Mától kezdve lövök. Mindenre és mindenkire, aki hívatlanul, rossz szándékkal, engedélyem és beleegyezésem nélkül próbál meg belépni a portámra. Mert, ha én nem védem meg magam, nem véd meg senki. Még egyszer mondom, lassan, hogy „odafönn” is értsék: senki!
Elfogtak egy borsodi romákból álló, magányos, idős emberekre specializálódott veszélyes bűnbandát, akik válogatás nélkül vittek minden, kezük ügyébe kerülő tárgyat, készpénzt, és hogy nyomatékosítsák elhatározásuk komolyságát, brutálisan agyba-főbe is verték az áldozatokat. Eddig a hír, amit természetesen sikertörténetnek állít be a „Szolgálunk és védünk Rt.”, kiemelve a nyomozás gyorsaságát, hatékonyságát, bravúros voltát. Konkrétan, mondjuk egy az egyben váll lapon veregetik magukat. Hogy milyen alapon nem tudom, valószínűleg biztos ami biztos úr alapon. Az ország Északi fertályán élő (nagyon) kisnyugdíjas meg azzal a nyugodt érzéssel kapcsolja ki a rádióját, hogy minden rendben. Aztán amikor reggel felébred nem találja kedvenc kendermagos tyúkját, üres a disznóól (lovat, marhát évek óta nem tart már), és mint ha a kamra is föl lenne fordítva. És ő még a szerencsésebbek közé tartozik. Nem szorítottak álmában párnát a fejére, nem kötözték és kínozták meg, verték véresre, azon okból, hogy ugyan árulja már el, hol tartja félve őrzött, saját temetésére gyűjtögetett pénzecskéjét. Konkrétumok? Vannak. Tessék csak körbekérdezni a vidéki rokonságot. Cifrábbnál cifrább történeteket fognak hallani, és sajnos, megtörtént eseményeket. Mint ezen a héten, nálunk Felvidékalján, több alkalommal is. Jó, ember nem halt meg. Egyelőre. Mert ezek a most lecsapó brigantik már annyira pofátlanok, hogy fényes nappal, délelőtt próbálkoznak. Apró, néhány százfős helységekben, ahol a lakosság nagy része idős, önmagát megvédeni képtelen ember. Amikor véletlenül észreveszik őket, még nekik áll feljebb: „Visszajövünk, fater, ” mondják, és valóban állják a szavukat. Visszajönnek. Vissza hát, mert tudják, hogy valóban igaz a rendőrségi szóvivők leggyakoribb indoklása: „Nem tudunk minden állampolgár mellé rendőrt állítani”. Az egyre agresszívabb bűnözői kör pedig kihasználja, hogy egyelőre késik, a két hét alatt látványos eredményeket, jobb közbiztonságot hirdető szlogennel debütáló belügyér ígéretének gyakorlati megvalósítása. Miközben megy a kötélhúzás, hogy a rendőrség kapjon-e több pénzt (és jogosítványt), vagy/és inkább erősítsük a polgárőrséget, netán a falu és városőrséget dotáljuk, vagy alternatívaként további – kiugrott rendőrök által alapított – maszek biztonsági cégekre bízzuk az állampolgárok nyugalmát, addig…. Addig folytatódik a bandák rémuralma, az emberek pedig mind jobban félnek, és a maguk módján felkészülnek a váratlan látogatók támadására. A falusi polgárőrök jótékonysági bálokon igyekeznek némi pénzt összekalapozni, hogy legalább elemlámpát (és abba elemet) tudjanak venni, az átlagember meg az ágya mellé készíti azt a szerszámot, amivel esetleg meg tudja védeni önmagát, családját, eddig munkája eredményét. Nekem is van. Rá. Engedélyem. Is. És, ha kell, ígérem használni fogom. Jogszerűen, de könyörtelenül, úgy, ahogy erről a törvény rendelkezik. A támadással egyenlő arányban.