Szakos István elnök szerint több lett a garázdaság, a közbotrányokozás az Avason

Évet értékeltek az avasi polgárőrök. Mozgalmas és eredményes évet zárt az Avasi Polgárőr Egyesület 2010-ben. A szervezet pénteken délután tartotta éves beszámoló közgyűlését, amire nemcsak a tagokat hívták meg, hanem azokat is, akik segítik és támogatják az avasi polgárőrök munkáját.

Összesen 13.176 órában teljesített szolgálatot tavaly az Avasi Polgárőr Egyesület. A tagok 24 órás ügyeletet látnak el. Tavaly a rendőrséggel együttműködve többek között részt vettek a városrész rendezvényeinek biztosításában, a közbiztonság javításáért szervezett razziákban és segédkeztek az árvízi védekezésben is. Ebben az évben pedig plusz feladatot jelentett a Fészekrakók megjelenése is.

Szakos István elnök szerint több lett a garázdaság, a közbotrányokozás, ezek a cselekmények az utcára is kiszorultak. Szintén plusz feladatokat jelentett tavaly, hogy változott a polgárőröket érintő törvény is.
Csóra György, az Országos Polgárőr Szövetség elnökhelyettese elmondta, 2010 évben elindultak a minőségi polgárőrség irányában, letudták a képzést, most már képzett polgárőreink vannak. Módosították a polgárőr törvényt, ennek szellemében tudnak tevékenykedni a polgárőrök.

Az Avasi Polgárőr Egyesület idén ünnepli újjáalakulásának tizedik évfordulóját. A tagok csaknem három négyzetkilométeres területen, több mint 38 ezer lakó biztonságáért dolgoznak, jelenleg 34 taggal-írja a minap.hu