A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének JÉ-I-147/2010. számú, felügyeleti intézkedést tartalmazó határozata a „Jógazda” Szövetkezeti Takarékpénztár számára
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (székhelye: 1013 Budapest, Krisztina krt. 39., továbbiakban: Felügyelet) által a „Jógazda” Szövetkezeti Takarékpénztárnál (székhelye: 1077 Budapest, Wesselényi u. 6., a továbbiakban: Takarékpénztár) lefolytatott átfogó vizsgálatot követően az alábbi
határozatot
hozom.
I. Előírom a Takarékpénztár számára, hogy a határozat kézhezvételétől számított 90 napon belül – a jogszabályi előírásokkal összhangban – rendezze tőkeszerkezetét.
II. Kötelezem a Takarékpénztár Igazgatóságát rendkívüli közgyűlés összehívására, és annak a határozat kézhezvételétől számított 30 napon belüli megtartására, továbbá a rendkívüli közgyűlésen a Takarékpénztár tőkeszerkezetének rendezésére vonatkozó intézkedések közgyűlés általi megtárgyalására.
III. Kötelezem a Takarékpénztárt
1. az I. és a VI-XIII. pontban foglalt intézkedések megvalósítására vonatkozó, felelősöket és határidőket is rögzítő – a Felügyelő Bizottság által megtárgyalt és a közgyűlés által jóváhagyott – helyreállítási tervnek a határozat kézhezvételétől számított 30 napon belüli kidolgozására és annak az I. pontban meghatározott időpontig történő végrehajtására,
2. más könyvvizsgáló választására,
IV. A Takarékpénztárhoz felügyeleti biztosokat rendelek ki a határozat kézhezvételétől számított hat hónap időtartamra.
V. Megtiltom a Takarékpénztár számára a határozat kézhezvételétől a tilalom Felügyelet által történő feloldásáig, de legfeljebb egy évre
1. a következő pénzügyi szolgáltatások körében új ügyletek megkötését:
a) hitel és pénzkölcsön nyújtása;
b) pénzügyi szolgáltatás közvetítése;
2. a hitel- vagy kölcsönszerződésekben foglalt határidők meghosszabbítását (prolongálást),
3. a részjegyek összegének visszafizetését,
4. a kirendelt felügyeleti biztosok írásos engedélye nélkül történő kötelezettség vállalást.
VI. Felhívom a Takarékpénztárt, hogy
1. a kockázatvállalás, a kockázatkezelés és a hitelezési kockázat tőkekövetelményének számítása során mindenkor a jogszabályi és a belső szabályzataiban foglalt előírásokat betartva járjon el, különös tekintettel az ügyfélminősítésre, a fedezetértékelésre, az ügyfélcsoportok azonosítására és kezelésére, a hitelezési, illetve a piaci kockázatok azonosítására és kezelésére, az ügyletek dokumentálására és nyilvántartására, a monitoring tevékenységre, és a döntéshozatalra vonatkozó belső szabályzatok betartására,
2. kintlévőségeinek minősítése során minden esetben tartsa be a jogszabályi előírásokat és a feltárt hiányosságok megszüntetése érdekében a 2010. december 31-i időpontra, a jogszabályi előírások figyelembe vételével, könyvvizsgáló bevonásával, végezze el kintlévőségeinek minősítését, számolja el a kockázatok fedezéséhez szükséges mértékű értékvesztést és céltartalékot,
3. a követelés fejében átvett eszközök, valamint a deviza követelések és kötelezettségek értékelése és nyilvántartása, a jegyzett tőke értékének meghatározása és a mérlegen kívüli tételek nyilvántartása vonatkozásában gondoskodjon a jogszabályoknak való maradéktalan megfelelésről,
4. tartsa be a kamatok elszámolására, függővé tételére, valamint a kamat tőkésítésre vonatkozó számviteli előírásokat, vizsgálja felül a hitelek után elszámolt kamatok mértékét, visszamenőlegesen hajtsa végre a késedelmes teljesítés, vagy nem megfelelő ügyletminősítés miatti kamatok függővé tételét, végezze el a kapcsolódó önellenőrzési tevékenységet, és megfelelően módosítsa, illetve szükség esetén tegye közzé a hibás könyveléssel érintett éves beszámolókat.
VII. Felhívom a Takarékpénztárt, hogy gondoskodjon az Igazgatóság és a Felügyelő Bizottság jogszabályi előírásoknak megfelelő működéséről, valamint egy átfogó és az eredményes működésre alkalmas ellenőrzési rendszer kialakításáról.
VIII. Ismételten felhívom a Takarékpénztárt, hogy mindenkor maradéktalanul teljesítse a felügyeleti határozatokban foglalt előírásokat.
IX. Felhívom a Takarékpénztárt, hogy hozzon létre és működtessen az informatikai rendszerének biztonságos működését felügyelő informatikai ellenőrző rendszert.
X. Felhívom a Takarékpénztárt, hogy a felügyeleti adatszolgáltatási kötelezettségét mindenkor a jogszabályi előírásoknak megfelelően teljesítse.
XI. Felhívom a Takarékpénztárt, hogy a nyilvánosságra hozatalra és a Felügyelet felé történő tájékoztatási kötelezettségére vonatkozó jogszabályi előírásoknak mindenkor teljes körűen tegyen eleget.
XII. Felhívom a Takarékpénztárt, hogy haladéktalanul (visszamenőlegesen is) tegyen eleget a KHR-be történő adatszolgáltatási kötelezettségének a jogszabályi előírásoknak megfelelően.
XIII. Felhívom a Takarékpénztárt, hogy folyamatos szerződések esetén gondoskodjon arról, hogy az ügyfelek évente legalább egy alkalommal egyértelmű, közérthető és teljes körű írásbeli kimutatást (kivonatot) kapjanak fennálló tartozásukról, illetve követelésükről.
XIV. A határozat rendelkező részének I. pontjában foglaltak kapcsán a pénzügyi szolgáltatási és kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenységre vonatkozó jogszabályi előírások, valamint a Felügyelet 2008. október 10-én kiadott, J-I-101/2008. számú határozatában, és a 2009. október 26-án kiadott JÉ-I/B-117/2009. számú határozatában foglalt kötelezettség súlyos megsértése miatt a fennálló személyes felelősségére való tekintettel figyelmeztetem
1. Bánszkyné Szepesi Évát, a Takarékpénztár ügyvezető igazgatóját,
2. Juhász Bélát, a Takarékpénztár Felügyelő Bizottságának elnökét,
3. Túróczy Györgyöt, a Takarékpénztár Igazgatóságának elnökét,
hogy vezető állású személyként mindenkor a jogszabályi követelményeknek megfelelően lássák el feladatukat.
XV. Előírom a Takarékpénztár számára, hogy rendkívüli adatszolgáltatás keretében
1. a II. pontban foglaltak szerint megtartott rendkívüli közgyűlés jegyzőkönyvét a közgyűlést követő 3 napon belül küldje meg a Felügyelet részére,
2. a határozat kézhezvételétől számított 40 napon belül küldje meg a III.1. pontban foglalt helyreállítási tervet a Felügyelet részére,
3. a határozat kézhezvételét követő 100 napon belül írásban küldjön jelentést a Felügyelet részére a III.1. pontban foglalt helyreállítási terv alapján megtett intézkedésekről.
A Felügyelet eljárása során eljárási költség nem merült fel.
A határozat ellen közigazgatási eljárás keretében fellebbezésnek nincs helye. Az ügyfél, illetve a kifejezetten rá vonatkozó rendelkezés tekintetében az eljárás egyéb résztvevője a határozat felülvizsgálatát a közléstől számított 30 napon belül jogszabálysértésre hivatkozással a Fővárosi Bíróságtól keresettel kérheti. A keresetlevelet – a Fővárosi Bíróságnak címezve – a Felügyeletnél kell három példányban benyújtani vagy ajánlott
küldeményként postára adni. A keresetlevél benyújtásának a határozat végrehajtására nincs halasztó hatálya.

A határozatot a Felügyeletnek a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló 2007. évi CXXXV. törvény 4. § (1) bekezdés c) pontjában biztosított hatáskörében eljárva hoztam meg.
A határozat elleni jogorvoslatról szóló tájékoztatás a Ket. 100. § (1) bekezdés d) pontján, 109. § (1) bekezdésen és 110. § (1) bekezdésen, valamint a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 326. § (7) bekezdésén, 327. § (1)-(2) bekezdésein és 330. § (2) bekezdésen alapul.
A határozat a Ket. 128. § (1) bekezdés c) pontja értelmében a közlés napján jogerős.
Budapest, 2010. december 23.
Dr. Szász Károly s.k.