2011.02.23. 10:31 calveroMa éjjel kivételesen végigaludtam az éjszakát. Nagy mutatvány ez esetemben, még ha bizonyos nyugtató és fájdalomcsillapító segedelmével történt is. Mert többnyire forgolódással, hánykolódással töltöm az éjszakákat. Nem csak az agyamat nehéz leállítanom, képzeletemben különböző rémképekkel, melyek álmomban még rémesebbek lesznek. Nem csak lelki oka van a nemalvásnak. Fizikai oka is. Mert ha hanyatt fekszem, és esetleg elaludnék, azonnal felébredek a saját horkolásomra. (Csak hanyatt fekve horkolok.) Ha a bal felemre fekszem, öt perc múlva iszonyúan hasogat a vállam. Ha átfordulok a jobb oldalamra, akkor tíz percen belül beleüt a fájás a forgómba és a csípőmbe. Tehát: se bal, se jobb. (Ez egykor egy politikai szlogen is volt, ami – ahogy minden ilyen – ama párt arcátlan hazugsága volt.)
Oka pedig e sajgó fájdalmaknak – egyebek mellett – hogy pl. 1998-ban, Alaszkában egy egész jávorszarvast hordtunk ki a vadonból hátizsákban a kocsihoz. Mert azok a helyek kocsival megközelíthetetlenek. Egyszerre kb. 50 kg. fért el a hátizsákban, és fordultunk vagy háromszor, mire a kb. 800 kilós jávorbika minden részét a kocsiba raktuk. Három évvel később az Északi Jeges Tenger közelében, a tundrán, egy rénszarvas kicsontozott húsát vittem a hátamon 5 mérföld távolságból (ami kb. 8 kilométer.) Botladoztunk barátommal az ingoványon meg zsombékon, kerülgetve az élőmocsarakat, melyek nyomtalanul elnyelik az embert, megküzdve az eltévedéssel, ami azon a területen azonos lett volna a lassú halállal. És több ilyen eset is volt vadászutaim során, s mindezek elkoptatták a fogóm és csípőm porcait, a hátizsák pántja pedig a jobb vállam izületét.
Gyermekkorom kedvenc indiánregény hőse (amit Karl May egy magyar utazóról mintázott), Old Sutterhand jut eszembe, és sápadtarcúként hamarosan fölveszem az Old Sam nevet. (Magyarul: Öreg Szem.)
Calvero