Keresik a Jógazda vezetőit, Gönc polgármesterét

(Jógazda SZTP 10 éves évforduló a kecskeméti Három Gúnár rendezvényházban.

A kép előterében Bánszkyné Szepesi Éva a Jógazda SZTP ügyvezető igazgatója, Gönc polgármestere és Oszter Sándor színművész, a Máltai Lovagrend tagja./www.ramsys.hu)

Amióta felfüggesztették a Jógazda Takarékszövetkezet működését, nem lehet elérni főbb tulajdonosait, illetve vezetőit. Nemcsak az újságírók, hanem az Országos Betétbiztosítási Alap és a pénzügyi felügyelet is keresi az ügyvezető igazgatót, mert nyilatkoznia kellene arról, hány százalékos a tulajdonrésze. A rendőrség csalás miatt indított nyomozást.

Egy cég kétszer is vett fel hitelt a pénzintézettől. Először 2007-ben 90 millió, egy évvel később pedig 140 millió forintot különböző fejlesztésekre – tudta meg az RTL Híradó. A szövetkezetnél azt mondták a cégtulajdonosnak, hogy az egyik hitelből jóváírják a másikat. A férfi ezt még értette, de azt azóta sem, hogy miért nem jut hozzá a fennmaradó 40 millió forintjához. Bár azonnal ügyvédet fogadott, azóta sem tudják, mi történt a pénzzel – mondta a Krónikának Kiss M. László ügyvéd. „A bank állítólag elkülönítette a negyvenmilliót, de ehhez nem lehet hozzájutni, és nem is tudni, milyen jogcímen van elkülönítve” – magyarázta.

A Jógazda Takarékszövetkezetet két hete függesztette fel a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete. A pénzintézetnek több mint 6500 ügyfele volt. A kártalanításuk már január elején elkezdődött, de nem megy minden olajozottan – mondja Tóth István, az Országos Betétbiztosítása Alap kommunikációs vezetője. A tíz érintett vezető tisztviselőből ugyanis négy tett részleges nyilatkozatot az OBÁ-nak, hatan nem, és köztük van a pénzintézet vezetője és a pénzintézet könyvvizsgálója is. „Mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy a mulasztásuk ne lassítsa több ezer ember kártalanítását” – mondta a szóvivő.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozást indított a takarékszövetkezet ügyében csalás miatt, egyelőre ismeretlen tettes ellen.

ww.mr1-kossuth.hu