Levelet hozott a posta, a feladó nem más, mint maga Magyarország Kormánya. Nem a Magyar Köztársaságé, mint jogi-politikai alakulaté, hanem csak így, sallangmentesen, Magyarországé.

Pontosabban nem is ők, hanem a nevükben a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (WTF?) küldte a levelet, amelynek már rögtön az elején leszögezik, hogy a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény 1. §-a szerint mindenki maga rendelkezik személyes adataival, és azt a Hivatal nem adta ki senkinek.

„What da FUCK?!” — kérdezhetné Ice-T, ha kapott volna ilyen levelet, de ő nem kapott, mert nem magyar állampolgár, úgyhogy legfeljebb ha a távolból röhöghet azon, hogy egyrészt a levél jelzi, hogy bizony a személyes adataival mindenki maga rendelkezhet, másrészt egyből a politikai cirkusz céljaira használja föl azokat a személyes adatokat, amelyeket nyilvánvalóan nem efféle célból őriz a magyar állam lakosságnyilvántartó hivatala. Teszi ezt mégpedig anélkül, hogy ehhez a megkeresettek (úgy is, mint az idézett jogszabály szóhasználatával :”érintettek”) hozzájárultak volna.

Node ezen emelkedjünk is fölül — lesz aki majd bebizonyítja nekünk éles eszű érvelésével, hogy a nevünk és a postacímünk e törvény alkalmazása szempontjából nem személyes adat –, a lényeg nem a jogilag aggályos megkeresés, hanem, mint minden egyes egyéb levélküldemény esetében: maga a tartalom.

A borítékba egy válaszborítékot és három darab papírt tettek, az egyik maga a személyes adatokról szóló (nevezzük kissé cinikusnak) kioktató fecni, a másikon Szájer József és Szili Katalin a Nemzeti Konzultáció 2011 nevű szervezet nevében győzköd bennünket arról, hogy micsoda csudálatos és történelmi esemény az, hogy feleletválasztós kérdőíven való ikszelgetéssel alkotmányozhatunk, a harmadik papír pedig maga a feleletválasztós kérdőív, amelyen ikszeléssel alkotmányozhat, aki akar.

Sem a Nemzeti Konzultáció 2010 két jeles személyisége, sem maga a kérdőív nem ad valódi választ arra, hogy milyen kényszerítő közjogi oka van az alkotmány újraszövegezésének, ahogyan arra sem, hogy melyik választási ígéretét váltja valóra a kormányzó párt azzal, hogy éppen most látta elérkezettnek az időt arra, hogy új alkotmányt adjon a Magyar Köztársaságnak Magyarországnak (oda kell figyelni a szóhasználatra!). Egyedül Szájer „Európai parlamenti képviselő” (sic!) ajánlásában található némi utalás erre, ti. „tartozunk vele 1956 hősei és mártírjai emlékének”, hogy ne 1949. évi XX. törvénynek hívják az alkotmányunkat. Véleményem szerint ez meglehetősen sovány közjogi kényszerítőerő, pláne ha azt is hozzátesszük, hogy Szájer képviselő azt is nagyon jól tudja, hisz annak idején az Ellenzéki Kerekasztal tagjaként maga is részt vett benne, hogy 1989-ben olyan reformon esett át az 1949-es szöveg, amely alapján nagyjából csupán a „fővárosa Budapest” fordulat maradt eredeti formájában az alaptörvényben, minden más gyökeresen megváltozott. Szili Katalin még eddig sem megy el, számára a közjogi legitimáció nem is kérdés, az ajánlójában csak üres szónoki klisék puffognak.

Szóval az alkotmányozási legitimáció kérdése továbbra is a mélységes mély homályban marad, legalábbis azok számára, akik szerint a fülkeforradalom nem volt akkora jelentőségű demokratikus fegyvertény, hogy mindennek, ami előtte volt, sóval kellene behinteni a helyét, pláne a már húsz éve kiválóan funkcionáló jogállami alkotmánynak és a szintén húszéves jogállami alkotmánybíráskodás eddigi eredményeinek.

A kérdőív ehhez képest majdnem blőd hülyeségektől kezdve (pl. , hogy csak jogokat, vagy kötelezettségeket is tartalmazzon az új alaptörvény?) a valóban minden felelősen gondolkodó magyar embert összekötő kérdéseken át (pl., hogy vállaljon-e felelősséget a jövő nemzedékekért, vagy kifejezze-e a határon túl élő magyarokkal való nemzeti összetartozást) alig-alig jut el olyan, valóban politikai vitákat kiváltó kérdésekig, mint például a kiskorú gyermekek után a szülőknek járó szavazati jog mibenléte, vagy a Szent Korona-tan és a történeti jogfolytonosság alaptörvénybe emelése. (Utóbbiakig el sem jut.)

Vannak olyan passzusok is, amelyek véleményem szerint nem alaptörvényi szintű szabályozást igényelnek, illetve olyanok is, amelyek nincsenek megfelelően kommunikálva ahhoz, hogy a nem jogász átlagember is pontosan megértse, miről is kell döntenie.

Az elsőre példaként hoznám azt a passzust, amely a közbeszerzési eljárásban való részvételt, illetve az állami támogatáshoz való hozzájutást csak „átlátható tulajdonosi szerkezettel” rendelkező vállalkozások javára tartaná fenn, vagy azt, amely a parlamenti vizsgálóbizottságok előtti megjelenés elmulasztásának krimianalizálását veti föl. Ez előbbit a közbeszerzési törvényben tessék módosítani, az utóbbit meg játssza le a kabinet Gyurcsánnyal személyesen, a választópolgároknak meg az alkotmánynak ehhez mi köze van?!

Nem magyarázza el a levél azt sem megfelelőképpen, hogy mit is jelent a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés kiszabásának alkotmányos lehetőségének biztosítása, ti. szó sincs róla, hogy itt tulajdonképpen az élethez való jog semmibevételének alkotmányos lehetőségét kívánják megteremteni.

A slusszpoén azonban még csak nem is ez, hanem az, hogy a papír egy sort sem tartalmaz azzal kapcsolatban, hogy ennek a kérdőívnek az aláírói (Csák János Magyarország londoni nagykövete, a MOL volt elnöke, Járai Zsigmond a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke, Pálinkás József a Magyar Tudományos Akadémia Elnöke, Szájer József európai parlamenti képviselő, az európai alkotmányt előkészítő Konvent (sic!) volt tagja és Szili Katalin országgyűlési képviselő, az Országgyűlés volt elnöke) kinek a nevében kérdeznek, illetve arra vonatkozóan sem találunk semmiféle garanciát, hogy egyáltalán föl fogják-e használni valamihez a kérdőív eredményeit. Ha akarják igen, ha akarják nem, de azt, hogy ki vagy mire fogja fölhasználni, vagy hogy az eredmény bekerül-e az új alkotmányba, azt bizony senki meg nem mondhatja.

Amennyiben igazam van, és miért ne lenne, hiszen Orbán Viktor miniszterelnök fölkérésére a Fidesz-KDNP frakció maga kívánja az új alkotmány szövegét törvényjavaslat formájában az Országgyűlés elé terjeszteni, ez a Nemzeti Konzultációs kérdőív csupán álca. Arra szolgál, hogy minél nagyobb támogatottságot mutasson ki a készülő alkotmánytervezet mellett annak az esetleges lehetősége nélkül, hogy valójában szembesülni kényszerüljenek a választópolgárok igazi akaratával.

A kormány ugyanis alkotmányügyben sem kíváncsi az állampolgárok véleményére. A számos álkérdés mellett erre utal az is, hogy bár 1998-ban Orbán Viktor még maga is érvelt a Horn-kormány ellen, akik ugyanígy, valódi népszavazás nélkül kívántak Magyarország NATO-csatlakozásáról dönteni, és a 2004-ben is népszavazás döntött az Európai Unióhoz való csatlakozás kérdéséről, ma már megtagadnák ugyanezt egy olyan horderejű döntés ratifikációját tekintve, mint Magyarország új alkotmányának kérdése. Pedig ha valamiben, ebben ki illik kérni egy demokratikus jogállam állampolgárainak véleményét.

A magam részéről nem küldöm vissza ezt a nevetséges kérdőívet, nem leszek a bohócuk, de elteszem bizonyítéknak. Kell majd egyszer, elszámoltatni a demokrácia valódi ellenségeit.