Rendkívül fontos, és éppen ezért igen kemény mérkőzés várt a Miskolci Jegesmedvék jégkorongcsapatára kedden este. Az a Ferencváros látogatott ugyanis a Népkertbe, amellyel a legnagyobb küzdelmet folytatják az OB1 középszakaszának harmadik helyéért. A Macik óriási küzdelemben remek győzelmet arattak.

Az első harmad első lövését alig egy perc elteltével Rafaj adta le, Pleszkán a botos kesztyűvel tolta oldalra a pakkot. A 4. percben Szilágyi lövésére hördült fel a hazai közönség, de csak mammutot talált. A 6. percben vezetést szerzett a vendégcsapat: Jánosi lövése kijött Budairól, éppen Kiss elé, akinek így már csak az üres kapuba kellett lőnie (0-1). A 19. percben Láda Balázs kékvonalas lövése Pleszkánról Saluga elé pattant, de ő ismét csak a vendégkapus gyomrán át akart gólt lőni.
Meg nem adott gól és büntető
A második harmad elején a hazaiak jelentős fölényt harcoltak ki, a Fradi játékosai kétszer is a büntetőpadon találták magukat. Az emberelőnyöket azonban a sok lövés ellenére sem sikerült kihasználni. A 10. percben egyenlítettek a hazaiak, de Varjú nem adta meg a gólt kislesre hivatkozva. A 15. percben csaknem emberhátrányból egyenlítettek a Macik. Bartzen szerzett korongot a vendégharmadban, és lövését Pleszkán csak szerencsével tudta hárítani. Záporoztak a lövések Pleszkán kapujára, de a hazaiak naggyá tették a vendégportást. A 17. percben Bartzen egyedül állt Pleszkánnal szemben, de nem tudta kihasználni a ziccert. A 18. percben Bartzen egyértelmű gólhelyzetben rántották le, ám általános megdöbbenésre és felháborodásra Varjú nem adta meg a jogos büntetőt a hazaiaknak, pedig a sértett már fel is állt a rávezetés kezdőpontjára. Egy másodperccel a vége előtt Bonar hagyott ki egy szólót. Ebben a harmadban csak óriási szerencsével – illetve például a meg nem adott gól, és büntető esetében külső segítséggel – tudta kivédekezni a Fradi a Jegesmedvék rohamait, a vendégeknek momentuma sem volt.
Majoross egyenlített
A harmadik harmadban maradt a hazai fölény, a sok Maci-lövés, Dubek lökete a 7. percben például milliméterekkel ment el a vas mellett. A 9. percben Vychodil kesztyűs kézzel ütötte meg Bonart, de a közelben álló Varjú nem ítélt semmit. Látszott, hogy fárad a Fradi, egyre nehezebben vették üldözőbe a hazaiakat. A 9. percben Bonar fonák lövése már túljutott Pleszkánon, ám az egyik védő végül még a fekvő kapushoz tudta szorítani a korongot. A 11. percben azonban már nem bírta tovább a hatalmas nyomást a Fradi. Az egykori fradista Majoross mattolta Pleszkánt egy életerős, a harmad közepéről leadott lövéssel (1-1). A 13. percben óriási kavarodás alakult ki a Macik kapuja előtt, ám végül sikerült tisztázni. A vége előtt a Macik több nagy helyzetet is kihagytak, így jöhetett a hosszabbítás. Ebben mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek, ám gól ezúttal sem esett, tehát a büntetőkre maradt a döntés.
Kállai és Waddell biztoskezű volt
A rávezetést a Fradi, egészen pontosan Kiss kezdte, de lövését Budai védte. Nagy meglepetésre a hazaiaktól a sajátnevelésű fiatal Kállai volt az első vállalkozó, és csodás mozdulattal emelt a felsősarokba. Schellin gyenge próbálkozását Budai hárította, Bartzen viszont fölé lőtt. Borbás nem hibázott, Majoross viszont igen, így ezt követően felváltva jöttek a csapatok. Bonar lövését védte Pleszkán, Borbás ismét nekiindult, de Budai remekül szúrt a bárddal így oda lett a helyzet. Kállai is vállalta az újrázást, de a második neki sem ment, majd Budai kifogott Borsoson. Waddell magabiztosan lőtt a jobb felsőbe, míg Jánosi lövését a lepkés kesztyűvel kapta el a hazai kapus, így a Jegesmedvék nyerték meg a mérkőzést.
A Macik óriási küzdelemben, nagy fölényt harcoltak ki, és megérdemelten nyerték meg a mérkőzést, a főként védekezésre kényszerülő Fradival szemben.
Meg kell említeni, hogy a Ferencváros tagjai láthatóan nem tudták elviselni a vereségét, már a kézfogásnál kisebb lökdösődés támadt, majd a levonuló zöld-fehér játékosok útszéli stílusban üvöltöztek a nézőkkel, a folyóson az eléjük kerülő tárgyakat szétrugdosták, a botjukkal a szurkolókat fenyegették. Szomorú volt látni, hogy volt válogatott játékosok, akiknek éppen példát kellene mutatniuk, gyerekek felé ordítanak ocsmány dolgokat. Szerencsére Fekti Bálint higgadt maradt, ő próbálta az öltözőbe terelni megvadult játékosait.
Jegyzőkönyv
Miskolci Jegesmedvék JSE – Ferencváros-Orangeways
2-1 bü.u. (0-1, 0-0, 0-1, 0-0)
Miskolci Jégcsarnok, 600 néző
V: Varjú, Juhász, Székely
Kiállítás: 16 perc, illetve 24 perc (+ 10 perc fegyelmi Dancsfalvi)
G: Majoross ill., Kiss.
MJJSE: Budai K. – Budai R., Szilágyi, Gőz, Saluga, Láda B., Kis, Waddell, Bartzen, Láda P. Dubek, Korpos, Urbán, Bonar, Kállai, Majoross, Dányi, Rafaj, Sijka, Gyenes (k). Edző: Bob Dever.
Ferencváros-Orangeways: Pleszkán – Ványi, Hoffmann, Borsos, Nagy, Jánosi, Vychodil, Szabó, Schellin, Borbás, Dancsfalvi, Bontovics, Kiss, Marosi, Mamic, Peterdi, Székely Mádai, Galló, Barabás, Szabó (k). Edző: Fekti Bálint
Bob Dever: – Az első harmadban jól, a másodikban remekül játszottunk. Pleszkán elképesztően védett, ő tartotta meccsben a Fradit. A harmadik harmadban is sok helyzetet alakítottunk ki, és végre egyet sikerült kihasználni. Pontokra volt szükségünk, és ezeket nagy harc árán, de megszereztük. Igazi rájátszás-stílusú mérkőzés volt. Kállai Csabi büntetője a szezon egyik fénypontja volt számomra. Nagyon örülök, hogy ilyen örömöt tudtunk szerezni fantasztikus közönségünknek.
Fekti Bálint: – Hitetlenkedve néztük végig, hogy ilyen fontos mérkőzésen, mint a mostani, milyen bíráskodás folyik. A szezon egyik legjobb meccsén nemcsak a jó napot kifogó Miskolc, hanem a bíráskodás ellen is küzdenünk kellett. Úgy nézett ki, hogy a jól játszó Miskolcot és a bíráskodást is sikerül megvernünk, de az utolsó pillanatban alulmaradtunk.