Rendkívül fontos mérkőzés várt pénteken este a Jegesmedvékre. A harmadik hely megszerzéséért folytatott küzdelemben a Fradi számít a legnagyobb ellenfélnek, és most az a feladat várt a Macikra, hogy idegenben győzzenek ellenük. Ez sajnos nem sikerült.

A Jegesmedvék ismét nem tudtak teljes kerettel kiállni, hiszen Derton már nem tagja a csapatnak, Egri és Urbán pedig sérülés miatt nem állt Bob Dever rendelkezésére. Az első harmad nagyon pörgősen kezdődött, hiszen Budainak már a 20. másodpercben be kellett mutatnia az első védését, a 28.-ban pedig már megítélték az első kiállítást a Miskolc ellen. A 6. percben Saluga lőhetett, a kipattanót is rátette, de végül Pleszkán védett. Enyhe fölényben játszott a hazai csapat, de ritkán jutott el veszélyes helyzetig. A 9. percben Vychodil lövését védte biztosan Budai. A 15. percben egy kapu előtti kavarodásban többször is megütötték Budait, ebből aztán dulakodás alakult ki. Ennek végén a ferencvárosi Kiss magából kivetkőzve, ordítva rohant Waddell után, hogy verekedjenek, de szerencsére a miskolci hátvéd kitért a provokáció elől. A 16. percben megszerezte a vezetést a Fradi: emberelőnyben Vychodil a kék vonalról kilőtte a felső sarkot (1-0).
Büntetőt védett Budai
A második harmadban sokkal jobban játszottak a Macik. Waddell már a 40. másodpercben tesztelte Pleszkánt, ám ebből még nem lett gólt. A 7. percben viszont már egyenlítettek a miskolciak: Rafaj lövése kipattant Pleszkánról, és a pakkot Dubek emelte közelről a hálóba (1-1). Ebben a harmadban már a vendégek játszottak inkább fölényben, de a Fradinak is akadtak veszélyes támadásai. A 16. percben emberhátrányban kontrázott a Ferencváros, kavarodás alakult ki miskolci kapu előtt, amelynek végén Gebei büntetőt ítélt a Fradi javára. A rávezetést Jánosi hajtotta végre, de lövését Budai remekül hárította. Szűk egy perccel a harmad vége előtt Borsos távoli lövése akadt meg a felső sarokban (2-1). Nem sokkal később ismét a ferencvárosi Kiss „vadult meg”: ezúttal Bonarral akart verekedni, ment utána, ordított, mint aki az eszét vesztette, de ezúttal sem vették fel a kesztyűt a vendégek. Az már más kérdés, hogyan lehet megtűrni ilyen viselkedést a jégen, már másodszor a meccs folyamán.
Üres kapus gól a végén
A harmadik harmad első felében a Miskolc mindent egy lapra feltéve támadott, időnként be is szorította a vendéglátókat, ám gólt nem sikerült lőni. A 12. percben Mamic a harmad közepéről talált be Budai kapujába (3-1). A harmad vége előtt 1 perccel Budai lejött, ám ennek egy üres kapus gólt lett a vége, amelyet Borsos ért el (4-1).
A Jegesmedvék nem játszottak rosszul, ám sem az emberelőnyök kihasználása, sem a góllövés nem ment, és így nem lehet mérkőzést nyerni.
Jegyzőkönyv
Ferencváros-Orangeways – Miskolci Jegesmedvék JSE
4-1 (1-0, 1-1, 2-0)
Pesterzsébetii jégcsarnok, 200 néző
V: Gebei, Abonyi, Wolf
Kiállítás: 16 perc illetve 8 perc
G: Vychodil, Borsos (2), Mamic ill. Dubek
MJJSE: Budai K. – Budai R., Szilágyi, Gőz, Saluga, Láda B., Kis, Waddell, Bartzen, Láda P. Dubek, Korpos, Bonar, Kállai, Majoross, Dányi, Rafaj, Sijka, Gyenes (k). Edző: Bob Dever.
Ferencváros-Orangeways: Pleszkán – Ványi, Hoffmann, Borsos, Nagy, Jánosi, Vychodil, Schellin, Horváth, Borbás, Dancsfalvi, Bontovics, Kiss, Marosi, Mamic, Peterdi, Székely Mádai, Galló, János, Onodi (k). Edző: Fekti Bálint
Bob Dever: – A különbség ma az volt, hogy mi többet hibáztunk, és elpazaroltuk az emberelőnyöket. Másrészt pedig továbbra sincs szerencsénk a döntő pillanatokban.