átgondoltan teszem. A lányokat sem halmoztuk el, mindig kaptak valamit, de nem kimagaslóan értékes dolgokat. Ami biztos, néhány kisebb dolog mellett mindegyik unokánk szánkót kap tőlünk. Szenteste 12-en üljük körbe az asztalt: a két lányunk és az unokáink, valamint a 88 éves édesanyám, aki velünk él, és itt lesz az egyik testvérem és a párja is.
– A fát Ön díszíti?
– Évtizedeken át én díszítettem, az utóbbi három évben könnyebb a dolgom, a férjem is segít. Ráadásul kérnem sem kellett, ő ajánlkozott.
– Amikor a férje köztársaság elnöke lett, feleségeként a legfontosabb feladatának hagyományaink ápolását, az állami szimbólumok népszerűsítését, kulturális örökségünk védelmét és a magyar emberek szolgálatát említette. Sikerül megvalósítania?
– Talán igen. Az említettek fontosak a társadalom, az emberek életében, ezért oda kell figyelnem, és minden egyes meg- jelenésem után végiggondolom, vétettem-e hibákat, mit tudtam volna jobban csinálni. Példá- ul nem szabad félreérthetően beszélnem, mert a szavaimmal esetleg akaratomon kívül megbánthatok valakit. A nyilvánosság előtt már nem Makray Katica vagyok, hanem a köztársasági elnök felesége.
Név: Schmitt Pálné Makray Katalin
Született: Vasvár, 1945. április 5-én. Polgári családból származik, négy fiútestvére van. Szülei Szombathelyről menekültek Vasvárra a háború alatt, ahol Makray
Katalin megszületett.
Sportpályafutás: 1957-től a Postás Sportegyesület tornásza, 1962-ben elnyeri az Év ifjúsági sportolója címet. 1963-ban magyar bajnok, ugyanebben az évben a főiskolai világbajnokságon egyéniben és csapatban is első helyen végez. 1964-ben a Tokióban rendezett olimpián ezüstérmet nyer felemáskorláton. 1964-ben győz a hazai bajnokságon felemáskorláton, neki ítélik az Év tornásznője címet.
naplo-online.hu