Borsod-Abaúj-Zemplén megye az összeomlás szélén áll, az encsi kistérség településvezetői éhséglázadásoktól félnek. A kivéreztetett környéknek az utolsó lökést az új közmunkaprogram adhatja meg, amely a helyiek szerint nem biztosítja a létminimumot sem és köze sincs a beígért „értékteremtő munkához”.
– Jöjjön ide az Orbán Viktor, aztán megtudja, milyen Borsodban az élet!
– Jobban jár az Orbán, ha otthon marad! (röhögés)
Az encsi kistérségben járunk Kaufer Virággal; az LMP-s képviselőt pártjának helyi képviselője hívta meg, hogy mint a parlament foglalkoztatási bizottságának tagja, személyesen is meghallgassa, milyen problémákkal küzdenek meg a borsodi falvakban nap mint nap a lakosok és a polgármesterek.
A vegyesen jobbos-balos polgármesterek számára a legkisebb ellenzéki párt képviselőjének látogatása is nagy esemény, mint egyikük fogalmazott, „G. Nagyné Maczó Ágnes járt itt utoljára kampányidőszakon kívül, még ’91-ben”. A hét-nyolc polgármester nem vállalta nevét, a látogatást munkamegbeszélésnek tartják, a panaszáradatuk szerint a januárral életbe lépett új közmunka-szabályozás alig egy hónap alatt lehetetlen helyzetbe hozta a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Miskolc és Kassa között található térséget. Az itteniekkel a kormány sem a rendszer kidolgozásakor, sem azóta nem egyeztetett, a környéken az éhséglázadás reális veszély.
A településvezetők tapasztalatai éles kontrasztban állnak a foglalkoztatásügyi államtitkár kijelentéseivel, Czomba szerint ugyais a közmunkával kapcsolatban az állam elvárása, hogy munkabért csak az kaphat, aki értéket teremt, segélyhez pedig csak az juthat, aki megfelel bizonyos feltételeknek. A polgármesterek viszont azt mondják, a korábbi rendszerben domináns 8 órás, jellemzően hosszú távú foglalkoztatás helyett az új modell a négyórás munkaidőt részesíti előnyben, amennyi idő alatt „értelmes munkát nem lehet végezni”, az érte járó 31 ezer forint alig két-háromezer forinttal több, mint a bérpótló juttatás (bpj, legújabban így hívják a korábbi kormány alatt rendelkezésre állási támogatásnak nevezett munkanélküli segélyt), és ezért „nem motivál”.
Nem áll jól a kezében a bozótvágó
A bpj ráadásul csak akkor jár, ha az igénylő az előző évben 30 nap munkaviszonyt fel tud mutatni. Az önkormányzatoknak jutó, országosan felére-harmadára csökkenő források miatt a közmunkásokat cserélgetni kell, hogy jövőre senki se maradjon segély nélkül. A települések ezért gyakran kénytelenek lemondani az akár több éve dolgozó, kipróbált munkaerőről. „Nem adom a huszonháromezres bozótvágót akárkinek a kezébe” – jelenti ki az egyik vezető – „ezzel senkinek sem vezet út a munka világába”.
A kormányzati látszatoptimizmusról sokat elmond, hogy a polgármestereknek a miskolci munkaügyi központ is azt javasolta, rotálják a munkásokat. Az intézmény egyébként afféle forráselosztó-munkaközvetítő szerepet játszana, ezek közül az utóbbi értelmetlen („hiába mész oda, munka ott sincsen”), az első még káros is: a települési normatívák leosztásánál a polgármesterek szerint nem nagyon veszik figyelembe a helyi jellegzetességeket.
Nem mintha ez sokat számítana: a feladatokkal agyonterhelt, viszont bevételekben („iparűzési adóból a falunak tavaly negyvenezer forint jövedelme volt”) nem bővelkedő önkormányzatok gyakran a helyi intézményekben dolgozókat, óvónőket, fűtőket, időssegítőket, vagy a közmegelégedésre működő településőrséget is a közmunkaprogramon keresztül foglalkoztatták: máshogy nincs rá pénz. „Van két vagyonőri képesítéssel rendelkező emberem, ez a képesítés kell az őrködéshez. Most taníttassak ki még hatot önkormányzati pénzből, hogy rotálhassam őket?” – teszi fel a költői kérdést az egyik vezető: a faluban többé nem lesz településőrség, ugyanis a korábbi több tucat státuszra elegendő forrás helyett alig hat-hét embert foglalkoztathat a programon belül.
Eszmecsere
A beszélgetésen elhangzó mondatok jellemzőek a társágra, a településvezetők egymás szavába vágva írják körül ugyanazt a problémát:
– Nem hitték el az emberek, amikor jöttek munkáért, én meg azt kellett mondjam nekik, hogy nincsen. A híradóban nem így hallották.
– Az öt-tíz fős kemény mag, a hosszú távú közmunkások húzták magukkal az olyanokat is, akik húsz éve nem dolgoztak.
– A középosztálynak mondható réteg is lecsúszott. Kikapcsolták náluk a vizet, kútrajárók lettek, nem tudják a gyerekek a vécén végezni a dolgukat.
– Nincs bolt a településen, két emberrel hozatom a tejet, kenyeret, gyógyszert a faluba. Reggel összeírják, délután kiviszik mindenkinek. Márciustól ezt én csinálom, vagy nincs kenyér.
– Csak a múlt héten negyven családnál kapcsolták ki az áramot.
– Ma fényes nappal törtek be a boltba. Itt ilyen soha nem volt.
– Két évig nem őriztük a határt, egy szem krumpli nem tűnt el.
– Éheznek az emberek.
Lázadás
A cigány kisebbségi önkormányzati vezetők (CKÖ) még feszültebbek, igaz, az országgyűlési képviselő náluk is ritka jelenség: Kaufer Virág látogatására vagy negyvenen gyűltek össze. A cigányság többszörösen hátrányos helyzetben van a munkanélküliség sújtotta vidéken: egy fiatalember, a kisszámú helyi diplomások egyikeként biológus laboránsként dolgozott három évig a miskolci ÁNTSZ-nél. Azt mondja, nem bírta a kiközösítést. Nem mintha a szakmát végzettek között jobb lenne a helyzet: „a fiamnak kezében a papír, most képezték ki kőművesnek. Ez egy szép dolog. De kenyeret nem fog keresni… mert nincs munka” – mondja az egyik CKÖ-s.
Nincs egyedül az elkeseredésével: „Én nagyon haragudtam azokra, akik elmentek meg csóreltak – én nem ezt tanultam otthon. De ha máskülönben a gyerekemet kell nézni éhen, hát én is elmegyek” – közli egy másik – „Hogy a közmunkaprogram? Jobb lenne nekünk a gyors halál”.
„Már régen nincs az, hogy a magyaroknak van földjük, marhájuk meg lisztjük. Nekik sincs. Szörnyű szegénység van, nem tudnak mit csinálni az emberek.” „Minden gondnak a megoldója a munkahely. Ha lenne munka, a kistelepüléseken gyakorlatilag megszűnnének a tyúklopás kaliberű bűncselekmények.”
Hasonló mondatok hangoznak el egy ináncsi lakógyűlésen is, a korábbi közmunkások követelik a nyolc órájukat: Egy asszony jellemző pályaképet rajzol fel: „58 éves vagyok, megrokkantam. Az 50 százalékos segélyből, 27 ezer forintból viszont nem tudok megélni. A közmunkával kerestem 60 ezret, a férjemmel együtt összesen 110 ezer forintunk volt, plusz van egy főiskolás gyermekünk. Voltam én régebben Miskolcon dolgozni, egy hónapra 27 ezer a bérlet: azt a hó végén térítették meg. Addig nélkülöztünk. De 30 ezer forinttal most hova menjen az ember dolgozni?”.
Milyen vállalkozók?
Az encsi kistérségben élőket láthatóan kevéssé érintette meg az a szintén hétfői hír, hogy az önkormányzatoktól elvont és leginkább a vállalkozásoknak átadott közmunkás pénzből húszmilliárd forintnyi pályázatot írnak ki Észak-Magyarországon. A beszűkülő lehetőségek korábbi menekülőútvonalát – a feketemunkát – is lehetővé tévő vállakozások ugyanis szintén elsorvadtak a környéken. Üveges Gábor hernádszentandrási polgármester szerint ezért is tett volna jót az új szabályozásnak, ha várnak a bevezetésével, hagynak időt a kis- és középvállalkozások felhizlalására. „Volt nemrég Miskolcon egy polgármesterfórum, és a megjelentek 99 százaléka ugyanazokkal a problémákkal szembesült. A statisztikai hivatalnak dolgozunk, miközben a lehetséges következmények beláthatatlanok.”
Gulyás Pál, ináncsi LMP-s és cigányönkormányzati képviselő azt mondja, ha nem történik változás, a lehető legszélesebb társadalmi bázissal lépnek fel. Nyílt levelet írnának Orbán Viktornak, Czomba Sándornak és Farkas Flórián cigányvezetőnek címezve, ha ez sem válik be, tüntetésre készülnek. „Talán az utolsó pillanatban vagyunk, amikor még időben lehet változtatni a törvényen” – jelenti ki Gulyás.
A lakógyűlés egyik résztvevőjének azonban van még hozzáfűznivalója. „Jönnek itt az egészségmegőrzéssel… Hát hogyan őrizze meg az ember az egészségét, ha csak ócska kínai cipőt tud venni? Télen vékony, nyáron meg a negyven fokban rárohad az ember lábára. Azt mondják, büdösek az emberek. Nem büdösek, csak a cipőjük szar!”
romnet.hu