Bizonytalan a helyzet, nem tudják, hogy mire számíthatnak, és mi lesz a kórház sorsa – ezek a fő aggodalmai a Szent Ferenc Rehabilitációs Kórház dolgozóinak és a betegképviseleti civil szervezeteknek, ezért csütörtökön délután a sajtóhoz fordultak segítségért.

A dolgozók és betegek is összegyűltek csütörtök délután a kórház előadótermében, ahová meghívták a sajtó képviselőit, hogy a tervezett kórházösszevonással kapcsolatos problémáikról és aggályaikról beszéljenek.
Ahogy arról beszámoltunk, a megyei önkormányzat döntése alapján több intézményt is integrálnának. A megyei kórház, a csillagpontos fejlesztés keretében modernizálás előtt álló intézmény lesz az új egészségügyi csúcsintézmény. Betagozódik alá, és április 30-ával beolvadással megszűnne a szikszói II. Rákóczi Ferenc Kórház, a miskolci Szent Ferenc Rehabilitációs Kórház, a mezőkövesdi Mozgásszervi Rehabilitációs Központ és az Izsófalvai Pszichiátriai Szakkórház és Betegotthon. Az új szervezet május 1-jével kezdi meg a működését.

Hétezer-hétszáz tiltakozó aláírás gyűlt össze a megyei közgyűlés döntése ellen a Szent Ferencben. Mint Lombay Béla belgyógyász főorvos a csütörtöki eseményen elmondta, március 22-én, 15 órakor néma demonstrációt tartanak a Megyeháza előtt, ahol a tiltakozó betegek aláírásait is át szeretnék adni. A kórház tavalyi működése kapcsán elhangzott, 5494 beteget ápoltak, az ágykihasználtság kilencven százalék fölötti volt. Az ambuláns betegforgalomban 269 ezer járóbeteget láttak el, és több, mint 1 millió 711 ezer beavatkozást végeztek el-írja a minap.hu