A Debreceni Ítélőtábla Dr. Ficsór Gabriella vezette büntetőtanácsa 2011. március 8-án megtartott nyilvános ülésén az I. fokon eljáró Hajdú-Bihar Megyei Bíróság ítéletét megváltoztatta, vagyis:

Szabó Zoltán vádlott
bűnös
jelentős értékre, fegyveresen elkövetett rablás bűntettének kísérletében,
ezért a bíróság 3 év 8 hónap börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte, enyhítve ezzel az elsőfokon kiszabott 5 éves börtönbüntetést és 5 év közügyektől eltiltást.

A tényállásról röviden:

A vádlott a bűncselekményt megelőzően dolgozott, munkabéréből tartotta el feleségét és három gyermeküket.
Több hitelintézeti kölcsöne is volt, amelyeknek részleteit nem tudta fizetni, a család nehéz anyagi helyzetbe került, a vádlott ezért elhatározta, hogy valamelyik pénzintézet kirablása útján fog pénzt szerezni.

Választása a Debrecen, Pásti u. 1. alatt található takarékszövetkezetre esett, azért pont erre, mert a médiából értesült arról, hogy ezt a pénzintézetet 2010. februárjában ismeretlen személyek sikeresen kirabolták (az elkövetőket azóta sem találták meg).

Az akkor 39 éves vádlott 2010. június 11-én elment otthonról és 2010. június 15-ig, a bűncselekmény elkövetésének napjáig nem is tért vissza – a felesége emiatt 2010. június 12-én bejelentést tett a Debreceni Rendőrkapitányságra, amely 2010. június 13-án elrendelte a férfi körözését.

A vádlott 2010. június 11. és 2010. június 15. között Debrecenben, a városban tartózkodott és a bűncselekmény elkövetésére készült, az éjszakákat pedig a városközeli erdőkben töltötte.
Ezen idő alatt a bűncselekmény elkövetését többször is elhatározta, a véghezviteléhez azonban nem volt elég lelkiereje, de több alkalommal is járt a helyszínen, megfigyelte a helyszínt, a dolgozók számát és egyéb, az elkövetés szempontjából fontos körülményeket.

2010. június 15-én 15.00 óra körüli időben a vádlott több alkalommal is elsétált a takarékszövetkezet előtt, majd 15.00 óra után pár perccel sötét napszemüvegben és a szemébe húzott baseball sapkában belépett a takarékszövetkezetbe, ahol akkor két alkalmazott tartózkodott, mindketten nők.

A forgótáras pisztolynak látszó – egyébként öngyújtó – eszközt egy szatyorban vitte be magával; belépve az egyik alkalmazott megkérdezte tőle, hogy miben segíthet, ekkor a férfi elővette a pisztolynak látszó eszközt és közölte az alkalmazottal, hogy bankrablás történik, ezért riasztás nélkül adja át a kasszában lévő készpénzt.

Eközben a másik alkalmazott is érdeklődött, hogy segíthet-e, ekkor a férfi felé lépett és a pisztoly utánzatot a pultra feltéve közölte a másik nővel is, hogy ez egy bankrablás.
A nő eközben megnyomta a pánik riasztógombot.
Miután a két nő közölte a vádlottal, hogy a páncélszekrény időzáras, így nem tudnak neki pénzt adni, a vádlott a pisztoly utánzatot visszatette a szatyorba, majd a takarékszövetkezetből kilépve a Bajcsy-Zsilinszky utca irányába indult.

Az egyik alkalmazott a takarékszövetkezetből kiszaladva figyelte, hogy a férfi merre megy, ezt közölte is a riasztást észlelő biztonsági szolgálat alkalmazottaival, akik rövid időn belül elfogták és a rendőrség kiérkezéséig visszatartották a vádlottat.

A bűncselekmény elkövetése idején a bankfiókban 2,770,520 Ft volt.

A bíróság a büntetés kiszabásakor igen nagy nyomatékkal értékelte enyhítő körülményként a vádlott megbánó magatartását, amely a hatóságokkal történő teljes együttműködésben és a bűnösségre is kiterjedő, részletes, őszinte beismerő vallomásban nyilvánult meg.
Enyhítő körülmény, hogy a vádlott büntetlen előéletű, hogy három kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik.

Súlyosító körülményként a bíróság a hasonló jellegű bűncselekmények elszaporodottságát vette figyelembe.