Fergeteges fesztiválhangulat várja 2011. első élményvonatán a MÁV Nosztalgia utasait, akik a 11. Miskolci Kocsonyafesztiválra  utaznak. Az fesztiválvonat programkínálatában újnak számító Orfeum kocsi élőzenés programja mellett kocsonya kóstolás és korty ízelítő is színesíti a programot.

Feburár 19-én élményvonat indul a Nyugati pályaudvarról a 11. Turisztikai Nívódíjas Kocsonyafesztiválra, Miskolcra. A Máv Nosztalgia jövő évi első élményvonata színes programokkal várja a kocsonyfesztiválra utazókat. Az utasok welcome drink mellett, különleges környezetben, kényelmes kocsikban már a vonaton ráhangolódhatnak a miskolci programra, hiszen az Orfeum kocsiban élőzene,

  a bárkocsiban bárzongorista várja az utasokat. Már a fedélzeten lehetőség lesz a miskolci italkülönlegesség, a korty és természetesen többféle kocsonya megkóstolására, valamint játékra is, amelyet a MÁV Nosztalgia szervez.

A miskolci lesz az első olyan fesztivál, amelyre a MÁV Nosztalgia új kocsiját, az Orfeum kocsit is az élményvonathoz kapcsolja. A 140 férőhelyes rendezvénykocsit a Magyar Posta Zrt.-től vásárolta a MÁV Noszatlgia 2010-ben, és az élményutazások hangulatának fokozására koncertvagonná alakították. A színpad és a 3000 watt teljesítményű hangtechnika lehetővé teszi, hogy kisebb koncertet tartsanak a vonaton miközben az a célállomás felé robog.

A kocsonyafesztiválra tartó élményvonat utasai a fesztivál kabaláját képező békát is magukkal vihetik, emellett a jegy ára tartalmaz egy kupont, ún. kocsonyatallért is, amit a kocsonyafesztivál minősített vendéglátó egységeiben lehet beválltani.

Az 2011-ben 11. alkalommal megrendezett Kocsonyafesztivál a Vendégségben Miskolcon elnevezésű városmarkerting programból nőtte ki magát, és idén februárban már 200.000 látogatót vonzott a térségbe. A miskolci Kocsonyafesztivál célja, hogy a téli szezonban is a városba látogassanak a kül- és belföldi vendégek, és Miskolcban egy vendégszerető, gasztronómiai, kulturális és turisztikai értékekben gazdag régióközpontot ismerjenek meg.
A Fesztivál egy különleges földrajzi utazás és „időutazás” is egyben a Kárpát-medence gazdag kulturális és gasztrokulturális történelmében, napjaira a város egy óriási, különleges piactérré alakul át. A programkínálatban egyenlő súllyal képviseltetik magukat a minőségi kulturális, szórakoztató és szabadidős programok, a hagyományápoló és a miskolci legendákat megidéző események, valamint a város és környéke épített és természetes környezetet, kulturális örökségének bemutatását célzó rendezvények. Fontos szerepe van a fesztiválon a közösségi-társasági életnek, a környezetvédelemnek, a fenntartható fejlődésnek.

„2010-ben a pécsi élményvonatos útjainkkal indítottuk el ezt az új szolgáltatásformát és az idei fesztiválvonatok iránti érdeklődés azt mutatja, hogy 2011-ben is indítunk élményvonatot a kiemelt fesztiválokra, így például a Kocsonyafesztiválra is.” – mondta el Szendrey András, a MÁV Nosztalgia Kft. Ügyvezetője.

2011. február 19-én 12.00-kor indul az élményvonat a Nyugatiból, körülbelül két és fél óra alatt ér Miskolcra, Gödöllői és Hatvani megállásokkal. Majd az esti koncerteket megvárva 20.30-kor indul vissza Budapestre.
Jegyinformáció: MÁV Nosztalgi Jegyiroda, Nyugati pályaudvar, www.mavnosztalgia.hu
Fesztivál információ: www.miskolcikocsonya.hu

 

Részvételi díj:

Standard osztályon:  3990 Ft/fő  (2011. január 15-ig, vagy a készlet erejéig, megváltva 3490 Ft/fő)
Gyermekjegy (4-14 éves korig):  2990 FT/fő  (2011. január 15-ig megváltva 2490 Ft/fő)

MENETREND

Budapest – Hatvan -Miskolc
Indulás:          09.20  Budapest Nyugati pályaudvar
Indulás:          10.00  Gödöllő
Indulás:          10.20  Hatvan    
Érkezés:          11.45  Miskolc Tiszai Pályaudvar
Útvonal:  Budapest – Füzesabony – Miskolc

Miskolc  – Hatvan  – Budapest
Indulás: 17.25  Miskolc Tiszai Pályaudvar
Érkezés: 18.50  Hatvan
Érkezés: 19.15  Gödöllő
Érkezés: 20.05  Budapest Nyugati pályaudvar

Útvonal:  Miskolc – Hatvan – Budapest