Cenzorképző gyorstalpaló tanfolyam indul, jelentkezés a helyi MSZP, irodájában. Tudják, ott a Corvin (más olvasatban Korvin) utcai épületben, aminek betört ablakához egy időben oly gyakran hívták az üvegest, hogy az illető egy idő után jelentős kedvezménnyel végezte ezt, a számára állandó elfoglaltságot és bevételt jelentő nemes tevékenységét.
Hogy miért volt annyira unszimpatikus némelyeknek pont ez a hely, arról megoszlanak a vélemények. Egyeseket , a kirakatból a nép egyszerű gyermekére szó szerint lenéző szocialista tanácstagok kissé erőltetettre sikeredett kipszmájlingja irritált, mások szerint, az egykor a város legszínvonalasabb turkálójának elvesztése, emeszpések általi einstandolása volt az egyébként elítélendő cselekedtnek számító kődobálások oka. A tetteseket többnyire nem sikerült elfogni, viszont azóta eltüntek a poszterek is az ablakokból – igaz a bálás bolt sem nyitott ki újra. Az ajtón belül viszont bizonyára lázas munka folyik, mert az utóbbi időben, különböző nyomtatott és elektronikus médiákban, közösségi oldalakon olyan mértékben nőtt meg a szocik íráskedve, amihez foghatót a kommunista piálmány (bocs, elütés történt, akarom mondani kiáltvány) megszületése óta nem volt tapasztalható. És ezzel megdőlni látszanak azok a – nem áprilisi – tézisek, melyek szerint ezek a szekfűs srácok nem ismerik a betűket, csak a számokat. A saját családi házuk, autójuk, és bankszámlájukét. Bárki bármit is állít, ez nincs így. Igaz, még csak lassan, szótagolva – ahogy a botoxmentes életmód élharcosa, Lendvai Ildikó, agit-prop. néptanító asszonyságtól ellesték – alakulnak a szavak, de semmi baj, idővel lesznek ezekből mondatok is. Mit lesznek? Vannak. Kijelentő, felkiáltó, felszólító, kérdő mondatok, melyekben egyetlen közös vonás lelhető fel: a mostani kormány alkalmatlansága. Igaz, még nem saját kútfőből születnek eme veretes alkotások, inkább afféle speciális, egyéni, szemellenzős szerkesztési látásmódot tükröző anyagok. Érdekes módon, valahogy mindig az állítólagosan elnyomott, hallgatásra kényszerített, szájkosár viselésére kötelezett (nemzetközi felmérések szerint, így is 80%- n a jelenlegi ellenzék túlsúlyában lévő) médiumokból mazsoláznak ezek az Avas aljai (meg diósgyőri, efszolcai és mályi) fiúk. Csak a kiegyensúlyozott tájékoztatást elősegítendő – gondolom én. Meg azt, hogy – már elnézést az alpári kifejezésért, de tudják, a Népkert fák alatt, meg a Kálvária dombon nehéz volt nem odafigyelni a nagyokra – elmennek maguk Pécs-Ába. (Pécs B foglalt, éppen székelnek benne). Amit csinálnak, lokális, országos szinten, azon belül és kívül, azt hívják cizelláltan úgy, hogy csúsztatás. És ezt kommunikálják, érthetőbben, cenzúrázzák önök. Olyan mérhetetlen gőggel, cinizmussal, mint ha az elmúlt nyolc évben sikert sikerre halmoztak volna. Igaz, azt is cenzúrázták, akár csak legendás elődeik, csak éppen fordított előjellel. Újabban pedig úgy megszállták az internetes közösségi oldalakat is, kizárólag propagandisztikus utalásokkal, mint ’45-ben Magyarországot a Vörös Hadsereg. Csak halkan jegyzem meg: megszállás és felszaba-dúlás között parányi a különbség, tisztelt cenzor uraim. Én már csak tudom, hiszen a Felszabadító kutya utcában születtem.