A 35 éves sportoló február 18-án tért vissza Argentínából, ahol az utóbbi két hónapban egy nemzetközi 12 futamos versenysorozaton szerepelt

– nem is akárhogyan, az utolsó állomás után ugyanis az ő nyakába akasztották az aranyérmet.

– Szerencsével juthattam ki Bahía Blancába, egy korábbi olasz klubom ajánlott az ottani verseny szervezőinek figyelmébe. A meghívásos versenyen rajtam kívül a sok helyi motoros mellett olasz, osztrák, német
és bolgár versenyző is érkezett Európából, ám szerencsére őket is sikerült megelőznöm, és a két hónapos versenysorozat végén a dobogó tetején találtam magam. Hatalmas élmény volt ez az időszak, és nem csak a 36 fokos meleg miatt: minden versenyünkön nyolcezer őrjöngő argentin előtt motorozhattunk – emlékezett a versenyző, aki szerelőjével, Vaskó Norberttel teljesítette a kalandos túrát.

Magosi egyébként tősgyökeres szegedi, a sportág fénykorában itt tanulta meg az alapokat, az utóbbi években pedig a lengyel harmad-, majd másodosztályban szereplő Miskolc Speedwayst erősítette.

– Áprilisban ismét belevágok egy kalandba, első szezonomat kezdem meg a Poznan színeiben. A lengyel együttes szintén a második vonalban szerepel, a bajnokságban tíz meccset hazai pályán, tízet idegenben vívunk majd meg a rivális klubokkal. Kiváló együttesek ellen szerepelhetek, ám a legnagyobb erőpróba talán a felkészülés alatt rendezendő „edzőmeccs”, a Gorzów elleni összecsapás lesz. Ellenfelünknél olyan klasszisok szerepelnek majd, mint a lengyelek legjobbja, a világbajnok Tomasz Gollob, és a háromszoros vb-első dán Nicki Pedersen. Hatalmas élmény lesz, annyi szent
– mondta.

Jogosítvány nélkül

– Autóval jöttem. Bár robogózni is szoktam, sajnos nagymotorra nincs meg a jogosítványom, így ilyenkor a gépkocsit használom – mondta találkozónkon Magosi Norbert. Azért nem nehéz kitalálni, nem jönne zavarba egy nagyobb „vason” sem.
delmagyar.hu