A február 18-20-a között megrendezett Kocsonyafesztivál Zöld Sátrában a Magyar Kerékpárosklub Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Szervezete már hagyományos szereplőként kapott kiállítóteret.

Standunknál egymást váltották a látogatók.

Egyik legnépszerűbb attrakciónknak a hagyományos BMX turmix bizonyult. A turmixoló bringát megtekerők körében jól fogyott a banánturmix.

Bringaerőművünk az idén nem volt, azonban sikerült a szükségből erényt kovácsolnunk:

kerékpárral, görgő segítségével egy vitrinben elhelyezett kis, 1:120 méretarányú mozdonyt lehetett megindítani és mozgatni.

Ez a mozdony igazán különleges útvonalon haladt: a pályával a Hold Föld körüli pályáját modelleztük, bemutatva a Bringázz a munkába! kampány tavaly tavaszi teljesítményét is.

Külön megjelöltük, hogy milyen kevés hiányzott ahhoz, hogy a BAM! résztvevői megtegyék a Hold teljes Föld körüli pályájának megfelelő távolságot!

A mozdony egy kocsit húzott maga után, amelyen a BAM! logóját helyeztük el.

Felnőttek-gyerekek egyaránt lelkesen tekerték a bringát, és örömmel figyelték a kicsi mozdonyt.

Sokan érdeklődtek, hogy milyen fejlesztések várhatók a városban, és örültek, hogy a szóbeli tájékoztatás mellett részletes kiadványunkat is megkaphatták.

A megyei balesetmegelőzési bizottság által biztosított karszalagokkal, láthatósági mellényekkel, kiadványokkal, és néhány MK-s aprósággal tudtuk jutalmazni azokat, akik vállalkoztak tesztjeink kitöltésére és megforgatták a szerencsekereket.

Itt számunkra is meglepetést okozott, hogy a gyerekek mennyire nincsenek tisztában a jobbkéz-szabállyal, nemhogy alkalmazni nem tudják, de sokan még hallani sem hallottak róla.

A hibák miatt lehettünk volna tehát picit szőrösebb szívűek, mégis mindenkinek jutott a mézeskalácsból készült bringából. Volt, aki látva a mézeskalácsot majszolókat, eleve úgy jött hozzánk, hogy mézeskalácsért szeretne tesztet írni.

Megkeresett minket a Vizsolyi Idegenforgalmi és Kulturális Központ vezetője, Daruka Mihály, és elmondta, hogy szeretne együttműködni a bringásokkal. Erre később még visszatérünk.

https://picasaweb.google.com/kerekparosmiskolc

Úgy értékeljük, hogy a standolás legalább két szempontból hasznos volt, egyrészt javítani tudtuk a közvéleményben a kerékpárosokról kialakult képet, másrészt közlekedési ismereteket tudtunk átadni felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt.

Köszönet mindenkinek, aki bárhogy hozzájárult e két és fél nap sikeréhez.