Utcára folyó szennylé ügyben a rendőrség Kriza Ákos Polgármester Úr szándékos félrevezetése tárgyában /hamis tanúzás miatt/ nyomoz

, melyben valószínű, hogy Kriza Ákos Polgármester Urat is ki fogják hallgatni.

Részletek:

– 2010 December 21. napján tartott közmeghallgatáson újabb bejelentést lett téve utcára folyó szennylé tekintetében. A bejelentésre Dr Kriza Ákos Polgármester úr adott választ JE.77.130/2010 ikt. Számon, melyben bizonyítható, hogy hamis felvilágosítást adtak Polgármester úr számára.

Részletek az indoklásból:

1./ Szakértő azt állítja, hogy folyamatosan tesz intézkedéseket, felszólításokat, szabálysértési eljárásokat és bírságok kiszabására került és kerül sor.

Elhallgatja azt, hogy a 2004. évi CXL. Törvény 94. § (1) szerint, ha a hatóság a hatósági ellenőrzés eredményeként megállapítja, hogy az ügyfél a jogszabályban, illetve hatósági határozatban foglalt előírásokat megsértette, a) a jogellenes magatartás megszüntetésével vagy a jogszerű állapot helyreállításával, valamint a jogkövetkezményekre történő figyelmeztetéssel végzésben kötelezi annak megszüntetésére /nem megpróbálja, nem felkéri, hanem kötelezi./

2./ Szakértő elismeri, hogy a zárt szennyvíztároló hiányzik és arra hivatkozik, hogy az építési hatóság nem kötelezheti a lakosokat szigetelt szennyvíztároló létesítésére.

Ezzel ellentmond a A zárt szennyvíztároló létesítése tekintetében az építésügyi és építésfelügyeleti hatóságok Kijelöléséről és működési feltételeiről szóló 343/2006. (XII.23.) Kormányrendelet 1. § (1) bekezdés a település önkormányzat jegyzőjének hatáskörét állapítja meg. Ezen túlmenően a 2004. évi CXL. Törvény 20. § (1) A hatóság a hatáskörébe tartozó ügyben illetékességi területén, valamint kijelölés alapján köteles eljárni

3./ Szakértő azt állapítja meg, hogy „az utcára folyó szennylé” a jogszabályok alkalmazása szempontjából nem tekintendő folyékony hulladéknak./??/

Ezzel szemben a települési folyékony hulladék /emésztőgödörből származó szennyvíziszap/ hulladéknak minősül a hulladékok jegyzékéről szóló 16/2001. (VII.18.) KÖM rendelet 1.számú melléklete alaplistája a települési főcsoportban 20 03 04 EWC kódszámon tartja nyílván.

A Hgvhr 3§ b) ba) pontja szerint a települési folyékony hulladék: emberi tartózkodásra alkalmas épületek szennyvíztároló létesítményeinek és egyéb helyi közműpótló berendezéseinek ürítéséből származik Értelemszerűen ide tartozik a nem emésztőgödörben, hanem hordóba vödörbe elhelyezett ürülék és vizelet tárolása és utcára történő folyatása és kiöntése is, mivel szabálytalan közműpótló ürítéséből származik.

4./ Szakértő azt állapítja meg, hogy az utcára folyó szennylé a környezetvédelmi és vízügyi felügyelőség hatáskörébe tartozik, és intézkedni is nekik kell.

Ezzel szemben a 72/1996. (V.22) Korm. Rendelet 24§. (1) b) pontja, melyben a település jegyzőhöz telepíti az 500m3/év mennyiséget meg nem haladó és kizárólag házi , kommu-nális szennyvíz szikkasztását szolgáló létesítmény megépítéséhez, használatbavételéhez, átalakításához és megszüntetéséhez a vízgazdálkodással kapcsolatos hatásköröket.

5./ Szakértő azt vetíti le törvényekkel alátámasztva, hogy milyen lehetősége van a jegyzőnek a szennyvíz szikkasztását engedélyezni, ill mikor létesíthető szikkasztó házi szennyvíz elszikkasztására.

Elhallgatja azt, hogy Hgtv 24§ (1) bekezdés szerint a települési önkormányzat szigorúbb hulladékgazdálkodási előírásokat is meghatározhat. Jelen esetben – ahol nincs szennyvízcsatorna, ott szigetelt szennyvíztároló használata kötelező -.

Megjegyzés: Az önkormányzat azért hozta ezen szigorú szabályozást, mivel Miskolc majdnem teljes része vízbázisvédelem alatt található, ahol a

– 123/1997. (VII. 18.) Korm. Rendelet 5. melléklet 10 pontja szerint és a ÉKÖVÍZIG 20.540/1987 számú határozat alapján, szennyvíz szikkasztás és elnyeletés tilos.

/aki igényli, vagy nem hiszi el, hogy ilyen le van írva, annak a Miskolci Polgármesteri választ megküldöm/

Miskolc, 2011-02-01

Szemes István