Rontó Rikárdó (!) Brájen (!) Szegedi Márton: Borsodnak már nincs 15 éve hátra

(Szegedi Márton a kép jobb oldalán) Sajnos több mint jelképes, több mint vészjósló üzenete van az újévnek: Borsod-Abaúj-Zemplén megye első újszülöttje Rontó Rikárdó (!) Brájen (!). A nemzetisége, igen, helyesen tippel az olvasó, NEM norvég. Hogy ilyen névvel valaki egyáltalán anyakönyvezhető, az külön botrány, ugyanakkor persze megkönnyíti e „csodálatos” értékeket hordozó kultúra képviselőinek azonosítását. De ez még semmi. A kis Rontónak ugyanis apja és anyja is Rontó vezetéknévvel rendelkezik.

Foglaljuk hát még egyszer össze, és ízlelgessük: A már 20-25%-ban cigányok, túlnyomórészt a társadalmi normákat figyelmen kívül hagyó, javarészt a dolgozó magyarok által termelt jövedelemből élő(sködő) kisebbség által lakott térségünkben az év elsőszülöttje cigány, szülei nagy valószínűséggel rokonok, és ide a bökőt, hogy segélyesek, nem dolgoznak. S még a nevük is… nomen est omen, vagyis a név intő jel. „Megajándékozták” tehát hazánkat egy újabb, nagy eséllyel csökkent szellemi képességű, így szinte garantáltan a magyarság nyakán élő utóddal. De persze mindehhez szükséges egy olyan magyarellenes, emberellenes hatalom, amely, ha esik, ha fúj, ha az MSZP, ha a Fidesz kormányoz, pénzeli, bátorítja a megélhetési gyerekgyártást, miközben a magyar családok gyermekvállalását inkább csak szavakban támogatja. A cigányokra költött százmilliárdokat a tisztességes, nem segélyből, nem bűnözésből élőktől veszik, lopják el, a mi óvodáinkra, iskoláinkra, kórházainkra, útjainkra, vasutainkra, kulturális életünkre, lakásainkra, egyszóval a jövőnkre nem jut elég, vagy nem jut egyáltalán, míg a bűnözőktől és a szociális hálón élősködőktől nem vonnak el egy fillért sem.
Kedves magyar fiatalok, jobbikosok és nem jobbikosok! A huszonnegyedik órában vagyunk. A Rontó-szindróma több mint a vészharang kongatása. Kétségtelen, hogy a liberális szörnyállam mindent elkövet kipusztulásunkért, de mégsem mutogathatunk kizárólag erre a tényezőre.
Két nagy feladatunk van. Az első, hogy a nehéz körülmények ellenére is rendeljünk alá mindent a gyermekvállalásnak. Ne csak egy, kettő, de három, négy gyermeket is „tervezzünk”. Ne 10 év múlva, hanem mihamarább, mert 15-20 évnél többünk már úgysincs a rettenetes tendencia megfordítására.
A család örömét nem pótolhatja semmilyen fogyasztási cikk. Szingliskedni, felelőtlenül élni könnyebb, mint könnyed szórakozás helyett szeretteinket szolgálni a nap minden órájában. De higgyétek el, sokkal, sokkal jobb. Egy másik dimenzió, egy kis mennyország.
A másik nagy feladatunk környezetünk felvilágosítása. Ne csupán pártemberként, hanem elsősorban magyar emberként közelítsük meg a problémát.
Mindegy, hogy ismerőseink, kollégáink, évfolyamtársaink kire szavaztak, ezt kell megértenünk, és ezt kell megértetnünk velük. Ha továbbra is a rontók szülik tele őseink földjét, ha az eltartók és eltartottak aránya végképp felborul, akkor MSZP-snek, fideszesnek sem lesz országa 30 év múlva. Neki sem lesz orvosi ellátása, nyugdíja, jövője, a puszta élete sem lesz egyáltalán biztonságban. Esetleg elmenekülhet nyugatra, már ha Európa elnégeresedése időközben ezt nem teszi lehetetlenné.
Végül persze utalhatunk arra is, hogy ha legközelebb nem nyúlnak mellé, és a Jobbik kormányra kerül, akkor azonnal megszüntetjük a megélhetési gyerekgyártás állami finanszírozását, felállítjuk a közrendvédelmi telepeket, és tartósan kivonunk a forgalomból minden bűnözőt, miközben a dolgozó, tanuló magyarokat jutalmazzuk az összes lehetséges szociális és gazdasági eszközzel. Például azzal, hogy aki járulékot fizet, az nem az élősködők és bevándorlók számára biztosítja a szociális és egészségügyi ellátást, nyugdíjat, hanem kizárólag a szüleiét.
Boldog új évet, szebb magyar jövőt kívánok minden kedves olvasónknak.
Szegedi Márton, a Jobbik miskolci elnöke és frakcióvezetője
(Kuruc.info)