Rebbenések gondolatban és valóságban…2011. január 4., kedd Happy new year. Az új év immár elkezdődött. Én meg megint belustultam az írással… Jópár dolog történt szilveszter óta, amiről beszámolnék, de egyelőre még nem teszem. Inkább szórok némi morzsát nektek ezek közül.
Szóval a napokban többet szunyókáltam, mint az nálam megszokott, erről azonban nem én tehetek. Ugyanis belevittek a bűnbe. S ha már engedtem a csábításnak mondhatni kipihent állapotomban vagyok. Bár zárójelben megjegyzem az agyam azért folyamatosan kattog életem következő szakaszán.
Ma kaptam egy levelet s bevallom, soha még nem örültem így annak, hogy valamit, ami én vagyok (mármint a könyvem) ennyire pozitív véleménnyel kommentálnak. Nagyon köszönöm Nellinek mindezt, fogalma sincs róla mit tett velem ez az általa írt egy oldal. Boldog vagyok, hogy verseim másoknak is útmutatást adhatnak illetve hogy át tudtam adni azokat az érzéseket egy kívülálló embernek, amiket átéltem pokoltól a mennyországig. Tényleg nem tudom saját alkotásaimat reálisan értékelni, mert nyilván én írtam és elfogultságom, ragaszkodásom ezt nehezen engedi. Persze mindig megteszem és tudom, melyek sikerültek úgy igazán és melyek nem annyira. Ám belsőmből születnek, valahonnan olyan mélyről, melyet nem tudok irányítani.
Azt hiszem, jó úton haladok, hogy mások is elfogadják nem normális képességem és tevékenységem, mondhatni már nem szégyellem magam azért, amiért írok. S a legfontosabb, hogy azok elfogadnak, akik nagyon fontosak az életemben. Nem kell bújkálnom, félnem, hogy kinevetnek a soraimért, nem kell motyogva kimondanom, hogy a költővé válás lépcsőjén felfelé haladok. Mert igenis, vannak, akik kimondják már, hogy büszkék rám, hiszen ez nem mindennapi dolog.
Most félretéve minden nagyképűségnek vélt dolgot, nem hiszem, hogy azzá váltam volna. Ugyanaz vagyok, mint eddig, csak nyíltabban, tudatosabban vállalom magam. Akinek meg nem tetszik, aki vagyok, az ne nézzen rám, ne olvasson. Ennyi.
Ami elég nagy hír nekem, azt a napokban kapott e-mail tárgyalja. Meghívást kaptam ugyanis az Irodalmi Rádióhoz Miskolcra egy dedikálással egybekötött felolvasóestre, mely a kötetem bemutatásáról szól. Irtóra örültem neki! Annyi a bibi az egészben, hogy a január elég zűrös, 21-én Pest díjátadó, így 24-én hirtelen nem tudom bevállalni Miskolcot is (pénz, idő, energia s egyéb). Ezért 1 hónapot csúsztatom. De akkor Irány Darány (helyett Miskolc). Újra, hiszen tavaly már jártam náluk egy kis elismerésért.
Mellesleg olyan vagyok, mint egy inga, mert megint Pécs levegőjét szívom a friss Zala után. Az érzések feszítenek, a hiány óriáskereket forgat a lelkemben, a versek vajúdnak itt bent, a szívem pedig minduntalan ott kering valahol… valahol, ahol az alkony és a hajnal sugarai összemosódnak és az ég vörös tűzszekeréről ezernyi harmatcseppet szitál egy puha tenyérre…