Az  eszakonline.hu kigyűjtötte azokat a zöldségeket , amelyek benne maradtak Miskolc önkormányzatának 2011-2014 közötti gazdasági programjában. A lap szerint az ellenzéki képviselők többször felhívták a figyelmet arra, hogy a dokumentum szövege hemzseg a helyesírási hibáktól, életszerűtlen dolgokat, értelmetlen mondatokat tartalmaz. Különösen a jobbikos Jakab Péter  és a szocialista Fedor Vilmos ostorozta felszólalásában emiatt az előterjesztőt. Idézőjelben az a szöveg, utána a lap kommentje.

„gyermekek napközbeni ellátásának és hozzáférhetőségének fejlesztése” – Vajon miért kell a gyermekek hozzáférhetőségét fejleszteni? Lehet, hogy a foglalkozás után haza akarják vinni őket a szülők?

12. oldal:

„A vita alapvetően két fő kérdéscsoport köré csoportosul.” – Csoport a csoport körül. Minimum tömeg.

14. oldal:

„A vagyongazdálkodást megalapozó vagyongazdálkodási koncepció” – A vagyongazdálkodási koncepciók általában vagyongazdálkodást szoktak megalapozni. Ha nem azt, akkor nagy a baj.

21. oldal:

„közhasznú támogatási szervezetek támogatása” – Most már legalább tudjuk, hogy léteznek közhasznú támogatási szervezetek, s úgy van rendjén, ha azokat támogatják is. Ha már támogatási szervezetek.

35. oldal:

„Amennyiben a tisztán piaci elvek érvényesülnek, ez az állapot erősödik. Ezért, kifejezetten piac és verseny szabályok betartatásával, főleg a spekulációs hatásokból eredő káros mellékhatások kiküszöbölhetőek.” – Még szerencse, hogy a fogalmazásgátló szedésének nincsenek mellékhatásai. Remekül hat.

36. oldal:

„Szerves része a még ’ember léptékű’ korok hagyomány tisztelete” – És a dinóléptékű korok hagyományai már nem is számítanak?

„A Zöld Város elgondolás alapján létesített környezet létrejötte által” – A macska meg fel van mászva a fára.

„A cél jól működő, a szolgáltatási igényeket kielégítő településrészek alakuljanak ki, de emellett minden városrész visszakapja régi arculatát, az ott élők kötődjenek a helyhez, ahol élnek. A közösségek erősítik a felelősségvállalást. Minden városrészre önálló fejlesztési program kerül kidolgozásra.” – A macska itt is járt. Ráadásul még gombolyaggal is játszhatott, mert minden összekuszálva van.

38. oldal:

„A városi parkolási rendszer átalakításával, a szakma által oly gyakran hangoztatott, valóban a ‘forgalom terelés’ eszközeként kívánjuk használni, a városi parkolás tarifarendszert” – Majd elküldjük az MTA-nak. Hátha ők értik.

„Komplex panelrekonstrukciós program mellett, egy átfogó energiahatékonysági programmal, az erőművi kapacitás részbeni megújításával, a zöld és a megújuló energia bevonásával csökkentésre kerülnek a városlakók közüzemi terhei, zöldebb lesz Miskolc.” – A jelek szerint inkább sötétebb.

41. oldal:

„Hulladék udvarok létesítése jelentős lépés a lakosság felé” – Még egy lépés, és a nyakunkba zúdul a trutyi.

„A közösségi közlekedés gazdasági okok miatt történt átszervezése kedvezőtlen fogadtatást váltott ki a lakosság részéről” – A lakosság már csak ilyen , állandóan hőbörögve van, ha gazdasági okok miatt kevesebb kényelem ráfordításával fog majd utazni.

42. oldal:

„A bevétel csökkenés ellentételezésére a zóna bővítésre került, egyes zónák átsorolásra kerültek magasabb díjtételű övezetbe” – Az viszont vajon mennyibe került a városnak, míg találtak valakit, aki ennyi kerültet tud keríteni egy mondatba?

43. oldal:

„A balesetveszélyes csomópontokban fokozódó lakossági igény mutatkozik újabb közlekedési lámpák kihelyezésére.” – Ha tovább fokozódik a lakossági igény megmutatkozása, valószínűleg történni is fog valami.

46. oldal:

„Hulladékgyűjtő edények közterületi elhelyezése számos problémát von maga után az edényzetekben turkálók „tevékenysége”, a nem elegendő űrtartalmú edényzetek mellett további konténernyi szemét halmozódik fel.” – A turkálók turkálhatnának ebben a mondatban is. Ide is jó nagy edényzet kellene.

48. oldal:

„A Szinva szennyező forrásainak felszámolása érdekében született intézkedési terv szerint folytatott tevékenység hatására javult a víz minősége.” – Nobel-díjat a kitalálójának! De ne irodalmit, ha lehet.

49. oldal:

„A természetvédelem területén szükséges a helyileg védett természeti értékek kezelési terveiben foglaltaknak megfelelően a helyi értékek megfelelő fenntartása, fejlesztésese” – Természetesen helyben.

51. oldal:

„Az újonnan zöldített, fásított környezet hatására mérséklődhet a bűnözés.” – Hátha a bűnözők lopás helyett ibolyát szagolgatnak.

„A következőkben felsorolásra kerül több kiemelten fontos terület a közbiztonság és a köztisztaság vonatkozásában” – Kerül, vonatkozásában… csodaszép. De hol van a van?

53. oldal:

„A green city program kedvező szociológiai hatására a felére csökkenne a bűnözés. A rendmegőrzésre fordított költség feleződése jóval felülmúlja a zöldítés költségeit.” – Ezt elhiszem. Aki ezt elolvassa és értelmezi, az belezöldül.

56. oldal:

„A mai magyar társadalomban ma minden ember egyenlőnek születik” – Csak van, aki később megtanul gondolkodni.

98. oldal:

„A városmarketing egy sajátos várospolitikai eszköz, melynek célja, hogy előremozdítsa a városlakók és a város érdekében munkálkodó, cselekvő intézmények, cégek, egyének kölcsönös érdekét.” – Előremozdítani a kölcsönös érdekeket? Ezt is küldjük az MTA-nak.

„Az elmúlt években Miskolc városmarketing feladatai nem kellő megalapozottsággal és hatékonysággal voltak ellátva” – Mint azt a mellékelt mondat is mutatja.

106-107. oldal:

„Kisebb utcabútorok megvásárlása előtt indítsunk el egy olyan projektet, ahol a városban élő embereket is bevonnánk.” – Az értelmetlen mondat talán azt akarja sugallni, hogy a kisebb bútorokhoz projekt, a nagyobbak megvásárlásához viszont pénz kell.

„a városban élő idősebb korosztály drogmegelőzésében is segítségünkre lesz.” – Nagyon helyes! Meg kell fékezni a betépett és randalírozó nagyikat!

„Teret kell adni azoknak a civil szervezeteknek is, akik semmilyen szervezetnek nem tagjai” – Az ebadta szervezetek teret akarnak, ahelyett, hogy szervezeti tagok lennének. Hová vezet ez?

129. oldal:
„A hajózást akadályozó gázlók és szűkületek megszüntetése az ENSZ EGB előírásainak alapul vételével. A hajóút folyamatos üzemeltetésének megoldása további járulékos előnyöket jelent társadalmi szinten:

* Az árvíz- és jéglevonulási viszonyok javulnak;
* A hajóút naprakész, biztonságos kijelölése megoldottá válik;
* Folyamatos monitoring (mérő, ellenőrző és hírközlő) rendszerek;
* Az üzemeltetés intézményi (jogi, gazdasági és szervezeti) feltételei megteremtődnek.”

– Ezzel is csak egyet lehet érteni. A múltkor is megfeneklett Queen Mary II., a Szinva terasz előtti gázlón. Még szerencse, hogy arra járt az RMS Carpathia nevű gőzös, s felvette a fuldoklókat. Bár a Titanic megmentett utasai mellett ők már alig fértek el a fedélzeten.

*

A programból tehát teljesen világosan kitűnik, hogy Miskolcon, a vízi közlekedés fellegvárában a drogos nyugdíjasok a jövőben csak azért nem támadják majd meg a gyanútlan járókelőket, mert az újonnan zöldített, fásított környezet hatására mérséklődhet a bűnözés.

Ezekhez nincs mit hozzátenni. Egyet azért mégis. A 98. oldalon szerepel egy megállapítás: „Komoly problémát jelent a tartalmak több nyelvre való lefordításának hiánya, vagy hibás fordítások.”

Először talán inkább magyarul kellene megtanulni…